Morgómedve

Gondolom vannak néhányan akiknek ismerős a cím, amit a mai írásomnak adtam. Talán a "gipsz_jakab" nem, de mégsem adhatom ki a legjobb ismerőseim nevét akiktől már kaptam hasonló küldeményt. :) Biztos vagyok benne, hogy úgy küldték, hogy nem is tudtak róla. Egyébként új dologról van szó, megjelenése Magyarországon nem túl régi, júliusban jelentek meg az első ilyen küldemények. Én is körülbelül egy hónapja kaptam az elsőt Romániából, rá is klikkeltem a "launch" szóra de nem találtam semmi videót amit megnézhettem volna. Nem is volt mivel ez egy meglehetősen újfajta csalás ami azonban kis odafigyeléssel kivédhető. Tulajdonképpen egy spam-ról van szó, amely a jól ismert YouTube videóval próbálja magát eladni, azaz azt a látszatot kelteni mintha egy youtube videót küldött volna nekünk az ismerősünk vagy barátunk. Pedig erről szó sincs.

"Figyelmeztet, hogy az egyik ismerősünk küldött egy rövidebb YouTube-videót, amit megnézhetünk, ha egy linkre kattintunk. Ezután eljutunk egy olyan oldalra, ami első blikkre videomegosztónak tűnik. Itt felszólít, hogy a YouTube-azonosítónkkal lépjünk be. Ekkor történik a jelszavunk ellopása. Később zagyvaságnak tűnő okok miatt elkéri a mobiltelefonszámunkat is. Innentől kezdve már csak egy lépés, s fel is íratott minket egy olyan horoszkópküldő szolgáltatásra, ami havonta 10 dollárba kerül. Érdemes tehát odafigyelni mire kattintunk."

Nemrégiben írtam arról, hogy nem tetszett amikor az egyik kereskedelmi csatorna műsorvezetője nemes egyszerűséggel Ildikónak szólította riportalanyát, a szocialista párt volt elnökasszonyát, majd rögtön hozzá is tette, hogy édesapja egyébként helyteleníti ezt, úgy gondolja hogy ez nem illik. Akkor az elnökasszony hamar elintézte a dolgot azzal, hogy hát ez a neve, mit csináljon? És ezzel elfogadottnak tekintete a dolgot.

Hetek teltek el, a vendég újra az elnökasszony volt ugyanabban a reggeli műsorban, ugyanazzal a műsorvezetővel. Mielőtt a műsorvezető megszólította volna, előtte már volt valami malőr - sajnos nem emlékszem rá mi lehetett - ami nyilván elmaradhatott volna. Ezután következett a vendég, akit természetesen most is Ildikónak szólított. Most azonban nevének elhangzása után a riportalany azonnal leállította a műsorvezetőt és utalt a műsorvezető apukájára és hogy milyen rendes családba való. Aki látta az előző műsort természetesen rögtön tudta miről van szó. Mint ahogy én is. A szavakra és a mondatokra sem emlékszem pontosan csak a szituációra, ami után a műsorvezető aggódó arccal, némileg viccesen megjegyezte, hogy ez a riport nem igazán jól indul. Hozzá kell tennem, hogy az elnökasszony sem kioktatólag mondta amit mondott, hanem  ő is igyekezett - ahogy mondani szokták - viccesre venni a figurát. És ez így van rendjén. Emberek vagyunk.:)

Körülbelül egy hete érte el az ismerőseim száma az iwiw-en az ezret. Nem először, ugyanis néhány hete volt már ilyen. Igaz, hogy csak néhány napig, de volt. Aztán valaki vagy teljesen törölhette magát az iwiw-ről, vagy csak tévedett velem kapcsolatban hogy mégsem ismer, a lényeg hogy aztán megint 999 lett az ismerőseim száma, aztán később ez tovább csökkent 998-ra. Ezek a tények. Közben meg megpróbálok rájönni, hogy a korábbi töretlen emelkedést miért váltotta fel ez a bizonytalanság. Úgy gondolom több minden egyidejű hatásaként alakult ki a jelenlegi helyzet.

Az első ok szerintem az, hogy megváltoztatták az üzenőfalat. A korábbi, konszolidáltnak mondható üzenetek helyett megjelent nagyon sok olyan lehetőség amely már bonyolulttá és nehezen kezelhetővé tette az üzenőfalat. Ugyanakkor túlságosan mozgalmassá is vált egy bizonyos - számítástechnikailag kevésbé járatos és rutinos réteg - számára. Nem kerülgetem a forró kását: ez bizony nagyjából az én korosztályom, illetve a tőlem 10-20 évvel fiatalabb korosztály. Korábban ez a korosztály is szívesen regisztrálta magát az iwiw-en, hiszen ennek segítségével elérhetővé vált a saját, régen nem látott barátai és ismerősei számára. Emellett ő is keresgélhetett és kutathatott régi ismerősök után. Mint ahogy én is megtettem ezt és örömmel nyugtáztam azt ha megtaláltam akit keresek. Aztán fel lehetett tenni az imádott unokák, a család fényképeit, sőt saját magunk képeit is családi körben, gyerekekkel, unokákkal. Aztán az új "csicsák" megjelentek a személyes adatlapok végén is, ezt az emberek már végképp úgy élhették meg - mint én is - hogy a személyes privát szférájukba is betolakodik az iwiw, már ott sem hagyják békén az embert. Régi szép békeidők, mondanánk és mondjuk is, kicsit átvéve a jól ismert mondást, csak ezúttal az iwiw-re értve.

Sajnos ez a mostani iwiw már nem az igazi, én is érzem. Azelőtt nem hagytam volna ki egyetlen napot sem az üzenőfalból, attól tartottam, hogy lemaradok valamiről. Néhány alkalommal én is használtam közérdekű üzenetekre. Nem egy alkalommal üzentem a hallgatóimnak például vizsga ügyekben. Most viszont már annyi sok egyéb információ  van az üzenőfalon, hogy az ember nem szívesen áll neki kihámozni onnan ami számára érdekes lehet. Néha egy hétbe is beletelik amíg újra belépek megnézni.

Egyébként a változásokra akkor figyeltem fel amikor hetekig nem jelölt senki ismerősnek. Nagy ritkán bejelölt valaki, de általában nagy csend uralkodott ezen a téren. Hónapok kellettek ahhoz, hogy 995-ről elérjem az 1000-et. Aztán elértem és megint 999-re csökkentem. Nyilván valaki törölte magát az ismerőseim közül de valószínűbb, hogy az egész iwiw-ről törölte magát.  Azt viszont - úgy tudom - a mai napig nem sikerült megoldani, hogy arról is kapjak értesítést ha valaki töröl az ismerősei közül. Pedig érdekes lenne megtudni ki az aki tévedett amikor úgy döntött, hogy ismer. :)

Persze nem mehetünk el két dolog mellett. Egyik, hogy jó volt ez a békebeli nyugalom ami az iwiw-et körüllengte. De azért ne felejtsük el azt sem, hogy ezért a rendszerért közel egy milliárd forintot fizetett ki aki megvásárolta annakidején. Amit nyilván vissza is szeretne kapni. Tehát egy olyan döntést kellett hozni amitől elvárható ennek a pénznek minél előbbi megtérülése, hogy aztán már csak nyereséget termeljen a tulajdonosoknak. Tehát az iwiw lépett és megszületett az a közösségi rendszer amiről most is szó van és amit naponta megtapasztalhatunk. Ahol gyaníthatóan jelentősen csökken az újonnan belépők száma, sőt némi stagnálás illetve csökkenés is jellemző a regisztráltak között.

Természetesen nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy közben meg a Facebook szépen jön felfelé. Messze még az 1000 ismerős de nem panaszkodhatom, naponta 1-2 újabb kérés mindig érkezik. Persze nőhetne ez gyorsabban is, de mint már sokszor leírtam én nem szívesen keresek meg meg senkit. Még olyanokat sem akikkel esetleg levelet is váltottam. Ha szeretnék valamit valakinek a tudomására hozni megkeresem, megírom a levelet és kész. Nem szeretek senkit bejelölni mert nem szeretem a visszautasítást, nem szeretek várni  a visszaigazolásra. Nem valószínű hogy sokan kikosaraznának, én sem kosaraztam még ki senkit, de nekem nem sürgős a sok ismerős. Egyébként most nem megyek be megnézni, de úgy gondolom olyan 125 körüli ismerősöm lehet.  Gondolom mindenki érzi, hogy ha "beindulnék" hamar szép eredményeket tudnék elérni. Főleg a szorgalmi időszakban még a vizsgaidőszak előtt.:)

Gondolom sok iwiw-es beregisztrál a Facebook-ra is. Egyrészt nem kerül semmibe, másrészt már magyarul is elérhető, harmadrészt a külföldi ismerősök is kereshetők és regisztrálhatók. Most persze mondhatná bárki, hogy annak akinek nem tetszett az iwiw új köntöse miért tetszene a Facebook kialakítása? Jogos a kérdés, hiszen nagyon sok mindenben hasonlít egymásra a két közösségi rendszer. Csak az utóbbinak a kialakítása valahogy jobban tetszik nekem. Rengeteg a fénykép, ezeket szívesen megnézegeti az ember. Ha a tanítványaim megnősülnek, férjhez mennek a feltett esküvői képek már a feltétel napján megjelennek az üzenőfalon. Az ember nem csak annak örül, hogy a tanítványainak szépen alakulgat az élete hanem rögtön meg is nézheti a képeket. Egy másik tanítványom idén a szünideje egy részét a tengeren túl töltötte, jó volt figyelemmel kísérni, hogy telik a vakációja. És ehhez nem kellett sokat tennem csupán időnként megnézni az üzenőfalat és néhányat kattintani. Az iwiw-en ezekhez sokkal több klikkelés kell.

Ide viszont már a középkorú, az interneten kissé bizonytalan korosztály már nem nagyon kapcsolódik be. Gondolom kicsit zavarhatja őket ez a zsúfoltság, ez a fiatalos lendület és stílus ami itt van.  Hogy megelőzzek néhány hozzászólást, kicsit engem is. Én is úgy használom a Facebook-ot, hogy kapok egy emailt, hogy "valami történt" ami engem érint, akkor bemegyek elintézem a dolgot, egy kicsit végigfutok az üzenőfalon és jövök kifelé. Nekem is kicsit nagy ott a zsongás. De azért úgy érzem fontos, hogy fent legyek ott is. Mint ahogy az iwiw-en is. Kár, hogy az iwiw nem ismerte fel, hogy a középkorúak is jelentős fogyasztók még, az ő reklámokkal való megcélozásuk is sokat hozhat még a konyhára. Annak ellenére is, hogy túl vannak már a 49. életévükön. Nem beszélve arról, hogy a jóval fiatalabbak is megmaradtak volna mint ahogy nagy részük ma is ott van az iwiw-en.

Hallom, szó van arról, hogy ezentúl minden egyetemnek legyen önálló nyelvvizsga központja, ahol a hallgatók letehetnék az állami nyelvvizsgát. Hát nem örülök neki. Nem örültem annak sem, amikor olyan rossz híre volt a Rigó utcai központnak. A rossz hír nem a szakképzettséghez kötődött hanem ahhoz, hogy nagyon kemények voltak. Hát milyenek legyenek ha már egyszer állami nyelvvizsgáról van szó? Az elnevezés mögött ott húzódott az állami garancia, hogy ha valaki itt levizsgázik, akkor az tényleg jól tudja az illető idegennyelvet. És ez így is volt.

Amikor én 1975-ben - 2 évvel az után, hogy elvégeztem az egyetemet - levizsgáztam oroszból úgy éreztem, hogy - bár nagyon jól tudtam oroszul - mégiscsak ennyit érdemlek, mert tudhatnék sokkal jobban is. Emlékszem leginkább azért szerettem volna hogy sikerüljön, hogy a 4 kötetes szótárt ne kelljen még egyszer Pestre felcipelnem. Egyébként éppen 4 orosz kollégát kísérgettem a fővárosban néhány napig, a vizsga idejére azonban szabad programot adtam nekik.

Aztán jött a rendszerváltás, valaki kitalálta, hogy nem jó az, hogy ha egy szervezet monopol helyzetben van, lehessen máshol is nyelvvizsgázni. Végül is jól gondolta. Az akkreditációs  feltételek szigorúak voltak, azért akadtak vállalkozók és megnőtt azon helyek száma ahol be lehetett jelentkezni nyelvvizsgára. Innentől megoszlott a piac, a nyelvvizsga központok a piac törvényeinek megfelelően (is) működtek. Ezt a működést nem nagyon ismerem, így nem is mennék bele, inkább csak rögzítem, hogy a megnövekedett létszámbeli igények valóban szükségessé tettek valamiféle bővítést. Igaz nekem jobban tetszett volna ha a Rigó utcai Idegennyelvi Továbbképző Központot bővítik (úgy tudom ez volt a neve) és marad változatlanul ugyanott az állami nyelvvizsgáztatás. Természetesen a megszokott szigorú követelményekkel.

Nem ez történt, így kialakultak bizonyos eltérések a követelményekben, és az egyetemi hallgatók pontosan tudták, hogy mikor hová érdemes menni, hol lehet legkönnyebben megszerezni azt a fránya nyelvvizsga papírt, ami ahhoz kellett, hogy a diploma ne egy kari páncélszekrényben várja, hogy gazdája néhány évvel a végzése után érte menjen. Aztán a dolognak híre ment, a hatóság mordult egyet, és már ott sem mentek olyan könnyen dolgok. Azt hiszem itt tartunk most.  Illetve már egyel odébb, mert szó van arról, hogy a vizsgáztatás jogát kapják meg az egyetemek, azok idegennyelvi lektorátusai, intézetei, tanszékei. Ahol egyébként kiváló tanárok dolgoznak, a felmerülő feladatokat magas szinten oldanák meg, de mégis van valami ami azt súgja nekem, hogy nem kéne változtatni. Tudom nem leszek népszerű ezzel a véleményemmel de nem azért írom ötödik éve a Morgót, hogy írásaimmal másoknál jó pontot szerezzek, hanem hogy őszintén elmondjam a gondolataimat. Még ha nem is számíthatok osztatlan egyetértésre.

Még egy pár sort csupán. Biztos lesznek akik abban sem értenek majd velem egyet, hogy a Rigó utcai vizsgaközpont olyan jó volt. Biztos vagyok benne, hogy vannak akik úgy érezték érték igazságtalanságok. Sajnos ilyenek is lehettek. De egy biztos. Aki ott papírt kapott az jól ismerte az adott idegen nyelvet. Legalábbis a 70-es években én ezt tapasztaltam.

Végezetül még annyit, hogy vannak még kiíratlan gondolataim, bízom benne, hogy amikor az észrevételekre válaszolok elmondhatom majd.:)

Egy kicsit elmaradtam, elnézést. Az a helyzet, hogy így szeptember elején rendezik meg a különböző bányásznapi ünnepségeket. Ha mindre nem is vagyok hivatalos, azért kettő-háromra csak kapok meghívót. Néha négyre is kapnék, de tudom, hogy akik kapják viszonylag keveset kapnak, így le szoktam mondani erről mások javára. Nem olyan nagy dolog ez, nem azért mondom. Idén is a kisebb, családiasabb jellegű bányásznapi ünnepségeket részesítettem előnyben. Az elmúlt napokban ünnepeltem együtt a falubelijeimmel és idősebb bányászokkal is, akik már nyugdíjasok és hosszú évtizedeteket húztak le a borsodi bányák valamelyikében.

Gondolom mondanom sem kell, hogy a falumban nagy szeretettel fogadtak. Nem csak engem, hanem minden vendéget. Mivel most nem saját kocsival mentem megkóstolhattam mindkét fajta pálinkát, hozzá a finom pogácsát. A rövid ünnepséget követően került sor a fogadásra. Kicsit fújt a szél, féltem, hogy esetleg majd megemeli a tányért a kezemben és rám borítja a szarvaspörköltet (krumplival) de szerencsére nem álló jellegű volt a vendéglátás, így ettől nem kellett tartanom. Attól sem, hogy leeszem az ingemet, mert vittem magammal egy szalvétát amivel sikerült felfognom az alattomosan lehulló pörkölt cseppeket. Nem könnyű döntés egy ilyesmit felvenni, de az sem kellemes dolog, hogy az ember a kávénál már néhány pörkölt folttal az ingén kénytelen társalogni. Ennek ellenére ebéd végén kissé bosszúsan szemléltem a nyakkendőmet, egyáltalán nem értettem, hogy ehettem le, hiszen ott volt a szalvéta. Otthon aztán csodálkozva láttam, hogy nincs már meg a folt, nyilván akkor nem is szarvaspörkölt volt. Mármint a nyakkendőmön. Ami mellesleg nagyon finom volt az aranysárga színű krumplival és az ecetes uborkával. Egy kis stefánia vagdalttal nyomattam le. Az idei rétesek valahogy kisebbek voltak mint a tavalyiak, viszont volt bőven, így az ember tényleg nem maradt éhen. Bár én az idén visszafogottságot tanúsítottam az evés terén, nem repetáztam, pedig biztos adtak volna ha még kérek. A rétesből is megelégedtem 2-3 darabbal. És az a fürt szőlő már említést sem érdemel amit elszemelgettem, mikor tekintettemmel már a kollégát kerestem aki volt szíves levinni és hazahozni.

Ez a visszafogottság az evés terén másnap is megmutatkozott. Miközben a bányásznapi ünnepség a program szerint zajlott mindvégig éreztük a közelben fövő pörkölt illatát. Minél inkább közeledett a dél annál inkább izgatott bennünket ez a szél által hozott illat. Legalábbis engem. Aztán az ünnepi beszéd meghallgatása, valamint az új bányászati gyűjtemény felavatása után meg is jelentek az asszonyok, kezükben egy-egy tál krumplival, pörkölttel. A pörkölt kiváló volt, mivel maradt még a tálban ebből kicsit repetáztam. Viszont kihagytam a vacsorát, aznap már nem ettem semmit. A somlói galuska igazán az ebéd méltó megkoronázása volt. Evés közben meg az ember elborozgatott, elbeszélgetett a körülötte ülőkkel. Szóval kellemesen telt a nap. Elmondhatom, hogy mindkét bányásznapi ünnepség számomra a visszafogottságot jelentette az evés terén. Ami nem is baj mert vannak ugyan szolid eredményeim a fogyókúrám terén, de azért attól még messze vagyok, hogy elégedett legyek magammal.

Most látom, hogy a mai írásom nem is igazán a bányásznapról szól hanem inkább az evésről , de talán nem is baj. Gondolom azért a pörköltek, stefánia vagdaltak és túrós rétesek mögött valahol azért felsejlenek az ünnepségek történései is.:)

Hogy ez könnyebben menjen nézzünk meg néhány képet. Az első képek a falumban készültek, a sorozat második része pedig a borsodi nyugdíjas bányászokkal.

Nem hagynak nyugodni ezek a nyugágyak ott a téren. Ezek most nyilván a könyvtár leltárában szerepelnek és ott legalább annyira leltáridegenek, mint mondjuk egy egyetemében a ballonkabátok. Gondolom egyszer eljön a szeptember 10-e is, beteszik majd ezeket az olvasóligeti nyugágyakat egy raktárba, aztán ellesznek ott jövő nyárig, amikor is újra előszedik, leporolják és kiteszik őket a térre.  Ez a világ és az olvasóligeti nyugágyak rendje. Aztán egyszer eljön az idő amikor a tavasz beköszöntével nem teszik ki őket többé, a raktárban pedig egyre hátrébb kerülnek majd a kacatok közé. És eljön az az idő is amikor már csak öreg könyvtárosok emlékeznek majd rá, mik is ezek a leltárban szereplő nyugágyak és hol kell keresni azokat.

Mint amikor az egyetemen megreformálták a leltározást és jobbára az oktatókra hárult a tanszékek anyagainak és eszközeinek a felleltározása. Akkoriban keringett  egy anekdota, miszerint a még kevésbé hozzáértő leltárellenőr látva, hogy a leltárban található 20 darab ballon is, ragaszkodott hozzá hogy azonnal adjanak elő neki 20 darab ballonkabátot. A fiatalok sem nagyon tudták minek egy tanszéknek 20 darab ballonkabát, amikor aztán egy öregebb szaki is megnézte a listát sokáig kotorászott egy szekrény alján majd egy dobozból elővarázsolt egy csomó gumiballont ami olyan körte formájú volt és laboratóriumokban egy-egy üvegcső végére húzzák őket hogy kézzel megnyomva folyadékot szívjanak fel valahonnan. Ma is látható ilyesmi ha az ember bemegy a patikába és vesz például egy beöntőt.

Aztán keringett akkor még egy anekdota. A fiatalabbaknak mondom, hogy jó 30 évvel ezelőtt amikor a számítógépek még nem használtak magyar ékezetes betűket a számítógépes táblázatokban és listákban a magyar szavakat is ékezetek nélkül írták le. Így fordulhatott elő, hogy a rendkívül nyakas központi kiküldött a leltárívet olvasva ragaszkodott ahhoz, hogy márpedig ő látni akarja a 20 méternyi fókabélt. Nézik a helyiek is a listát, nem értik minek is lenne nekik 20 méternyi fókabelük. Aztán egyikük a homlokára csapott és megmutatta a szigorú leltárellenőrnek a műhely sarkában futó villamos főkábelt. Hát igen, ékezetek nélkül látva a "fokabel" szót sok mindenre gondolhat az ember. Bár  a fókabélhez kétségtelenül jó fantázia kell.:)

Kétségtelen, hogy a technikai fejlődés új helyzetet hozott létre a könyvtárak számára is. Itt vannak például a fiatalok. Gyakran és sokat korholjuk őket, hogy mindig csak az Internet meg a videó meg a CD és nem vesznek könyvet a kezükbe. Kétségtelen, hogy így van. Ezek a lehetőségek ugyanis könnyedebb szórakozást jelentenek mint a könyvek. Látom magamon. Mióta bent vagyok Miskolcon vége a könyvolvasásnak. Még azt a könyvet is aminek nagy részét kint már elolvastam csak nagy nehezen, többszöri nekiveselkedésre olvastam el. Igaz, ennek más okai is voltak. Többek között az, hogy addigra már teljesen megcsömörlöttem a könyvtől. Lehet, hogy írok majd egyszer róla, volna mit, de nem szívesen akasztom össze a bajuszt a szerzővel, így aztán lehet, hogy nem. Bár kis pont vagyok én hozzá képest de hátha.:)

Az olvasásra visszatérve, a technikai vívmányok valóban nagy kihívást jelentenek nem csak nekem, aki "sanyarú" gyerekkoromban jól begyakorolhattam az olvasást, hanem a mai fiataloknak is, akik már valószínűleg nem olvasnak olyan lazán és könnyedén mint az én korosztályom. És ebben természetesen hibásak lehetnek azok a pedagógiai kísérletek is amiknek az elemi iskolákat is alávetették az utóbbi évtizedekben. Tehát amikor a könyvtárak azt tapasztalják, hogy fokozatosan csökken az olvasói létszámuk ne feltétlenül magukban keressék a hibát. A lelkes és elhivatott könyvtárosok viszont szeretik a munkájukat, szeretnének minél több könyvet az olvasóik kezébe adni, ezért egyre több helyen úgy gondolják, hogy ha az olvasó nem jön be a könyvtárba, majd kimennek ők az olvasókhoz.

Ezért költöztek ki idén nyáron is a könyvtárak a strandokra és terekre. Nem rossz gondolat ez sem, csak - véleményem szerint - nem mindegy mit visznek magukkal. A továbbiakban - laikusként - erről ejtenék néhány szót. Még egyszer hangsúlyozom, hogy gondolataim egy olyan ember gondolatai aki nem tanulta sohasem ezeket a dolgokat, nem is próbálta a könyvtárosságot, csupán sűrűn megfordult élete során könyvtárakban. Tehát kérem, hogy a jobbító szándékot lássák, ne pedig valami kívülről jövő akadékoskodást és belebeszélést olyan dolgokba amihez hiányzik a szakértelem.

Mint ahogy már egy hozzászólásra válaszolva leírtam, én ide olyan dolgokat vinnék, amik érdekesek, nincsenek meg otthon a könyvespolcokon és ami a legfontosabb, 1-2 óra alatt átnézhető. Nem elolvasható, mert ahhoz, hogy valamit elolvassunk sok idő kell. Azt az emberek ezután is otthon, váróteremben, vonaton és egyéb helyeken fogják elolvasni. Már aki szeret olvasni. Én például kivittem volna - mint írtam - az eredetileg szamizdat formájában létező "Beszélő" 1992-es gyűjteményes kiadását amelyben az úgynevezett  demokratikus ellenzék mondta el gondolatait 1981-89 között kezdetleges kiállítású 27 füzetben. Én egy időben szívesen forgattam, hogy elolvassak egy egy írást azoktól akik az elmúlt 20 évben a közélet meghatározó szereplőivé váltak. De kivittem volna olyan kiadványokat is amik a szocializmusról szóltak. A mai fiataloknak már az is történelem. A  szocialista realizmus pedig egy olyan művészeti irányzat amely különösen érdekes lehet a mai fiatalok számára is. Kivittem volna idegennyelvű folyóiratokat és könyveket is. Rég nem jártam arrafelé, talán vannak még ilyenek. A szocializmusban voltak, én is onnan hordtam haza őket. A Déryné utcából.

De kivittem volna egy csomó művészeti albumot is. Például a nemrégen elhunyt Munkácsy- és Kossuth díjas grafikus és festőművész, Feledy Gyula képeit tartalmazó kiadványokat írásokat. Lehet, hogy ha valaki a művészről olvasgat a  a nyugágyban és a képeit nézegeti, onnan felállva átsétál a szintén a téren található Feledy-házba, hogy alaposabban megismerkedjen a művész képeivel. Akinek egyébként oly sokat köszönhet Miskolc. És aki haláláig megmaradt miskolci művésznek, holott ő is elmehetett volna az ország kulturális központjába Budapestre.

Kivittem volna olyan könyvtári ritkaságokat amiket az ember otthonra nem vesz meg, vagy már nem is vehet meg, de mint érdekességet szívesen átlapozgat akár párostól, családostól is. Sőt, nem csak a könyvvételt tettem volna lehetővé hanem a beiratkozás után lehetőséget adtam volna az új olvasónak, hogy azt a könyvet amibe az asztalnál állva beleolvasott, majd a nyugágyban kényelmesen elhelyezkedve tovább olvasott - ha úgy gondolja - ki is kölcsönözhesse. Így már jobban  nekiáll böngészgetni az ember, különösen ha gyönyörű szép napos idő van és jól esik a napi rohanás után elüldögélni egy kicsit. Persze a dolog még nincs elkésve a szabadtéri olvasásra, szeptember 10 még messze van, jövőre pedig megint lesz nyár. :)

Végül egy látványos filmecske arról, hogyan próbálják becsalogatni az olvasót távolabbi országokban:

https://www.youtube.com/watch?v=a_uzUh1VT98

Ma délután vére eljutottam az Olvasóligetbe. Arra a bizonyos térre gondolok ahol nyugágyakban lehet olvasgatni, miközben az őszi napsugár jótékonyan melengeti az embert. Ha valaki nem tudná miről beszélek kérem olvassa el az előzményeket. Tehát amint írtam ma végre eljött el az ideje, hogy megnézzem ezt a híres-nevezetes miskolci találmányt, az Olvasóligetet. Tegnapra terveztem ugyan de úgy alakult, hogy csak ma jutottam el.

Busszal mentem, a Hősök terén szálltam le. Leszállván tudtam, hogy már csak olyan száz méter lehet hátra a Deák térig. Megmondom őszintén kicsit izgultam, hogy vajon milyen lesz testközelből látni azt amit múltkor csak egy TV riportban láthattam. Izgatott az is, hogy vajon hányan lesznek? Nem zártam ki azt sem, hogy minden nyugágy foglalt lesz. Mikor elhagytam a Minorita templom melletti volt lánykollégium épületét egy pillanat alatt vált láthatóvá a tér, és igen valóban, a túlsó végén ott sorakoztak a szép libazöld színű nyugágyak. Közelebb menve láttam, hogy túl sokan nincsenek, hogy konkrétan fogalmazzak rajtam kívül hárman voltak, mindegyikük egy-egy nyugágyat elfoglalva. Egy hölgy a könyvtár részéről, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy egy érdeklődő beiratkozásában közreműködjön, kicsit távolabb egy másik hölgy üldögélt. Az asztalon könyvek és folyóiratok voltak. Mint megtudtam ezek a könyvek meg is vehetők, potom 100 forintért darabját. Aztán kiderült, hogy a másik olvasgató hölgy is a könyvtárhoz tartozik.

Megérkezvén első körben csak úgy futólag megnéztem mindkét asztalon a könyveket aztán megkérdeztem leülhetnék-e? Természetesen leülhettem, aggodalmaimra pedig, hogy mi lesz ha szétszakad alattam a nyugágy nagyvonalúan legyintettek, hogy ne törődjek vele, csak üljek le, ki fogja bírni. És valóban kibírta. Igaz, nem beledobtam magam hanem szép óvatosan ereszkedtem le két karommal két oldalt feltámaszkodva a nyugágy karfáira. Mikor már teljes súlyommal terheltem a műanyag szövetet éreztem nyugtalanságra semmi ok, vannak még tartalékok a szilárdságában. Ezt követően belenéztem néhány könyvbe, közben alkalom nyílott beszélgetésre is. Aztán egy fiatal hölgy érkezett aki nyilván nem látta a TV-ben a tudósítást mert halvány gőze nem volt arról, hogy mi ez a kirakodás ezzel a sok nyugággyal. Miután megtudta ő is leült olvasgatni, így ha meggondolom már nem is voltunk kevesen. Igaz, sokan sem. Természetesen nagyon nem kezdtem bele semmibe, különben sem lehet egy ilyen téren nyugodtan olvasgatni. Egy jó fél óra múltán felkeltem és elköszöntem. De előtte még vettem egy Vészi Endre kötetet és Bernard Malamud-tól egy regényt, a "Segéd"-et. Nekem ugyan megvan már, de száz forint nem pénz érte, majd elajándékozom valakinek. Hogy mit gondolok erről az egészről? Végül is ha be lehet iratkozni nem rossz. Ha meg már az ember beiratkozott nagyobb az esélye, hogy eljut a könyvtárba is. Ha meg már ott van ki is vesz valamit. Ha meg már kivett valamit el is olvassa. Legalábbis én úgy gondolom.:)

Lassan tényleg vége a nyárnak. Végül is nem panaszkodom. Későn kezdődött ugyan, de az elmúlt két hónapban sokat lehettem Mályiban. Ha meg esett az eső bejöttem és intéztem az Internetes dolgaimat. Nem bántam meg, hogy nem vittem ki számítógépet. Pedig éppen tudnék venni egy laptop-ot. De nem veszek mert akkor kivinném Mályiba és akkor a könyveknek annyi lenne. Jobb így. Internetezhetek én a maradék hónapokban eleget. Ott viszont olvasni jó. Az ember leül az árnyékba, a kutyák körülötte, a madarak fütyörésznek, a fakopács fáradhatatlanul kopácsol a szomszéd fáján. Miközben hallgatom azon jár az eszem, hogy peches jószág ez a harkály. Míg a madarak többsége elég könnyen összedob száraz fűszálakból egy-egy fészket neki azzal a tompa csőrével meddig kell kopácsolnia amíg egy fészek összejön. Azt hiszem ha én harkály lennék akkor nem gürcölnék, inkább a szabad ég alatt laknék. Persze tudom, hogy ez butaság, csak úgy mondom.:)

Szóval a szabadban olvasni jó nem egy számítógép előtt kuppadni. Igaz volt egy pillanat amikor elgyengültem és majdnem összeraktam egy számítógépet. A nyár elején mikor költöznöm kellett a tanszékről átmenetileg odavittem ki 4 olyan gépet amiket az elmúlt 20 évben használtam. Ezek jól el voltak a tanszéki szobámban de aztán jött a nagy költözködés, menni kellett, a lomoktól meg kellett szabadulni. Így kerültek Mályiba. Na most egyszer gondoltam egy nagyot és úgy döntöttem összerakok egyet és majd floppyn hozom-viszem a dolgokat. Szerencsére mind hibádzott valahol, így aztán feladtam. Nem is baj. Pillanatnyi elhajlásnak fogom fel a dolgot. Fellángolásnak. Vagy pillanatnyi elmezavarnak.:)

És hát persze ha az ember az árnyékban ül és olvasgat a kutyák is igyekeznek ott szunyókálni az ember körül. Aztán amikor az ember megmozdul már nyílik is a szemük és néznek is rám. És ha akkor nem tudom megállni, hogy rájuk mosolyognak már jönnek is. Először a Morzsi, aztán a másik kettő. Nagyjából mindig ez volt a sorrend és ritkán maradt ki valamelyik. Ekkor aztán nyalogatják az embert ahol érik. Ez a jó kifejezés, hogy ahol érik. Ugyanis mindig megpróbálom nagyjából a kezemre meg a karomra korlátozni ezt a nyalogatást, ez nagyjából ment is addig amíg be nem fogadtam egy tényleg gazdátlan kutyát.  Négy kutyát ugyanis már nehezebb kikerülni mint hármat. Ráadásul ő még nagyobb is volt mint Morzsiék, tehát már nagyon kellett vigyáznom, hogy az arcomat ne érje el. Az ő jövetele után is igyekeztem azért, hogy a kezemen és a karomon kívül más részeimet ne érjék el. Néha a nagy elérte, ekkor bosszús lettem. És mentem mosakodni.

Nemrégiben talán valamelyik hozzászólásra adott válaszomban utaltam rá, hogy gondjaim vannak a kutyákkal. Valóban így volt. Tudniillik ezeknek a kutyáknak nem csak tavasszal hanem a nyár végén is van egy olyan időszakuk amikor a szukák tüzelnek a fiú kutyák meg az ilyen szukákat keresik. Végül is teljesen rendben van a dolog, a hormonok és gének végzik a dolgukat, a kutyák is és remélhetőleg a végeredmény bájos kiskutyák formájában fog majd jelentkezni. Csak egy bökkenő van.  A kiskutyákkal nehéz mit kezdeni. Én már tavasszal javasoltam Morzsi gazdájának, hogy beszállok a dologba, köttessük el Morzsin amit ilyenkor el szoktak kötni és egy életre megoldódnak a kiskutya gondjaink. Ő akkor azt mondta, hogy öreg már a Morzsi a kiskutyákhoz. Ennek ellenére májusban elég nagy volt a Morzsi hasa. Aztán egyszer csak kicsi lett. Nem tudom mi történt, nem is kérdeztem. De most Morzsi valószínűleg megint elleni fog vagy legalábbis vemhes lesz. De én már úgy gondolom nem én vagyok a gazdája, örülök, ha mikor kint vannak mindig nálam vannak. Egyébként többször is beszéltem a kutyák gazdájával, egyeztettünk és nem volt kifogása a dolog ellen.

A gondot tehát az okozta, hogy mikor Morzsi tüzelt akkor a környék összes kan kutyája körülötte sündörgött. Mégpedig a mi telkünkön. Volt olyan, hogy mentem ki és 6 kutya volt az üres telken. A mi 3 kutyánk és 3 jöttment. A háromból kettőt meg tudok mutatni majd. A harmadik kutya nagyon csúnya volt, még látni sem szerettem. Ő amikor néhányszor elzavartam feladta, nem jött többet. Legalábbis nappal. Éjszaka lehet, hogy volt. Mert ez alatt a durván 10 nap alatt éjszaka sem nyugodtak. Gyakran volt ugatás, többnyire a hoppon maradtak méltatlankodtak. Gondolom a szomszédok meg a pokolba kívántak a kutyákkal együtt.

És akkor nézzük az udvarlókat. Az egyik kitartó udvarló egy szép nagy sárgásbarna színű kutya volt, a másik egy kis fekete. Mint megtudtam ez utóbbinak van gazdája. A sárgásbarnának is volt de - állítólag - a télen elesett kint az udvaron és segítség híján megfagyott.  Ekkortól ő kóbor kutya lett. Láttam én őt már korábban is, benézett, de látta, hogy van már kutya elég ment tovább. Most viszont őrá is rájött a pározhatnék, így aztán úgy gondolta megszerzi a Morzsit.

Én először el-elzavartam. Három kutya nekem tökéletesen elég volt. Meg én felelősséggel tartoztam a Morzsiék gazdájának is, hogy nem bontom meg az egyensúlyt ami kutya fronton kialakult. Aztán egyszer mikor megérkeztem és ugyanúgy jött a kocsihoz köszönni mint Morzsiék nem tudtam megállni, hogy ne simogassam meg őt is. Aztán már jött be a többivel együtt, ő is kapott enni, simogatást is. Én meg úgy gondoltam, hogy ahol háromnak jut enni, jut négynek is. Ekkor még nem ismertem a történetét. 2 napig volt velünk. Akkor megijedtem, hogy szegény megszokja, hogy megint van gazdája és mekkora csalódás lesz neki ha ősszel megint egyedül marad. Innentől megpróbáltam azt, hogy adtam neki enni, de csak kint az utcán. A telekről meg üldöztem. Hát nem ment. Megette ugyan az utcán a kivitt ennivalót de aztán már jött is be. Elzavartam a kapunál, bejött hátul a kerítésen. Megpróbáltam lezárni minden rést a telekre, nem sikerült. A látszólag földig érő drótkerítés alatt is átpréselte magát. Nagyjából harminc elzavarás után feladtam és befogadtam. A következő képeken látható kis fekete kutyát is üldöztem de az is reménytelen volt. Közben konzultáltam a gazdival, megtudtam lassan véget ér ez a kritikus időszak és megnyugszanak. Így is lett. A kis fekete még mostanában is nagy ritkán benézett de nem maradt sokáig. A sárgásbarna viszont velünk maradt. Kicsit zavarta a Kismorzsit.  Valami baja volt, zargatta szegényt. Néhányszor azért megróttam mikor bántotta, aztán már egyre ritkábbak voltak az atrocitások. De Kismorzsi mindig félt egy kicsit tőle. Morzsi viszont nem volt szolidáris a Kismorzsival, hiába volt az anyja. Ő a sárgásbarnával nyalakodott meg bújt össze állandóan. Morzsi ugyanis vele szűrte össze a levelet. Kétszer is. Legalább is én kétszer láttam. Lehet, hogy a kis feketének is "megvolt" de azt nem láttam, mindig csak a próbálkozásokat. Érdekes, hogy a sárgásbarna azok után, hogy a dolog elvégeztetett figyelmes, mondhatni kedves volt Morzsival. Nyalogatta, simogatta, mintha hálás lett volna neki, hogy őt választotta. Persze Morzsi sem maradt adósa. Öröm volt nézni, hogy összetartottak. Mondjuk ennek a nagy összeborulásnak Kismorzsi tényleg nem örült. Egyébként, hogy valamelyest kompenzáljam a dolgokat a Kismorzsit különleges figyelemben részesítettem. A legfinomabb falatokat és a legszebb mosolyokat ő kapta. És a legtöbb simogatást is. És akkor hogy ne legyen unalmas ez a mai írás nézzünk néhány képet.

Itt a Morzsi az "udvarlók" között látható. Gondolom mindenki rögtön látja, hogy balra van a kis fekete kutya. Amelyik egyébként már tavaly kora tavasszal is Morzsi körül legyeskedett, a gazdi szerint ő a legkisebb Morzsi apja.

Ez egy idei kép az egyik udvarlóról.

Itt Morzsi és a legkisebb látszik, valamint jobbra a sárgásbarna

Itt mind a négy kutya látszik. Kismorzsi mögött fekszik a jövevény. A sort a legvégén Morzsi zárja.

Végül essék szó a legkisebb kutyáról. Hát neki gazdi kéne. Sok ez a három kutya. Ha nem akad gazdája ellesz a többivel, de a gazda is szívesen ajándékozná oda bárkinek. Külön a célból, hogy hátha elmenne csináltam róla néhány képet:

Ha valaki találna neki gazdit írjon már legyen szíves a morgomedvecske@gmail.com címre. Előre is köszönöm. Egyébként buta egy email cím de már minden Morgómedve verzió foglalt volt a gmail-nél.

Már csak egy valami van hátra. Idén zene nélkül telt a nyár. Kedvenc rádióm a Sztár FM úgy döntött, hogy a továbbiakban erőteljesebben járja a kereskedelmi rádiók útját. Nem részletezném mi az ami nem tetszik ezekben a rádiókban. Legyen elég, hogy ez már nekem nem jó. Semmi baj, jövőre felkészülök a dologra. Feltalálták már a DVD lejátszót, kazettás magnót, sőt még olyan régi fajta lemezjátszót is lehet venni.  Majd hallgatunk lemezeket, kazettákat. Ha élünk. :)

Nagy sikert nem arattam ezzel a legutóbbi két írással. Persze mindkettő olyan volt, hogy várható volt a visszafogottság a hozzászólások terén. Az elsőt inkább ironikusnak szántam, remélem azért ennyi átjött belőle. Egyébként tudom én, hogy nem a fesztivál rendezői tehetnek a dologról, a lányok is biztos bájosak és szépek akármilyen rendezvényhez is fognak segédkezni, a fricska inkább azoknak szólt akik ezeket a reggeli figyelemfelhívó írásokat megfogalmazzák. Hiszen az esti koncertekkel való vigasztalódás egyértelműen arra utal, hogy az előtte lévő műsorszámok esetleg lelombozzák a résztvevőket. Na de nem is értem mit magyarázgatom én itt a bizonyítványt, biztos mindenki megértette az írásom mondanivalóját. :)

A másik írás sem egy olyan volt ami feldobja az embert. Különösen ha belenéz az ember az ajánlott dokumentumfilmbe. Az egyik főszereplő ügye - aki az aszódi nevelő intézetben megölte a nevelőjét - nagy port vert fel annak idején. Van egy könyvem is valahol ami erről szól, valahol itt a polcok egyikén. Azt hiszem hamarosan sort kerítek rá, hogy elolvassam. Bár lassan vége a jó világnak, a szabadság ezen a héten véget ér és már a hétvégéim is be vannak táblázva. Legalábbis szeptember közepéig amíg szóba jöhet egyáltalán Mályi. A napokban írok a kutyákról is majd. Hát zajlott az élet velük, néha nem bántam volna már ha nem ragaszkodnának annyira hozzám.:)

Most vettem észre, hogy csak locsogok itt, még egy sort sem írtam arról ami a címben is szerepel. Végül is nem nagy dolog, csak kezd elharapódzni egy újabb szófordulat a "...ha és amennyiben". Figyeljük majd meg. És gondolatban próbáljuk ki, hogy hangzana a mondat ha csak az egyiket használná a kedves nyilatkozó a kettő közül. Én mindig kipróbáltam, működött a dolog. Tehát felesleges mindkét szót használni, tökéletesen megfelel a kettő közül bármelyik. Gondolom a nyilatkozók valahogy hivatalosabbnak érzik a megszólalásukat ha ezzel a szófordulattal élnek. Szerintem nem így van, csak rombolják a nyelvünket. Mint azok is akik csak a bedőlés, beárazás, kiverte a biztosítékot kifejezéseket használják mindenre. Így lehet elsilányítani egy nyelvet. Sajnos ezek a szavak nem egy kocsmai sörözés során hangzanak el haverok között hanem az elektronikus média hírműsoraiban. Kár, hogy így van.:(