Morgómedve

Holnap disznótor lesz, most erre koncentrálok. Sokan gondolhatják, hogy ha disznótorba járok mitől várom én a fogyást? Hát ebben van valami. De azért ezt lehet úgy is kezelni, hogy disznótorba megyek ugyan, de egy ilyen disznótorban lehet visszafogottan is eszegetni. Jó, most nem ezer vagy kétezer kalóriás lesz a nap, de nincs is minden nap disznótor. Tehát holnap jócskán túllépem majd a megengedett mennyiséget azért, hogy a rákövetkező néhány napon visszafogjam magam, jobban mint egyébként kellene. Sőt, elárulom, hogy már ma is a holnapra készültem.

Reggelire megettem 4 darab baromfi virslit, ebédre egy szál istentelenül rossz, viszont rettenetesen drága lókolbászt egy leheletnyi rozskenyérrel, vacsorára pedig megint 4 virslit. Ennyi. Holnap viszont úgy 9 felé eszem majd egy kevés töpörtyűt kenyérrel, ebédre egy tányér pörköltet krumplival, esetleg ha lesz egy kis sült húst is, vacsorára pedig a sör mellé nassolok majd egy kevés hurkát és sült kolbászt. Inni nem nagyon szoktam, most sem fogok. Vasárnap aztán megint kopp lesz. Meg hétfőn is, meg kedden is, meg szerdán is. Csütörtökön már nem mert este megint szakestély lesz, sörrel, zsíros kenyérrel.

Persze lehetne azt mondani, hogy ha valakinek az a baja, hogy 4 hete meg sem mozdul a mérleg talán nem kéne disznótorba meg szakestélyekre járni. Valóban lehetne. De most, hogy már órán sem találkozom a fiatalokkal nekem szükségem van ezekre a rendezvényekre, meg bízom benne, hogy nekik is.

Szeretnék szólni még erről az istentelenül rossz, viszont méregdrága lókolbászról. Ezt ugyanis tegnap vettem az egyik élelmiszer áruházban. Ott lógott szépen egy pár az akasztón, láttam 350 gramm, az árát ugyan nem láttam, mert olyan apró betűkkel volt kiírva, hogy nem lehetett elolvasni. Nem erőltettem a szemem, levettem és beleraktam a kocsiba. Mikor a blokkot a boltban leellenőriztem már szívtam a fogam, de igazából legjobban itthon bosszankodtam, mert ilyen rossz lókolbászt én még életemben nem ettem. Leginkább valami olcsó lángolt kolbászra emlékeztetett. És mindezt 2.700 Ft körüli kilónkénti áron. Csupán emlékeztetnék rá, hogy ez már szarvaskolbász ár, ráadásul már ennek feléért is tudtam szarvaskolbászt venni. Úgy hogy ezzel jól befürödtem. Persze tudom, én vagyok a balfácán, hiszen ki volt írva az ára. Csak hát az ember arra gondol, hogy vannak ugyan eltérések a lókolbász árak között, lehet, hogy pár száz forinttal drágább mint a megszokott hentesemnél de ezért az  pár száz forintért nem fogom silabizálni a kisbetűs árakat.  Hát itt jó nagy az eltérés, hiszen a megszokott boltjaimban ennek 1.200 Ft kilója. Hiába no, oda kell figyelni az árakra, egy pillanatig sem  csitulhat a figyelem mert megszívja az ember rendesen.

Ilyenkor télvíz idején mindig fel szoktam emelni  a szavamat a hajléktalanok érdekében. Nem nagy dolgokat szoktam csinálni, csupán azt szoktam kérni, hogy írjuk be a mobil telefonunkba a területileg illetékes diszpécser szolgálat telefonszámát és ha elesett és beteg embert látunk aki segítségre szorul, csörgessük meg a beírt telefonszámot és hívjunk segítséget az arra rászoruló polgártársunknak. Aki ugyanúgy ember mint mi vagyunk, csak neki szerencsétlenebbül alakult a sorsa. Tényleg nem nagy dolog az egész ha segíteni akarunk. Mobil zsebből ki, tárcsázás, pár szó, és ha sietünk már mehetünk is az éppen érkező villamossal vagy busszal. Vagy ha kicsit eldugottabb helyen próbál életben maradni a szegény nyomorult várhatunk néhány percet amíg megérkeznek a szociális munkások, nehogy már ne találják meg az arra rászorulót. Szoktam még valamit kérni. Ez sem nagy dolog. Azt szoktam kérni, hogy mindig legyen a táskánkban néhány konzerv amit oda tudunk adni a hajléktalanoknak.

Idén is megírtam a levelemet mint szoktam. Igaz, nem kapkodtam el, vártam a hideget. Részvétet könnyebb kelteni nagy hidegben mint viszonylag enyhe időben. Egy évben kétszer nem lehet kérni, így aztán vártam és majdnem egy teljes nappal sikerült megelőznöm a médiát.  Január 31-én kedden reggel küldtem szét leveleimet a listáimon, estére már a média is lépett és szót emeltek a hajléktalanok érdekében. Illetve inkább közvetítették a hatóságok intézkedéseit. Ez azért lényeges mert amíg egyedül voltam volt reményem a kérésem teljesítésére, másnap már elnyomták volna a híradások a mentőakciókról.  Természetesen nem a hiúságomat sértette volna ha idén elmarad a telefonszámok beírása, egyszerűen ez azért fontos mert hamarosan véget ér a nagy hideg, a kampány befejeződik és attól tartok kevesebb figyelem fog majd jutni nekik. Márpedig betegen haldokolni lehet mínusz 5 fokban is nem csak mínusz 15 vagy 20 fokban.

Egyébként jó hogy az ország így fellépett az érdekükben. Biztosan úgy van ahogy mondják, hogy a rendőrök, polgárőrök, szociális munkások hajléktalanok százait mentették meg a fagyhaláltól. Ilyen alacsony hőmérsékletek mellett tényleg életveszélyes a szabadban aludni.

Végezetül néhány gondolat arról, hogy miért nem esett szó itt a Morgómedvében is arról amiről a levelező listáimon szóltam. Megmondom őszintén leginkább szerénységből. Ebben az évben jutottam el odáig, hogy hatékonyságban nem hoz annyit amennyit azzal veszíthetek, hogy esetleg lesznek akik úgy gondolják, csak fényezem itt magam. Ugyanis a levelező listáim olvasottságához képest a Morgómedve olvasottsága elenyésző, pedig itt is százas nagyságrendről van szó. Így aztán ez elmúlt évekhez képest itt a Morgómedvében idén elmaradt a segítség kérő levél. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azért jelentős átfedés van a levelező listáim és a Morgómedve olvasói között, így a "veszteség" tovább csökkenthető.

De ha már szóba jött a dolog belinkelem a Diszpécserszolgálat elérhetőségeit:

http://diszpecserportal.hu/regionalis-diszpecserszolgalatok.html

http://www.diszpecserportal.hu/

Sajnos a mi régiónk telefonszáma megszűnt, de nyugodtan hívhatjuk a 107-es számot.

Egyébként tevékenységemről a Diszpécserszolgálat is tud, tavaly még a honlapjukra is felkerült a nevem mint önkéntes segítőé. Ezt nem is azért írtam meg, hogy kiemeljem a kezdeményezésem fontosságát hanem hogy inkább "hitelesítsem" évente ismétlődő tevékenységem értelmét.

Bosszús vagyok mert hiába iktattam ki majdnem teljesen a kenyeret, krumplit és rizst az étrendemből a súlyom csak nem akar csökkenni. Krumplit és rizst egyáltalán nem ettem vagy 4 hete, kenyeret is csak nagyon keveset. Ha megveszek egy fél kilós darabot, majdnem egy hétig kitart. Ez is leginkább barna rozskenyér. Ugyanez már előfordult egy 30 dekás darabbal is. És ez így volt akkor is mikor gyakran szerepelt az étlapomon a szarvaskolbász. Vagyis jó nagyokat haraptam a szarvaskolbászból és szinte csak csipegettem a kenyérből. Mint írtam úgy, hogy egy félkilós barna kenyér elég legyen egy hétig.

A mérleg meg ennek ellenére mégsem mutatott csökkenést, pedig már az elemet is kicseréltem. Na mondjuk ennek ideje volt mert még az az elem volt benne amit akkor tettem bele amikor 2009 karácsonyán megkaptam ajándékba. Először ezt hittem, hogy az elem miatt nem mér rendesen, aztán kicseréltem az elemet és ugyanannyit mutatott.  Ezután már teljesen tanácstalan voltam. De nem adtam fel. Úgy gondoltam, hogy ha az ember nem eszik sok szénhidrátot és zsírt, este 5 után már nem eszik semmit akkor fogynia kell. Ez volt nagyjából 2 hete. Ma megint ráálltam a mérlegre, 1 kilóval többet mutat mint 2 napja. Hát ez már több a soknál. Megáll az eszem. Itt diétázom 4 hete és semmi eredmény. Nem hiszem, hogy az a 3 szelet zsíros kenyér meg 2 üveg sör miatt van ez amit pénteken este szakestélyen megettem, megittam.

Nem tudok másra gondolni, minthogy a szénhidrátmentes étrend következtében a víz mennyisége gyűlhetett fel a szervezetemben. Ami aztán majd leadódik ha látja a szervezetem, hogy tartósan lesz kénytelen nélkülözni a kenyeret, édességeket és társait.  Mert emlékszem én egy könyvre ahol a súlycsökkenés időbeli lefolyására 3 diagram volt: az első egy darabig vízszintes volt majd meredeken indult be, a második folyamatos - mondhatnám lineáris - változást mutatott, a harmadik pedig jól beindult aztán már nem csökkent többé. Természetesen a kezdő és végpont mindhárom esetben ugyanaz volt.  A matematika iránt kevésbé fogékony olvasóim számára úgy fordítanám le, hogy az első esetben a diéta elején a leadott kilókat a felvett víz kompenzálta, a második esetben folyamatos súlycsökkenéssel állunk szemben, míg a harmadik esetben egy gyors súlycsökkenést stagnálás vagyis folyadék felvétel követett.

Hát ez a helyzet kedves olvasóim. Nem csüggedek, haladok tovább a megkezdett úton, talán annyiban változik a dolog, hogy holnaptól fel is írom miből mennyit ettem. Sok minden megdőlt már ebben a világban de az energiamegmaradás törvénye nem. Természetesen egy idő után ismét napirendre tűzöm a témát. A módszert illetően nagyon eltökélt vagyok (annak ellenére hogy egyelőre egyáltalán nincs sok eredménye) szinte nulla a valószínűsége, hogy valaki eltéríthetne a magam által kijelölt útról. Csak kimondottan kudarctűrő olvasóim próbálkozzanak letéríteni róla.:)

A film alapjául szolgáló regényt Hernádi Gyula írta a hatvanas évek elején, de közel 20 évig kellett várnia, hogy meg is jelenjen. Természetesen nem rajta múlott a dolog. A cselekmény eredetileg a legnehezebb ötvenes években az ÁVH hatalmának csúcsán játszódott amit Kézdi-Kovács Zsolt áthelyezett 1958-ra. Ezzel azt akarta sugallni, hogy bár az Államvédelmi Hatóság megszűnt ugyan, azonban az ott dolgozók részben átmentették mind magukat, mind pedig a módszereiket.

A történetben egymás mellett létezik egy mindent elsöprő szép szerelem és az azt mindenáron megszüntetni akaró brutalitás. A film egy a Személyzeti Osztályon dolgozó fiatal nő és egy munkás szereleméről szól amit brutálisan kíván felszámolni a nő korábbi szerelme, egy volt államvédelmis tiszt, aki az '56 utáni konszolidáció éveiben is kellő hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy szétdúlja ezt a szerelmet. Jól érzékelteti a szerelmesek boldogságát a mátrai kirándulás amelynek képeit mesterien fényképezte az operatőr, Kende János.  Aztán ebbe a szerelembe tör be a pribékek éjszakai zseblámpa fénye...

Nehéz és izgalmas filmet láthatunk szombaton este 22.40-kor a Duna TV-n. Remélem sokan hallgatnak rám és velem tartanak a film nézésében. Háromnegyed 11 nem korai időpont, de szombaton talán elmegy. Egy kis délutáni alvással megoldható.

A férfi főszereplőt Jerzy Trelat nem nagyon ismerjük. Szerelmét Varga Mária személyesíti meg, mondhatom kiválóan. Igazából nagyon össze sem illenek, a gyönyörű, magas és szép fiatal nő és a negyvenes, hadifogsági emlékeitől állandóan gyötört, élettől megviselt 40-es férfi. Nyilván egy olyan rendezői koncepció lehet ami nekem, hogy úgy mondjam "nem jött át". Ezek után szokásainknak megfelelően javaslom olvassuk el mit írnak a filmről a http://www.port.hu-n:

http://port.hu/kialtas_es_kialtas/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=17468293&i_topic_id=1

A filmnek 1988-ban a Magyar Játékfilmszemlén a szakmai zsűri a legjobb
játékfilmnek járó díjat adta.

Én nem tudom hogy van ez, de minden napom úgy múlik el, hogy semmire nem jut időm. Illetve mindig csinálok valamit, de nincs semmi látszata. Itt vagyok csütörtök este, vasárnap befejeztem egy könyvet, szerettem volna elkezdeni egy másikat, viszont ezen a héten még csak újságot olvastam. A filmeket is csak veszem fel sorban egymás után, időm meg nincs megnézni őket.

Innen jut eszembe, hogy holnap fogok írni egy szombat esti filmről. Nem is lesz túl későn, meg lehet nézni. 22.40-kor kezdik a Duna TV-n. "Kiáltás és kiáltás" a címe. Én nagyon szeretem ezt a filmet, leginkább talán azért mert a férfi főszereplő a szerelemben a nehezebb utat választja, holott választhatná a könnyebb megoldást is.  Igaz ez gyávaságnak és meghunyászkodásnak minősülne. De nem folytatom, inkább majd holnap próbálom meg úgy leírni a tartalmát, hogy azért maradjon valami feszültség szombat estére is.

Most viszont mást szeretnék megmutatni. Bizonyára sokan ismerik, kering már néhány hete az Interneten, de azoknak akik nem ismerik tud szerezni néhány kellemes órát.  A dolog úgy működik, hogy a klikkelés után be kell írni a lakcímünket és megjelenik a lakókörnyezetünk, vagyis az a rész ahol lakunk. Az egérrel aztán változtathatunk a képen. A +/- jelekre kattintva nagyíthatjuk és csökkenthetjük a képet  vagy az egérrel megragadva mozgathatjuk a különféle irányokba. Én egy lakótelepen lakom 24 éve és idáig csak sejtéseim voltak arról hol is fut a mi utcánk itt a sok panelház között. Most viszont az "égből" nézve kristálytiszta előttem merre is halad. Azt amit idáig egy összevisszaságnak gondoltam arról kiderült, hogy egy szabályos utca. Aztán megnéztem a falumat, az utcánkat, a Lapáncsa nevű falut a horvát határ mellett tahol nagynéném lakott  és ahol én is vendégeskedtem mikor arrafelé udvaroltam. Tényleg jól el el lehet szórakozni vele, csupán a város nevét és az utcát kell beírni:

http://showmystreet.com/

Biztos vagyok benne mások is élvezni fogják.  Nem beszélve arról, hogy mivel az utcák jól láthatók, térképnek is megteszi.

Egy lépéssel előbbre vagyunk a páncélszekrényekben porosodó diplomák ügyében. A múlt héten az egyetemi szenátus döntött arról, hogyan is lehet hozzájutni ezekhez a több éve ott porosodó diplomákhoz. Persze a dolog nem olyan egyszerű mint korábban gondoltam. Tehát nem csak be kell sétálni a karok tanulmányi ügyintézőihez hogy aztán ők odaadják a várva várt papírt. A múlt hét óta már tudom, hogy egy úgynevezett belső nyelvvizsgát kell tenniük a volt hallgatóknak az egyetemeken és a sikeres nyelvvizsgát követően már tényleg megkaphatják azt a fránya diplomát. Tehát mégis csak kell nyelvvizsga. Miután azonban az eddigi előírások könnyítéséről van szó, nyilván  ez csak akkor fog teljesülni, ha a vizsga is könnyebb lesz, tehát az eddigi követelmények valamelyest csökkennek majd. Hogy mennyivel azt később fogják kidolgozni. Egy biztos, könnyítésről van szó, tehát a követelményeknek is csökkenniük kell.

Egyébként szerintem sokat nem nagyon kell ezekből a követelményekből engedni. Ezek a fiatalok már jó néhányszor megjárták a jóval magasabb szintű állami nyelvvizsga bizottságokat, nem hiszem, hogy nagy gondot jelent majd nekik megfelelni egy valamivel alacsonyabb követelményeket támasztó vizsgán.  Úgy hogy jó úton halad a dolog, a fiatalok előbb utóbb tényleg tömegesen vehetik kézhez a diplomáikat.

Főleg, hogy nyelvtanfolyamokon is részt kell venniük, amiket az egyetemeken szerveznek. Gondolom azért szeptember elseje a törvény hatályba lépésének ideje, hogy nyáron a fiatalok intenzív nyelvtanfolyamokon csiszolhassák még egy kicsit nyelvtudásukat. Hogy aztán tényleg sikeres vizsgát tegyenek és végre kézbe vehessék a szakképzettségüket igazoló oklevelet. Tulajdonképpen most már tényleg csak egy kis szorgalom és türelem kell, és már az Isten sem menti meg őket a diplomától.

Most hogy a hét 2-3 napján nem kell majd kötelezően elmennem itthonról kicsit át kellett alakítanom a napirendemet. Odáig még nem fajult a dolog, hogy ismét uszingálni járjak, de változtatásra mindenképpen szükség volt. Nem mintha az úszás nem férne rám, de sajnos én úgy nem tudok úszni hogy a kilóim csökkenését illetően valami eredménye is legyen, az uszingálásról meg már bebizonyosodott hogy nem sokat ér. Ettől én nem fogok számottevően fogyni. Tehát ha uszingálni nem is fogok, kimozdulni annál inkább. Még nem tudom, hogy hová és mi célból, de ez majd idővel kialakul. Az időjárástól is függ. Áprilistól már lehet menni Mályiba, ezzel nagyjából megoldódik a szabadban való tartózkodás és némi mozgás kérdése is.

Más dolog az Internet. Rájöttem, hogy az nem lehet, hogy reggel bekapcsolom a gépet, éjszaka meg kikapcsolom. A villanyszámla is jelentősen megnőne, azonkívül nem tudnék nyugodtan mással sem foglalkozni. Hiába olvas vagy néz TV-t az ember ha a gép be van kapcsolva akkor állandóan nézi jött-e valami, van-e valami teendő.

Tehát mostanában újságolvasással indul  a nap, emellett figyelemmel lehet kísérni az m1 hírműsorát. Nem egy nagy durranás ez a reggeli műsor, de azért valaminek csak kell zsinatolnia az ember mellett. Már azt is kitanultam mikor kell lehalkítani a TV-t. Például akkor amikor a lányok az időjárásmondó fiúval Tomival könnyed és laza cseverészésbe kezdenek a várható időjárásról, hogy  aztán néhány mondat után minket is beavassanak a dolgokba. Hát ettől a spontaneitástól rosszul vagyok, tehát ilyenkor tényleg leveszem a hangot. Aztán 8 után sem érdemes már nézni, akkortól olyan könnyed, érdektelen dolgokról szólnak a riportok.

Aztán az újságok után benézek az Internetre megnézem mi jött éjszaka, meg kicsit dolgozom, ha lehet addig amíg a reggeli műsor érdekesebb riportjai vannak, azaz 8 óráig. Ha szükséges tovább  is. Utána kikapcsolom a gépet és jön néhány óra Internetmentes élet.  Leghamarabb dél körül újra bekapcsolom, hogy megnézzem mi újság a postafiókomban. Azokat a dolgokat amik nem várhatnak estig megcsinálom, hogy a délután megint kikapcsolt gép mellett teljen el.

Az igazi internetes időszakom az este. Ekkor megy párhuzamosan a számítógép és a televízió. Ide is figyelek, meg oda is. Ilyenkor még az is előfordul, hogy ha valami néznivaló van a TV-ben inkább felveszem minthogy abbahagyjam az internetezést. Szerintem az este erre való. Ilyenkor válaszolom meg a napközben érkezett leveleket, ilyenkor továbbítom a listáimra a napközben érkezett ráérősebb listás leveleket, ilyenkor olvasgatok és ilyenkor nézem végig a Facebook üzenőfalát is, amit valami miatt Kezdőlapnak hívnak. Elég sok ismerősöm van, úgy hogy ennek végignézése sem kevés időbe telik naponta.

Aztán fél 10 tájban kikapcsolok és megint a TV-é vagy videóé a főszerep. Már néhány napja tart ez a korlátozott Internet használat és úgy érzem nyugodtabb az életem. Nyugodtan olvashatok órákon át, nyugodtan megnézhetek egy másfél órás filmet vagy lemehetek a városba a dolgaimat intézni. A számítógép és az Internet megvár. Természetesen kísérletről van szó, vagy beválik vagy nem. De egyelőre ezzel a napirenddel próbálkozom.

Itt a vége, fuss el véle, mondhatnám, ha vicces hangulatban lennék. De nem vagyok, így aztán maradnék a tényeknél.  A tegnapi nappal teljesen véget ért egyetemi pályafutásom. Még levizsgáztattam 3 hallgatót és ezzel tényleg vége. Nincs pénz, nincs tovább. Gondolom nagyon nem kell bizonygatnom ezt a pénztelenséget, mást sem lehet hallani a televízióban és a rádióban minthogy sok-sok milliárdot vonnak ki a felsőoktatásból. Arról amiről néhány hónapja még azt hittük, hogy több évre szóló elvonást jelent arról mára kiderült, hogy ez bizony egy éves elvonást fog jelenteni. Így aztán teljesen megértem, hogy a tanszék, a kar saját erőből kívánja megoldani azon tárgyak oktatását amelyeket idáig én vittem. Így aztán kapcsolatom ismét kissé lazult egykori munkahelyemmel. Természetesen akkor mehetek be az egyetemre amikor akarok, ígéretünk van nekünk nyugdíjasoknak, hogy ha a felújítás véget ér lesz a tanszéken egy nyugdíjas szoba, ahol letehetjük a táskánkat ha éppen bent járunk. Egyébként is a szobám még megvan, nem is is esett róla szó, hogy ebben történne változás. Úgy tűnik akkor sem sok vizet zavarok ha ott maradok még egy darabig, de  azért szép lassan megkezdem a kivonulást is.

Egy biztos szálam megmarad az egyetemmel, ez pedig az általam indított és moderált levelező listák. Úgy tűnik ebben nem lesz változás. Eddig is jobbára itthonról intéztem ezeket a dolgokat, ezután is így fogom. Persze egyfajta minőségi változással számolnom kell. A front sem lehet meg hátország nélkül, egy e g y e t e m i levelező lista sem lehet meg egyetemi információk nélkül. Sok függ attól, hogy a megmaradók mennyi információval látnak el. A hallgatói lista az más, a hallgatóktól eddig is az Interneten kaptam a híreket, tehát ott nem számolok minőségi romlással.

Végezetül néhány mondat arról, hogyan érint a dolog érzelmileg. Természetesen nem jól. 38 és fél évet töltöttem oktatással, tanítással, neveléssel. Úgy gondolom nem csináltam rosszul. Szerettem csinálni és igyekeztem jól csinálni. Természetesen innentől megindul egy lassú elszakadási folyamat az egyetemtől, a hallgatóktól, ami  végül is természetes ha az ember nyugdíjba megy, ha már nem jár be az egyetemre. A mostani hallgatók még ismernek, még el-elhívnak majd szakestélyekre aztán lassan ez is elmarad majd. Hiszen egyre többen szereznek diplomát, egyre többen hagyják itt az Alma Mátert, hogy helyükbe újak jöjjenek. Akik számára már semmit nem fog mondani a nevem. Azért addig még van néhány év, ezalatt nekem is lesz időm hozzászoknom ehhez az új helyzethez.

Hogy mit fogok csinálni? Végre azt amit idő hiányában idáig nem tudtam: olvasni, olvasni és olvasni. Először kiolvasom a saját könyvtáramat, aztán átmegyek ide szemközt a könyvtárba, aztán a megyei könyvtárba. Ha meg meguntam az olvasást keresek magamnak olyan elfoglaltságot amire korábban aztán végképp nem jutott idő.  Végre úgy fogok zenét hallgatni, hogy közben nem csinálok, semmit csak élvezem a muzsikát. Idáig mindig úgy hallgattam szimfonikus zenét, hogy soha nem láttam a zenészeket mert mindig dolgoztam közben. Botfülű vagyok de számtalan olyan zenemű van a világon amit még az én botfülemmel is lehet élvezni. Millió dolog van amire soha nem jutott időm. Hát most lesz. Persze hiányozni fog az egyetem, a tanítás, a hallgatóim. De hát egyszer minden véget ér, véget ért ez is. Sajnos kevés kép készült oktatói tevékenységemről, előadásról, vizsgáról. Ami volt azokból kiválasztottam néhányat:

Ez a kép például 1979-ben készült, műszaki hőtan előadáson. Volt fehér köpenyem is, de ezt jobban szerettem. Jobban bírta a gyűrődést és ezt nem szó szerint kell érteni.:)

Ez a két kép tavaly készült. Háttal állok mert még mindig fontos az inkognitóm.:)

Ez egy kiscsoportos előadás. Ők azok a levelező hallgatóim akik szakestélyt rendeztek a tiszteletemre. Ezúttal is köszönöm nekik.

Vizsga. Előtérben Eszter, bányász egyenruhában.

Ez is vizsga, vagy csak zárthelyi. Az öltözékből ítélve inkább zárthelyi. Az a fehér ott a kolléga vállán az én pulóverem. Kölcsönadtam neki mert nagyon hideg volt a pincében. Ezt előre tudva én direkt kettőt vittem magammal.

Végezetül egy index. Ami ma már nincs, ebben a vizsgaidőszakban már enélkül jártak a hallgatók vizsgázni. Én sajnálom, fontos volt. Ettől is diák volt az ember.

És akkor tényleg itt a vége, fuss el véle! :)

Hát ez nehéz dolog volt. Moszkvában határozottan nehéz volt idegennek sörhöz jutni a rendszerváltás előtt, hacsak nem voltak vele olyanok akik ismerték a helyi viszonyokat. Szentpéterváron már jobb volt a helyzet, ott minden sarkon kis kioszkokban mérték a sört, sőt még automatából is lehetett inni, de ott meg olyan hűvös volt még nyáron is, hogy nem igazán vágyott az ember sörre.

Moszkva más, nyáron ott mindig dög meleg volt. A magyar ember meg igencsak vágyakozott egy kis jó hideg sörre. Aztán a tapasztalatlanabbak belefutottak egy utcai kvasz árusba akitől nagy boldogan vettek egy söröskorsónyi sörre teljesen hasonlító valamit és csak akkor jöttek rá, hogy ez nem sör amikor már  alaposan meghúzták a korsót. Ezt a kvaszt azért egyszer mindenki megkóstolja, hogy aztán soha többé ne vágyjon rá. Korábban írtam már róla, itt elolvasható.

Vágyik viszont a sörre amihez elég nehéz volt hozzájutni a rendszerváltás előtt. Abban az időben amikor mi a hallgatókkal jártunk arrafelé egyedül a Gorkij park volt e tekintetben biztos helynek tekinthető, ott mindig hozzá lehetett sörhöz jutni. Igaz, hogy elég hatalmas sort kellett kiállni érte, akkor viszont már az ember rögtön a szükséges mennyiség háromszorosát vette meg, mert még egyszer nem akart sorba állni. Sorban állás közben meg az járt az ember fejében, hogy ha mindenki csak egy korsóval venne egyszerre lehet, hogy nem is kellene néhány percnél tovább sorban állni. Miután mi  a 2 hét alatt maximum kétszer vagy háromszor mentünk sörözni így nem gondoltuk hogy mi oldjuk meg ezirányú gondjaikat. Bár utólag belegondolva, lehet, hogy ha nem kellett volna órákig sorban állni többször is elmentünk volna. Mindenesetre az igaz, hogy a Moszkvába turistaként érkező külföldi  nem biztos, hogy értesül erről a lehetőségről. Persze lehet, hogy neki meg nem is kell a Gorkij parkba mennie, elég ha bemegy a szállodája éttermébe vagy bárjába. Nem tudom, én soha nem voltam turista és soha nem laktam szállodában. Illetve laktam, de azok nem valami magas besorolásúak voltak, így aztán sört sem lehetett bennük kapni. Voltak viszont egyetemi kollégáink akik elvittek bennünket a közeli parkba sörözni.

Persze nem lehet mondani, hogy Moszkvában nem lehetett sörhöz jutni. Lehetett, csak nem biztos, hogy akkor amikor az ember akarta. És lehet, hogy menni kellett utána. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb szállodákban mindig lehetett kapni. Jó néhány évvel később mikor már ösztöndíjasként jártam oda rendszeresen elmentünk a "Kozmosz" szállóba ahol az ott tanuló magyar hallgatókkal többször is betegre ettük magunkat a svédasztalos kínálatból miközben hideg Radeberger és Berliner söröket kortyolgattunk.  Erről is írtam már korábban. De gyakran előfordult az is, hogy a Lenin könyvtárban a büfében árultak jó minőségű import sört. Nyilván nem helyi fogyasztásra. Szerintem ki sem nyitották volna ha mondom, hanem elvitelre. Én többször is onnan töltöttem fel készleteimet. Miközben fizettem jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a Szovjetunióban lám milyen nagyra értékelik a tudósok kutató munkáját. Olyan söröket vehetnek amik kint az üzletekben még mutatóban sem fordulnak elő.

Aztán akinek voltak helyben barátai mint nekem is, azok eljutottak a külvárosi sörbárokba is. Az elegáns neveik ellenére ezek elég koszos kis vendéglátóipari egységek voltak. Itt két dolgot lehetett kapni: sört meg egy krivétkinek nevezett apró rákfajtát. Az alábbi képen szemügyre vehetünk néhány különösen szép példányt ezekből a rákokból.

Ezeket gondolom a fényképezéshez válogatták ki, a valóságban ezek a rákok nincsenek ilyen jó állapotban, gondolom a főzés is ront az állagukon. Ma már így nézhetnek ki:

Vagy még így sem, ha szocialista vendéglátásban gondolkodunk. Gondolom ebből lehetett bőven a tengerekben mert a pincér a sörrel együtt automatikusan kihozott mindenkinek egy hatalmas tányér főtt rákot is. Aminek jelentős részét ki kellett dobni, viszont amit meg lehetett enni belőle az tényleg finom volt. Mondjuk valamennyit levont az élvezeti értékéből az, hogy az én Kosztya barátom nedves kezéből kellett elfogadnom az apró rákdarabkákat mert amíg megtanítja nekem, hogy kell megtisztítani ránk esteledett volna. Ő viszont villámgyorsan bontotta szét a kis rákokat és már nyújtotta is felém az ehető részeket. Amit én némi lelkesedéssel megeszegettem. Gondolom mondanom sem kell, hogy másfél óra metrózás után nem alapos szappanos kézmosással kezdtük a sörözést.

Ehhez a pusztakézzel történő hal- és ráktisztításhoz jó ha hozzászokik az ember ha Moszkvában  barátokkal sörözni megy mert ez előfordul akkor is, ha szárított hal szolgál sörkorcsolyaként. Ez a szárított hal érdekes dolog. Valami pontyhoz hasonló halakat megtisztítanak, kibeleznek, megsóznak és a tűző napon egy ruhaszárító kötélhez hasonló alkalmatosságon megszárítanak.  Valahol a Volga mentén. Ezután ezek a halak eljutnak a fővárosba, hogy igazi ínyencségként szolgáljanak a baráti sörözésekhez. Levelező hallgatók előszeretettel ajándékozzák meg ilyesmikkel a moszkvai docens és professzor urakat akik némi szabadkozás után köszönettel tették el az így kapott finomságokat jobb alkalmakra.

Emlékszem egyszer gyakorlaton voltunk hallgatókkal, én már tanáremberként és nagyon nagy melegben jártuk végig az egyik kutató intézetben a különféle laboratóriumokat. Aztán mikor már nagyon kókadoztunk a  helyi tanár kísérő félre húzott és boldogan mutatta meg mit is őrizget ő a nadrág zsebében. Félrehúzta zakóját és láthatóvá vált, egy újságpapírba csomagolt gyönyörű szép szárított hal. Boldogan, cinkos kacsintással mutatta meg, hogy tűrjünk még egy kicsit, aztán megyünk a parkba sörözni. Így is lett, mentünk is kissé kóvályogva a melegtől és a fáradtságtól. Ott aztán Jevgenyij Vasziljevics hatalmas rutinnal percek alatt megtisztította a halat és megkínált bennünket. Helyesebben nem is megkínált hanem kirakta az újságpapírra, hogy fogyasszunk. Ő  természetesen hozzá sem nyúlt, ezt nekünk szánta delikateszként. Voltunk rá tízen, egy kevés mindenkinek jutott. Különösen úgy hogy néhányan lemondtak a részükről.

Aztán a rendszerváltás után megváltozott a helyzet. Emlékszem egy másik barátommal tartottunk a metrótól hazafelé, útközben megálltunk egy újságos bódé méretű bódénál és vagy negyvenféle sört számoltam meg a polcokon. Ezek szerint az orosz ember nem azért nem ivott sört mert nem szerette, hanem mert körülményes volt hozzájutni. Ez 11 éve volt, azóta sokat javult a helyzet, ahogy nézem már a könyvtárban is sört árulnak:

És már nem csak a büfében.

Van egy TV filmsorozat, az a címe hogy "12 hónap az erdőn". Hétvégeken vetítik, szombat és vasárnap délután. A múlt hét előtti hétvégén kezdték, így kiszámítható, hogy most szombat délután már a májusi, vasárnap pedig a júniusi rész következik. Bizonyára sokan ismerik ezt a kedves és érdekes természetfilmet, sokszor vetítették már. Szerintem ez az a sorozat amely egyáltalán nem veszít aktualitásából. Legalábbis addig nem, amíg a természet rendje meg nem változik. Az meg nem szokott túl sűrűn változni. Vagyis ezt a sorozatot évente elő lehet venni, le lehet vetíteni. Miután 12 részből áll az lenne a logikus, hogy minden hónapban egyet tűzzenek műsorra, éppen az aktuális részt. A januárit januárban, a februárit februárban és így tovább. Milyen jó lenne látni, hogy az adott hónapban kint a természeteben milyen csodálatos dolgok történnek és a barátaink az állatok az adott hónapban vajon hogyan is élik az életüket, mivel is foglalatoskodnak.  Nekem legalábbis mindig izgalmas és érdekes volt tudni, hogy mikor mi történik az erdeinkben.

És ez eddig így is volt, csupán ebben az évben kezelik úgy a sorozatot mintha semmi köze nem lenne a hónapokhoz. Nyomják, darálják le az egyes részeket, január még a helyén van, januárban kezdték ugyanis, aztán még a február is nagyjából rendben van de márciusra már annyira nagy a csúszás, annyira eltérnek a filmekben látottak a valóságtól, hogy pont a legnagyobb értékét veszíti el a film. Amelynek alkotói sem erről álmodozhattak mikor sorozatukat fáradtságos munkával elkészítették. Ez tipikusan az a szemlélet, hogy töltsük ki valamivel a műsoridőt, hetente két rész, az annyi mint hat hétvége és kész. És hogy egy szép januári havas délután vagyunk kénytelenek abban gyönyörködni, hogy mi zajlik le erdeinkben a forró nyári hónapokban, kit érdekel? Holott ezt megtehetnénk júliusban is. Pedig csak annyi figyelem kellene hozzá, hogy minden hónapban egyszer kellene műsorra tűzni az aktuális részt és kész. Ehhez viszont egy kis odafigyelés kellene ami nem igazán van mostanában. Meg a néző iránti  több tisztelet. Ami megint csak hiánycikk. Tipikusan az a helyzet aminek jobbá tételéhez még csak több pénz sem kellene. Így aztán jobb híján én veszem fel ezeket a filmeket videóra és majd megnézem őket akkor amikor aktuálisak lesznek. Minden hónapban egy 25 perces részt.