Morgómedve

Tegnap délután befejeztem a könyvet, elolvastam. Jó könyv, tudom ajánlani másoknak is. Persze tudtam a végét, biztos jobb lett volna ha nem tudom, de így is jó volt. Legutóbb ott hagytam abba, hogy legközelebb a bírósági tárgyalással folytatom. Valóban ez következik.

Amerikáról lévén szó, első az esküdtek kiválasztása volt. 5 napig tartott amíg a 12 esküdtet megválasztották. Azért ment ilyen lassan, mert sok esküdtet vagy a vád vagy a védelem képviselői elfogultnak tartottak, így nem fogadták el. Végül az ötödik nap végére megvolt a 12 esküdt. Csupa férfiember, munkában megfáradt, de makulátlan erkölcsű farmer, boltos és hivatalnok. Persze így sem állt jól Clyde szénája, hiszen maga az alapszituáció is olyan volt, hogy eleve ellenszenvvel viseltettek iránta, hiszen egy szegény lányt ölt meg azért, mert útjában állt a gazdag lánnyal való egybekelésének. És ez nem csak az esküdtekről volt elmondható hanem a lakosság nagy részéről is. Mikor a tárgyalás végén meghozták döntésüket Clyde bűnösségéről egyvalaki volt csak aki nem volt meggyőződve teljesen a vádlott bűnösségéről, de aztán rájött, hogy az ezzel járó népszerűségcsökkenés nem éri meg neki, így aztán ő is Clyde bűnössége mellett szavazott.

De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre ott tartunk, hogy a gazdag rokon, a gallérgyáros nagybácsi, apjának édestestvére vállalta a védelemmel járó költségeket. Így két - minden hájjal megkent - ügyvéd vállalta el védelmét. Bár az ügyvédek ravasz rókák voltak azonban a gazdag rokon elvárásai megfeleltek azon elvárásoknak amelyeket a jog szerint minden ügyvédnek vallania kellene egy-egy vádlott védelménél. Mivel nagyon szépen meg van fogalmazva, miként is kellene a védelemnek eljárnia, javaslom olvassuk el az ide vonatkozó részt magából a regényből:

"Órák hosszat tartó tárgyalások után Samuel Griffits eldöntötte, hogy Brookhart úr haladéktalanul küldje el munkatársát, Catchuman urat Bridgeburgbe, hogy Clyde-ot kivallassa, és - tekintet nélkül arra, milyen következtetéseket von le Clyde bűnösségére vagy ártatlanságára nézve - válasszon ki a bridgeburgi ügyvédek sorából megfelelő jogászt, aki tisztességgel elláthatja Clyde védelmét. Ám a védő sem anyagilag, sem erkölcsileg ne legyen feljogosítva másra, mint arra, hogy Clyde-ból a való tényállás részleteit kitudja, és ezeknek ismeretében olyan védelmet építsen fel, amely való tényekre épül, s csupán a valóságot igyekszik jóhiszeműen Clyde javára értelmezni, egyszóval semmiféle módon, sem törvénycsavarással, sem semmiféle körmönfont okoskodással, vagy más jogászi fogással nem igyekszik a bűnöst tisztára mosni, és az igazságszolgáltatás útjába állni."

Hát ezek gyönyörű elvárások. Kár, hogy az ügyvédek - tisztelet a kivételnek - általában nem ennek szellemében járnak el, és ez igaz volt erre az esetre is, így aztán a felkért 2 védő is mindent elkövetett, hogy felmentesse a gyilkosság vádja alól, holott ők is tudták, hogy a vádlott gyilkolni készült a Big Bittern tavon. Az más dolog, hogy az események a segítségére siettek és ha nincsenek az előzmények, az esküdtek akár el is hihetik, hogy véletlen baleset volt. Igaz valóban elmulasztott segítséget nyújtani, azonban ezért mégsem jár halálbüntetés. Ezzel szemben a végzetes kirándulást megelőző hetek már az előkészületekről szóltak, amit a vád képviselője maradéktalanul ki is használt. Az esküdtek ennek megfelelően bűnösnek mondták ki Clyde Griffitset, akit ezért a bíróság halálra ítélt. Amit a körülmények ismeretében én is túlzásnak tartok. Nem volt velejéig romlott ez a fiú, csak nem tudott ellenállni a fénynek, a csillogásnak, a gazdaságnak, amihez még egy gyönyörű lány is tartozott. De a körülmények, ahogy készült a dologra, Roberta levelei mást mutattak. És emiatt utasította el a fellebbviteli bíróság is a fellebbezését.
És innentől kezdve készülhetett Clayde arra a napra amikor egy hajnalban majd őmiatta függönyözik el a halálsoron lévő cellákat arra az időre amíg a szomorú menet elhalad a folyosón annak a szobának irányába ahol az a bizonyos szék áll. És ez a nap egyszer elérkezett Clyde számára is.

Mielőtt elvitték volna az éjszakát anyjával és McMillan tiszteletessel töltötte, akik mindent elkövettek, hogy megmentsék Clyde-ot a villamosszéktől, akik azonban a Clyde kegyelmi ügyében döntő kormányzó kérdésére válaszolva mégsem tudták teljes bizonyossággal állítani, hogy Clyde nem követte el azt a bűncselekményt amiért elítélték. Illetve az anyának nem kellett nyilatkoznia, azonban mikor a tiszteletes őszintén, lelkiismerete szerint válaszolt, akkor döbbent rá, hogy fia mégiscsak elkövette a gyilkosságot. És ez mérhetetlen fájdalmat okozott számára. Ezután az asszony távozott, a szomorú menet pedig megindult, hogy végigmenjen a lefüggönyözött cellák közötti folyosón. És javaslom ismét olvassunk bele a regénybe, olvassuk el inkább Theodore Dreiser, az író sorait:

"Ahogy Clyde átlépett az első ajtón a kivégzőszobába vezető folyosóra mindenfelől hangok szólították: "Istenhozzád Clyde!" És Clyde végső lelkierejét összeszedve válaszolt: "Isten veletek!" De hangját idegennek, távolinak, elhalónak érezte, mintha nem is belőle jönne, hanem egy mellette lépkedő idegentől."

És ezúttal őmiatta halványult el háromszor is a börtön világítása, amelyet valami idióta ötlet folytán úgy terveztek meg, hogy azonos hálózatra volt kötve a villamosszéket működtető hálózattal. A harmadik elhalványulás után Clyde Griffits lelke megtért teremtőjéhez. Alig volt több 20 évesnél.

Már végeztem volna a könyvvel, de kicsit visszafogtam magam, hogy azért ne csak erről a könyvről szóljanak a bejegyzéseim. A hétvégén befejezem és talán hétfőn megírom a 4. részt is. Most viszont kanyarodjunk vissza a végzetes csónakázáshoz. Röviden összefoglalnám az előzményeket.

Clyde 8 havi - alagsorban végzett - alantas munka után végre rendesebb munkát kap, a nagybátyja gyárában a gallérgyártás egyik részfolyamatát irányíthatja. A rokoni közeledés ezzel véget is ér, apja testvére és annak családja nem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Clyde magányosan tengeti életét miközben sok fiatal lány munkájára felügyel. A gyári szabály tiltja a vezetőknek a beosztottakkal való kapcsolattartást, ezért nem mer közeledni egyikükhöz sem, pedig sok szép fiatal lány veszi ködül a 20 éves fiatalembert. Közöttük legszebb és legvonzóbb  Roberta.

A vonzalom kölcsönös, azonban egy ideig mindketten igyekeznek alkalmazkodni a gyárban elvárt szabályokhoz. Aztán a vonzalom olyan erőssé válik, hogy a gyárkapun kívül találkoznak és egymásba szeretnek. A lány elköltözik korábbi szállásáról, mert ottani rokona nélkül egy lépést sem tud tenni. Albérletbe költözik. Ezután Clyde egyre gyakrabban kéri, hogy a szobájában is meglátogathassa. A lány tiltakozik, erre a fiatalember megzsarolja azzal, hogy ha nem enged elhagyja. És el is indul durcásan, otthagyva az utcán szerelmét. Az szegény kétségbeesetten rohan utána, hogy visszahívja. Ezután aztán mint az várható volt rövid időn belül kialakul a testi kapcsolat is közöttük. Fogamzásgátlásként a ciklusok közötti napokat számolgatják, ami azért nem egy biztos módszer. Mint ahogy esetünkben sem az, a lány terhes lesz.

És itt álljunk meg egy pillanatra. A könyvből nem sikerült egyértelműen kiderítenem, hogy mikor játszódik a regény. Mivel azonban 1931-ben film készült belőle úgy gondolom akkortájt játszódhat. Illetve előtte néhány évvel. Akkoriban mások voltak nem csak a fogamzásgátlás eszközei, hanem az erkölcsök is. Egy megesett lány könnyen a társadalom perifériájára kerülhetett, sok esetben még a szülei is elfordultak tőle. Érthető tehát Roberta vágya, később követelése, hogy Clyde vegye el feleségül, akár úgy is, hogy azután elengedi, nem lesz a terhére.

Miközben Roberta szüntelenül könyörög helyzetének rendezéséért, Clyde - jóképű fiúként - mégiscsak bekerül a lycurgusi felső tízezerbe. Rendszeresen együtt van szabad idejében olyan fiatalokkal akiknek szülei gazdag emberek. Köztük van Sondra is, aki beleszeret Clydeba. Szívesen hozzá is menne feleségül de még nincs 18 éves, azt ki kell várni. Természetesen a lány szülei soha nem egyeznének bele a házasságba, ez azonban kikerülhető, ha Clyde megszökteti Sondrát. Úgy tűnik a lány is benne van a dologban. Tehát Clyde Griffits sínen van, ahogy mondani szokták. Előtte a gazdag élet lehetősége, ráadásul a lány nem csak gazdag, hanem szép is. És a boldogulásnak csupán egyetlen akadálya van, Roberta aki nem engedi, hogy boldog legyen ezzel az új lánnyal. Fő is a feje, hogy tudná megoldani ezt a dolgot. Az ötletet egy újságcikkből meríti ami arról szól, hogy egy fiatal nő halt meg csónakázás közben mert felborult a csónak, viszont a vele lévő férfi holttestét nem találták meg.  Innentől fogva Clyde tudatosan készül Roberta vízbefojtásra. Hazaküldi a lányt szüleihez azzal, hogy ő pénzt gyűjt az esküvőhöz meg az együttélésükhöz. Roberta sorra küldi falujából az aggódó leveleket amikre nem válaszol, nehogy kiderüljön személye a család előtt. A szomszédban van telefon, ott nagy ritkán felhívja ugyan de nagy megnyugvásokat nem hoznak ezek a telefonok sem a lány számára.

Aztán eljön az utazás napja. Clyde úgy szervezi meg, hogy az út nagy részét külön teszik meg hogy ne lássák őket együtt. Például külön vagonban utaznak ugyanazon a vonaton. Az utazás során mindvégig igyekszik a nyomokat eltüntetni, hogy ha elindul a nyomozás ne lehessen kideríteni ki volt az a fiatalember akivel a lány együtt volt. 2 nap múltán aztán eljutnak a korábban kiszemelt tóhoz ahol csónakot bérelnek.

Sokáig csónakáznak amikor végre Clyde úgy gondolja, hogy a tónak ez a sarka alkalmas lehet arra, hogy véghez vigye tervét. Kezében még ott a fényképezőgép, egy perccel előtte még épp Robertát fényképezte, amikor arca eltorzul és Roberta ezt észrevéve megijed. Rémülten feláll és megindul a csónak másik végébe. Clyde is önkéntelenül feláll, a csónak megbillen a kezében lévő fényképezőgéppel megüti Roberta arcát, a csónak felborul, mindketten vízbe esnek. Clyde jó úszó, Roberta viszont nem tud úszni ezért kapálózva próbál a felszínen maradni, azonban sikertelenül. A második felszínre kerülés után sikoltozva végleg eltűnik a Big Bittern 15 méter mély vizében, miközben Clyde szó nélkül nézi elmerülését. És aki ezek után kiúszik a partra és megindul az erdőn át a közelben táborozó barátaihoz és új szerelméhez.

Lassan befejezem a mai írásomat, de előtte összefoglalom a dolgokat. Tulajdonképpen a sors Clyde segítségére sietett, hiszen nem kellett felborítania a csónakot, felborult az magától mikor Roberta felállt és elindult feléje. Tehát nem ő borította fel, nem ő miatta estek vízbe. Az meg, hogy nem nyújtott segítséget betudható annak, hogy félt a kapálózó, csapkodó lány közelébe menni. Bár  szó ami szó, a felborult csónakot éppen odatolhatta volna, hogy a lány belekapaszkodhasson. A fényképezőgépnek megmaradtak ugyan a nyomai a lány arcán de ez az ütés lehetett véletlen is. Mindezt átgondolva egy jó ügyvéd simán kimossa a gyilkosság vádja alól. Ott vannak viszont azok a cselekedetei amiket akkor követett el amikor kettesben tartottak a tó felé (ami 2 napig tartott, közben szállodában is éjszakáztak) és amely a nyomok eltüntetésére vonatkoztak. Ezeket a nyomozó hatóság rendre felderítette és a tárgyalás során felhasználta. Hiszen ezekkel a lépéseivel bizonyította, hogy tudatosan készült a gyilkosságra. Készült arra, hogy felborítja majd a csónakot, ha kell az evezővel fejbe veri a lányt és természetesen nem fog segíteni neki. A dolgok viszont másként alakultak. A haláleset akár baleset is lehetett volna ha odafelé nem próbálja eltüntetni utazásuk nyomait. És ez lett a veszte...

A következő írásomban a bírósági tárgyalásról és az ítéletről írok majd.

Van egy sorozat a televízióban "Angi jelenti" címmel. Eleinte nem nagyon érdekelt a dolog mert nem volt szimpatikus a címe, aztán megnéztem egy riportot egy börtönből, és megtetszett. Galán Angéla (Angi) aztán ellátogatott egy bányába is, hazánk utolsó földalatti szénbányájába, konkrétan a Vértesi Erőmű Márkushegyi Bányaüzemébe. Oda ahol én is jártam egy hónappal ezelőtt és ahová hallgatókat kísértem el. Megmondom őszintén kicsit öreg vagyok én már egy 3 órás bányajáráshoz, de azért jól bírtam. Közvetlenül a kiszállás előtt kértem 2 perc pihenőt mert túl sok volt a falépcső felfelé. Ha valaki kíváncsi mit csináltam végig és mit láttam nézze meg ezt a 25 perces videót. A betöltéskor megjelenhet egy reklám, amitől elég nehéz megszabadulni. Nekem úgy sikerült, hogy újratöltöttem az oldalt.

Mielőtt elköszönnék megjegyzem, hogy olyan köteleket amilyenen itt is lóg az a szállítóedény (kas) amivel leszálltunk a 340 m mélységbe, legalább 30 évig vizsgáltuk munkatársaimmal. Mi mondtuk meg, hogy meddig használható a kötél és mikor kell lecserélni. És itt 1200 m hosszú kötelekről is szó van. Egyszer majd írok erről is. És most lássuk a medvét, akarom mondani a bányát:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/07/15/Angi_jelenti__A_hegy_gyomraban.aspx

Régi problémám már nekem ez a summa summarum vagy ha úgy tetszik szumma szummarum. Ugyanis az ember hallja így is, meg úgy is, aztán tényleg nem tudja mi lehet a helyes. Ilyenkor nyúl az ember az "Idegen szavak szótárá"-ért, felüti a megfelelő helyen, de a kiejtésre vonatkozólag nem talál útbaigazítást. Semmi baj, gondolja az ember, előrelapozunk és biztos van valami általános érvényű eligazítás. Valóban van, miszerint ahol a kiejtésre vonatkozólag nincsen semmilyen megjegyzés ott úgy kell ejteni ahogy le van írva. Tiszta, egyenes beszéd, tehát summa summarum.

És innentől fogva elkezdtem figyelni, ki hogyan ejti. Megfigyeltem, hogy az általam művelt és intelligensnek tartott emberek s-el ejtették. Voltak azonban olyanok is akik sz-el,  de kétségtelen, hogy az előbbiek sokkal többen voltak. Így aztán mikor előadásaimon valaminek az összegzésére került sor időnként én is használtam, természetesen az s-betűs változatot említettem. Ugyanakkor megragadtam az alkalmat arra is, hogy hallgatóimat eligazítsam ebben a kérdésben, hátha  nekik is vannak kételyeik a kiejtést illetően.

Hónapok és talán évek is teltek el ilyenformán, amikor egyszer egy hajnali tévézés során szembekerültem a híres nyelvészprofesszorral Grétsy Lászlóval, aki okos érveléssel meggyőzött arról, hogy mindkét forma elfogadható. Puff neki! Gyorsan megkövettem gondolatban azokat akiket addig - szintén gondolatban - elmarasztaltam és a következő órámon is visszatértem a dologra.   Vagyis elmondtam, hogy nem jól tudtam, mindkét forma helyes. És azóta is ezt vallom. Hogy miért írtam ezt le? Hátha mások is vannak olvasóim között akiknek hasznukra válhat az itteni pár sor. És miért pont most? Mert tegnap hajnalban elcsíptem a Duna World-on a "Bohóc felesége" c. tévéjátékot melyben Márkus László legalább tizenötször mondja el, hogy szumma szummarum. És mindezt 37 évvel ezelőtt. Ezek szerint mégiscsak jó lehetett ez a szumma szummarum is, hiszen egy TV stábban azért csak van egy csomó okos ember, ha nem lett volna jó csak szólt volna valaki. Summa summarum, tehát mindkét kiejtési forma jó.

És ha már a nyelvnél tartunk vajon ki találta ki ezt a borzasztó szájkarate kifejezést, amit persze a sajtó is átvett és lelkesen terjeszt? Akárki is volt, nem tett jót a nyelvünknek az biztos.

Szépen haladok a könyvvel, már az 500. oldal körül tartok. Úgy gondolom, hogy ebben a könyvben elég sok olyan van amin elelmélkedhetek itt a Morgómedvében, így aztán nagy hirtelen a múltkori részt átneveztem első résznek, ez pedig már mint látjuk a második rész.

Egyébként már ott ott tartok, hogy a főhősünk éppen megszabadult szép, de szegény és alacsony sorból származó szerelmétől, hogy aztán megnyíljon előtte a lehetőség, hogy hátralévő életét egy a felső tízezerhez tartozó leányzó révén gazdag emberként élhesse le.  Azért használom a megszabadulás szót mert tényleg erről van szó. Szegény lány mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy Clyde vegye el feleségül még akkor is ha nem szereti már, mert ezzel  a szíve alatt hordozott gyerekkel ő teljesen ellehetetlenül a családja és egyáltalán a világ előtt. Tehát szegény Roberta (mert így hívják az ifjú gyári munkásnőt) körömszakadtáig ragaszkodik a házassághoz. Clyde viszont a gazdag leányzót szeretné nőül venni és meg is van rá minden esélye, hogy elvehesse. Igaz, a szülők miatt némi leányszöktetés kell hozzá, de úgy tűnik ez nem akadály. Csak hát itt van ez a Roberta ezzel a babával, aki kissé útjában áll a nagy boldogságnak. Így aztán az esküvő előtti napon beiktatott csónakázás tragikus fordulatot vesz, mintegy megnyitva az utat főhősünk előtt a gazdagság, a fényűzés, a pompa felé... Innen folytatom legközelebb, most viszont szeretnék visszatérni néhány hónappal korábbra, amikor Clyde még egy Hortenese nevű lányba volt szerelmes a festői Lycurgusban, nem is akárhogy.

Ez a Hortense ez egy igencsak szép lány volt, aki hamar rájött, hogy ha szépségét nem aprózza el, akkor sok mindenhez hozzájuthat amire neki soha nem lenne pénze. Mert szépnek ugyan szép volt,  de a család ahonnan származott meglehetősen szegény család volt, tehát otthonról nem sok támogatásra számíthatott. Viszont hamar rájött, hogy a férfiak szívesen áldoznak némi anyagikat ajándékokra ha megcsillantják előttük a reményt, hogy egyszer majd kapnak is érte valamit. Így aztán sok udvarlója akadt az ifjú hölgynek akiket hitegetett is rendesen. Természetesen hősünket is megbabonázta szépsége, így aztán fülig szerelmes lett belé ő is. Hordta is az ajándékokat amit Hortense örömmel és boldogan fogadott. Csábos mosolyával pedig  jelezte, hogy nem marad majd el a viszonzás sem. Amely azonban a csábos mosoly dacára mégiscsak elmaradt. Apró puszikákról lehetett szó, talán szolidabb összebújásokról is, de arról amire Clyde igazán vágyott arról szó sem lehetett.

Egyszer aztán megjelent egy csodálatos bunda az egyik kirakatban amely nagyon megtetszett a szegény sorsú, ámbár kitűnő külső adottságokkal rendelkező lánynak. Ára 100 dollár volt, amit nyugodtan megszorozhatunk kétezerrel, ha mai forintokra akarnánk átváltani. Tehát mai árakon 200 000 forintnak megfelelő összeget kellett leperkálni érte. Többen indultak Hortense kegyeiért. Első maga a bolt tulajdonosa volt, azonban ő alul maradt, nyilván kora és előnytelen külseje miatt. Pedig ingyen odaadta volna ha... De nem, Hortense tudta, hogy lesz olyan férfi is aki nemcsak lepengeti a bunda árát hanem külsejét illetően lényegesen vonzóbb lesz mint a boltos férfiú. Ez lett volna Clyde a történetünk hőse. Aki nem keresett sokat, emellett szegény szüleit és testvéreit is támogatnia kellett. Ennek ellenére úgy gondolta létezik olyan megoldás, hogy meg tudja venni a lánynak a bundát. Aztán majd kinyögi az adósságokat is. Meg is vette volna, ha egy autóbaleset miatt nem kellett volna elhagynia a várost.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Mikor ezt a részt olvastam a könyvben gyakran elgondolkoztam azon, hogy vajon mondjuk 20 éves koromban lehettem volna-e olyan szerelmes, hogy kiadjak ennyi pénzt azért hogy megkapjam az imádott leányzót? Mert a regényben úgy nézett ki a dolog, hogy a bunda megvételével megnyílik az út a régen vágyott gyümölcs felé.  Aztán megpróbáltam általánosságban megválaszolni a kérdést valahogy úgy, hogy megér-e egyetlen férfinak is, hogy ennyit áldozzon az imádott leány ilyen fokú odaadásáért? Mert itt nem egyszerűen pénzért való együttlétről van szó, annak árfolyama jól ismert a bulvár folyóiratokból, itt szerelemről van szó. Igaz, csak egyoldalúról. A lány részéről inkább szimpátia ez mint szerelem. Főhősünk viszont fülig szerelmes volt. És mint tudjuk meg is vette volna a bundát ha nincs az az átkozott baleset.

Én viszont ma sem tudom eldönteni, lehettem volna-e olyan szerelmes, hogy megvegyem ezt a bundát? Drágának drága ugyan, de a szerelemmel együtt járó vágy is eléggé erős tud lenni a férfiemberben. A csuda tudja, lehet, hogy megvettem volna, lehet hogy nem. Nehéz ma már eldönteni. Viszont kétségtelen előnye volt annak a kornak, hogy nem is voltak ilyen drága bundák a kirakatokban. Meg a lányoknak sem jutott eszükbe hogy a fiúkkal vetessék meg. Régi szép idők.

Amikor nagy lendülettel leültem írni még nagyon biztos voltam a dolgomban, aztán néhány perc alatt elbizonytalanodtam. De kezdem azzal miért volt a nagy lendület.

A nagy lendület azért volt mert én már megértem jó néhány korszerűsítést a vonat - illetve autóbusz közlekedést illetően és idáig az volt az uralkodó szemlélet, hogy a vonatközlekedés szűnjön meg és szerepét vegye át a buszközlekedés. Sok helyen meg is történtek a változások ezen szempontok alapján.

Visszatérve tehát a korszerűsítésekre, idáig az volt az uralkodó szemlélet, hogy szűnjön meg a vonat, maradjon a busz. Most viszont úgy tűnik megfordult a trend, manapság inkább arról lehet többet hallani, hogy a buszközlekedés szűnjön meg az alternatív lehetőségek közül, és maradjon a vonat. Na erre mondtam én magamban, hogy ha már mindenáron meg kell szűnnie valaminek akkor inkább maradjon a vonat. A vonatra mégiscsak könnyebb felszállni 2 hatalmas bőrönddel is, lehet kicsit járkálni, jobban ki lehet nyújtóztatni a lábakat stb. Sőt még azok is jobban járnak akik megpróbálják kihasználni egy falusi porta adottságait és egy kis felesleges zöldséget, kisállatot, netán tojást is termelnek, amit aztán a városban a piacon eladnak. Az unoka feladogatja az állomáson a kosarakat, aztán majd csak akad egy jóember aki leszedi a csomagokat a városba érve.

Hát így gondoltam én ezt a dolgot, amikor eszembe jutott, hogy valamikor amikor már középiskolában is kollégiumban laktam meg az egyetemen is én is eljutottam valahogy a bőröndömmel meg a cuccaimmal a falumból busszal a hatvani állomásra. Viszont jobban belegondolva az a gyanúm, hogy mi nem is bőröndbe pakoltuk a cuccainkat hanem egy sporttáskába. Az volt divatos a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. Csak emlékeztetném régi olvasóimat, hogy még a seregben is ilyesmiben hordtam a babkonzervjeimet és egyéb katonai eszközeimet amikor átmenetileg kénytelen voltam nélkülözni a kincstári felszerelést, többek között a hátizsákot is.

Tehát valószínűleg mi sporttáskával szállhattunk fel az autóbuszra, az meg azért kezelhető volt. Az ember maga elé fogta miközben araszolt előre a székek közötti szűk folyosón, aztán talán még a csomagtartóba is felfért, mert akkor még nem ilyen kecses csomagtartók voltak amibe maximum egy keskenyebb utazó táskát lehet feltenni. Ha meg ott nem, elfért ölben.

Elnézve viszont a mai divatos, kerekeken gördülő bőröndöket, azt hiszem már nem  olyan egyszerű az eset. Ezekkel is el lehet araszolgatni a szűk folyosókon, de feltenni a csomagtartóba már biztos nem lehet és attól tartok ölben sem fér el mert túl kevés hely van az előző szék támlájához képest. A folyosón hagyni megint nem lehet mert akkor nincs közlekedés. Summa summarum, akkor, 40 évvel ezelőtt ez a dolog megoldható volt, ma már nehézkesebbnek látom.

Természetesen tudok róla, hogy az autóbuszoknak létezik alul egy csomagtere is, csak hát ha a sofőr minden megállóban leszáll ezt nyitogatni, meg közben a jegyet is neki kell kiadni lehet, hogy nehezen fog haladni a busz. És mivel menetrend is van a világon az a gyanúm nehezen fog elmozdulni az ülésről. Az utasok meg majd megoldják valahogy ezt a bőrönd kérdést. Vagyis rövidre fogva, valóban van csomagtartó, csak kissé nehézkes a használata.  Mindezek alapján azonos induló- és célállomások esetén én vonatpárti vagyok, bár ez az égvilágon semmit nem jelent.

Már legalább 10 napja olvasom a címben szereplő művet, az "Amerikai tragédiá"-t. Az egész nagyjából 800 oldal, de sajnos még a feléig sem jutottam. Hiába vagyok nyugdíjas, hiába hogy már óráim sincsenek, olvasásra még mindig szűkösen jut idő. Pedig nagyon jó könyv, nem is tudom annak idején honnan is jött az ötlet, hogy elolvassam. Biztosan nem magamtól álltam neki olvasni, mert miért pont ezt vettem volna meg? Mindegy, nem is ez a lényeg. Tény, hogy úgy 30 éve egyszer már elolvastam. Nagyon tetszett, ajánlottam is mindenkinek. Néhányan hallgattak is rám, és elolvasták. Nekem azóta ez az egyik kedvenc könyvem.

A történet egyszerű és röviden elmondható. Adva van egy szegény sorsú, ám jóképű és szimpatikus fiatalember, aki sokkal többre szeretné vinni mint a szülei és testvérei. A dolog nem egyszerű, mert még Amerikában sem lehet pénz nélkül sokra vinni, ám egyszer csak rámosolyog a szerencse és látszólag megnyílik számára a lehetőség a felemelkedésre. Természetesen egy nő hordozza magában a lehetőséget amelyet a szegény, ámde feltörekvő fiatalember nem is tud kihagyni. Csupán egyetlen akadálya van álmai beteljesülésének, a szép de rendkívül szegény kedvese, aki ráadásul szíve alatt hordozza nem kívánt és csak gondot okozó gyermeküket is. Nem könnyen szánta rá magát Clyde Griffiths arra amit elkövetett. Nem volt ő bűnöző hajlamú, alapjában véve rendes, jóravaló ember volt, de a vágy a felemelkedésre oly erős volt benne, hogy szegény Roberta sorsa megpecsételődött...

Nem mesélem tovább, hiszen mindenki kitalálja a folytatást. A közvetlen folytatást persze, mert ami utána következik az azért még nem található ki száz százalékos biztonsággal. Hiszen mindnyájan tudunk esetekről amikor a bűn megtörténik azonban a büntetés elmarad. Hát itt nem marad el.

A könyv második része már csak ezzel foglalkozik, egészen addig a momentumig amikor a bűnös megbűnhődésével a társadalmi igazságosság helyreáll. Ezután nem kevés idővel a mű is befejeződik és az olvasó némileg nyomott hangulatban dőlhet hátra kényelmes foteljében. Igen, a világ így működik. Aki bűncselekményt követ el, azt meg kell büntetni. Azért a jóérzésű olvasó nyilván nem csak erre gondol. Eszébe juthat még az is, hogy nem volt rossz fiú ez a Clyde. Életének egy részét egy jámbor prédikátor családjában élte le, ahol rosszat nem láthatott, rosszról nem hallhatott. Az más dolog, hogy miközben a család utcai hittérítést végzett Kansas City utcáin ő nem nem ilyen életről ábrándozott. Az ő 15 éves gondolatai a gazdagság, a fény, a pompa körül jártak. Ő olyan életről álmodozott amelyet hatalmas palotát, csillogó autókat, tengerparti nyaralásokat feltételeztek. Így aztán el is botlott amikor úgy gondolta most lehetősége lenne a gazdag Sondra Finchley kegyeit elnyerni és egycsapásra gazdaggá válni. Ez az elbotlás persze végzetes volt számára.

Idáig jutottam gondolataimmal amikor eszembe jutott egy másik, hasonló történet is. Ira Levinnek van egy regénye, meg is filmesítették 2 alkalommal is, az a címe hogy "Halálcsók".  Tulajdonképen ez is ilyesmiről szól, csak kicsit több áldozattal jár az út amely a gazdagsághoz vezet. Amelynek soha nem lett részese ennek a regénynek a hőse sem, az igazság itt is győzedelmeskedett. Tulajdonképpen mindkét regényt ajánlom az olvasóimnak, nem akármilyen olvasás élményben lesz részük azoknak akik belevágnak.

A rendszeres Morgómedve olvasó joggal gondolhatja, hogy ez valami új dolog lehet, hogy időnként nyakamba veszem a várost és meglátogatok egy-egy hipermarketet. Pedig erről szó sincs. Egyszerűen arról van szó, hogy a múlt hét szerdáján igencsak igyekeztem egy előadásra, amikor a pulóverem beleakadt egy fémlemezből készült nyílba, ami egy nagyjából egy méter magas rúdon helyezkedett el, és azt volt hivatott mutatni, hogy valahol a közelben gázvezeték van. Igazából meg sem néztem mi a csodát mutat, csak kiszabadítottam gyorsan magam és rohantam tovább mert késében voltam. Közben azért sajnáltam a pulóvert is mert igen csak kedvencem ez a pulóver. Mikor aztán elfoglaltam a helyemet a csurig telt előadóban, ezúttal a hallgatóság soraiban, akkor vettem alaposabban szemügyre a dolgot. Hát bizony csúnyán elszakadt. A szakadás egy L betűt mintázott, összesen vagy 4 cm hosszban. Azért nagyon nem dőltem a kardomba, hiszen arra gondoltam van nekem egy helyem ahol ezt szépen meg fogják majd varrni.

Aztán eltelt majdnem egy hét, és ma reggel úgy döntöttem eljött az idő és elviszem megvarratni.  Sajnos a benzinárak nem sokat csökkentek a múltkori - Auchanba tett - kirándulásom óta, így aztán ismét az ingyenes buszjárat mellett döntöttem. Felszállok a ház előtt, leszállok a Coránál, az arabokra meg rohadjon rájuk az olajuk - már bocsánat! Rajtam nem fognak meggazdagodni. Az elhatározást tett követte. Gyorsan összekaptam magam és már indultam is. Ha meg már a Cora-ba mentem, úgy gondoltam az ebédem is megoldódik, mert veszek egy grill csirkét, felét megeszem ebédre, felét vacsorára és ez is megvan. Ráadásul fogyókúrás is mert nem eszem hozzá kenyeret.

Így aztán már határozottan jó ötletnek tűnt ez a kis kiruccanás ezzel az ingyenes busszal. Az ötletet követte a megvalósítás, már mentem is a buszmegállóba. A 20 perces utazás alatt jó volt az ablakon keresztül nézelődni, aztán jó volt megérkezni is. Legelőször a ruhajavítóval kezdtem, nagyon méltányos árat említett az illető hölgy, annál többért is otthagytam volna. Ezt követően az utam a grillcsirkés részhez vezetett. Rossz jelként értékeltem, hogy egyetlen grillcsirkét sem láttam sehol, az meg még rosszabb jel volt, hogy a pénztárosnő azt mondta, hogy ő ma még nem blokkolt grillcsirkét. Ezek után benéztem magába az üzletbe is, ha már ott voltam, talán abban is bízva, hogy mire kijövök lesz már grillcsirke is. Sajnos azonban nem volt.  Így aztán mit volt mit tenni hazabuszoztam és kivettem a mélyhűtőből egy kis pörköltet és összeütöttem magamnak hozzá egy kis szarvacskát és megebédeltem.  Végül is ez sem rossz eledel, csak éppen nem nagyon illik a diétámhoz. Mindegy, majd este jóváteszem, eszem majd egy kefirt egy darabka HamLet-tel. Értékelve a mai kirándulásomat határozottan hasznosnak ítélem. A pulóver miatt úgyis menni kellett, azt meg nem tudhattam, hogy hétfőn nem lesz grillcsirke. Viszont buszoztam egyet, meg kimozdultam. És spóroltam egy kis benzinpénzt is. Ez is valami.

Kívánok minden kedves olvasómnak nagyon kellemes húsvéti ünnepeket!

Tegnap volt 100 éve, hogy Örkény István megszületett. A televízió is készült az ünnepre, két műsorral gondolták megünnepelni a neves író 100. születésnapját. Nagyon derék, így van ez rendjén. Mondjuk kicsit élvezetesebbé is tehették volna ezt a születésnapot ha a Duna TV-n nem a már ezerszer vetített "Isten hozta, őrnagy úr!" című - egyébként kiváló - magyar filmet mutatják be, hanem kikeresik az archívumból mondjuk azt a változatot amelyben a Tótot Nagy Attila, Mariskát pedig Pécsi Ildikó játssza. Ez utóbbi nem film hanem színházi közvetítés vagy tévéjáték. De nem is ez a lényeg, hanem hogy bizonyára sokaknak lett volna érdekesebb ezt megnézni mint a már sokszor vetített filmet. Sietve jegyzem meg, hogy ha nem lenne meg a televíziónak, szívesen kölcsönadom, nekem megvan videó kazettán. Természetesen csak saját használatra.

És ha már a morgásnál tartunk kár hogy a Duna TV-n levetített film és az m1-en 23.25-kor elkezdett - szintén az író 100 éves jubileumára készült - megemlékezés és tévéjáték között volt 40 perc. Kései óráról lévén szó bizony az ember már álmos, nem könnyen bír ki 40 percet. Bizony nagy a veszélye annak, hogy kikapcsolja a TV-t. Ez esetben viszont szegényebb lesz egy 30 perces megemlékezéssel, és egy tévéfilmmel, amit természetesen Örkény István írásaiból készítettek. Pedig a maga nemében ez is kiváló néznivaló. Igaz, ismétlés, nemrégiben vetítették, de nagyon jó film, értékes alkotás. Hogy mikor kezdődött? 23.55-kor, 5 perccel éjfél előtt. Az éjjeli-, valamint biztonsági őrök és néhány álmatlanságban szenvedő nyugdíjas bizonyára örültek neki. Mert hogy dolgozó ember és másnap iskolába menő diák nem fog éjfélkor Örkényt nézni az is biztos.