Morgómedve

A közelmúltban az újságot olvasgatván egy címen akadt meg a szemem: "Miért haltak meg a marhák?" Hát ez durva - gondoltam - nem elég hogy szerencsétlenek meghaltak, haláluk után még le is marházzák őket? Mert ugye mint tudjuk halottról vagy jót vagy semmit.

Aztán olvasom a cikket és kiderült, hogy nem emberekről hanem szürkemarhákról van szó, amelyek állítólag a nem megfelelő tartási körülmények miatt pusztultak el. Mert szerintem nem meghaltak, hanem elpusztultak. Meghalni legjobb tudásom szerint csak ember halhat meg. Az állat inkább megdöglik vagy szebben kifejezve elpusztul. A Morzsi igazán közel állt hozzám, de ő is csak elpusztult a két évvel ezelőtti télen és nem meghalt. A megdöglik szó - elismerem - ma már elég durván hangzik, de az elpusztul már megfelelő lehet. Meg még gondolom vannak egyéb kifejezések is. De a meghalás állatok esetében szerintem túlzás és nem helyénvaló. Még akkor sem ha pótolhatatlannak hitt házi kedvencünkről van szó.

Tulajdonképpen hálásak lehetünk a Duna TV műsorszerkesztésének, hiszen péntek esténként egy-egy jobb cseh filmet kapunk néznivalónak, ami jó dolog. Nincs ez másképp ezen a pénteken sem. Kivételt talán csak egy film képezett a "Gyöngyök a mélyben" amit én sohasem tudtam végignézni többszöri próbálkozásra sem. Most viszont egy jó filmet ajánlok, bár gondolom ezt is sokan látták már, én is írtam már róla. A film az 50-es években játszódik egy hatalmas ipari üzemben Kladno városában, ahol mindenféle polgári elemek és gyanús értelmiségiek dolgoznak, természetesen fizikai munkán, mintegy átnevelésként, természetesen ellenőrzés mellett.  Aztán ha valamelyik sokat fecseg feleslegesen akkor másnap már nélküle folyik tovább a munka. A közelben női elítéltek is dolgoznak, szép fiatal lányok, valami apróság miatt kerültek elítélésre. Azokban az időkben nem sok kellett, hogy a becsületes emberek is rács mögött találják magukat. Természetesen nem hiányzik a filmből a romantika és a szerelem sem, mint ahogy azt a rendezőtől - Jiri Menzeltől - megszoktuk. Sőt mondhatnám "duplán" is tanúi lehetünk ennek mert nem csak a fogvatartottak között alakul ki szerelem hanem ott lehetünk az őket felügyelő és - a roma sorból hirtelen kiemelt és az új kultúra nehézségeivel küzdő - párjának esküvőjén is.

Jó filmet ajánlok péntek estére amely 22.05-kor kezdődik a Duna TV-n. A port ismertetőjét itt olvashatjuk el:

http://port.hu/pacsirtak_cernaszalon_skrivanci_na_niti/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=41004841&i_topic_id=1

Előre jelzem még, hogy vasárnap délután 16.15-kor ugyanott egy magyar filmet láthatunk "Életjel" címmel. A film az 50-es évek elején Szuhakállón bekövetkezett tragikus bányabeli vízbetörést és az azt követő mentési munkálatokat mutatja be. Még majd igyekszem írni erről is, most csak jelzem.

Hosszasan gondolkodtam rajta, hogy milyen címet is adjak a mai írásomnak. Aztán az lett belőle ami olvasható. Szerintem ettől ütősebb már csak az lett volna, hogy ha azt is hozzáteszem, hogy egy egyedülálló nyugdíjasról van szó. Mert ez az igazság. A nyugdíjas pedig nem más, mint az én amerikai levelezőtársam, akiről már sokszor írtam az elmúlt évek során és akivel 1994-ben ismerkedtem meg itt az Interneten. Aki még nem hallott róla itt utánaolvashat.

Tehát Debbie az a nyugdíjas akiről írok. Aki egyedülálló, talán egy éve, hogy nyugdíjas lett, azelőtt valami olyan munkaviszonya volt amit én soha nem értettem meg, nem is a nyelvi nehézségek miatt. Soha nem tudtam eldönteni, hogy miből él, egyet biztosan tudtam, hogy állását elveszítette és igen várta a nyugdíjat. És közben valahol csinált valamit amiből megélt valamilyen szinten. Aztán egyszer a várva várt nyugdíj is megérkezett. És ami nem kevés lehet, hiszen egyedülállóként egyedül tart fenn egy lakást és minden évben megpróbál elutazni valahová. Európába már több éve készül, oda - ahogy írja - kevés a pénze, viszont az USA-n belül mindig eljut valahová 2 hétre. Visszaemlékezve a tavalyi évre úgy emlékszem a tavalyi európai utazásnak az volt az egyedüli akadálya, hogy nem volt olyan utazás az utazási irodák kínálatában amellyel el tudott volna jutni Magyarországra vagy Kelet-Szlovákiába. Hogy velem találkozzon. Már írtam neki, hogy nézegesse az ajánlatokat, örülni fogok ha meglátogat. Írtam ezt annak ellenére, hogy kicsit félek a találkozástól, hiszen nem bízom az angol nyelvtudásomban. No de ez még odébb van, egyelőre térjünk vissza az autóvásárláshoz, ami mostanában történhetett, egy hónapja írt róla.

Ezek szerint megvált az én Suzukimnál fiatalabb Suzukijától és vett helyette egy Chevrolet Spark-ot, amiről én még nem is hallottam. Ami nem sokat jelent, hiszen én az autókat csak akkor ismerem fel ha el tudom olvasni mai van rájuk írva. Na jó, a Renault-ot  megismerem mert az emblémájuk egy kicsit hasonlít azokra az ábrákra amelyeket én is gyakran rajzoltam gyerekkoromban kerítésekre, kitüntetve a parókia kerítését, hogy ezzel is törlesszek a pofonokért amiket hittanórán kaptam a plébános úrtól. Van egy fényképem is az autóról, íme megszemlélhető:

Szép kis autó, bár sokat nem látok belőle. Hogy miért is írok erről az autóvásárlásról? Hát hogy egy kicsit irigykedjek az amerikai nyugdíjasokra. Ugyanakkor persze örülök annak, hogy 20 éve ismert és szeretett levelezőtársamnak jobb sors jutott mint itthon jutott volna. Pedig nem lehet kiemelkedő nyugdíja, hiszen nincs felsőfokú végzettsége, amit egyébként mindig is sajnált, gépíróként kereste kenyerét amíg dolgozott. Ha egyetemet vagy főiskolát végzett volna sokkal többet kereshetett volna. Meg nyilván a nyugdíja is több lenne most. Amit persze nem kérdezek meg tőle, mert 25 év alatt én is megtanultam, hogy mások jövedelmi viszonyait nem illik megkérdezni, bár ha megkérdezném biztos megmondaná. De az illemszabályok azért vannak, hogy betartsuk őket. Tehát halvány gőzöm sincsen a nyugdíjáról, de azért nem lehet rossz. Hálaistennek. Hát ennyit akartam ennek kapcsán írni, a következtetéseket meg mindenki levonja majd magának. Én meg vele együtt örülök az új autójának. 

Mint már korábban is írtam, volt még egy magyar vonatkozású bolt Moszkvában, ez volt a "Balaton". Ezt már a helybéliek is látogathatták, bárki bemehetett. Mi meglehetősen gyakran látogattuk, mert három és fél rubelért adtak egy tokaji aszút, ami a magyar árakhoz képest bagó volt. Ráadásul ez a bolt közvetlenül amellett a szálloda mellett volt ahol minket is elszállásoltak. Illetve engem csak egy alkalommal, amikor egyetemek közötti csere alapján utaztam, mert egyébként mint levelező aspiránst a szovjet hallgatókkal együtt helyeztek el. A színvonalból egy kis ízelítőt láthattunk, ha megnéztük a néhány nappal ezelőtti videót. Akik viszont az egyetemről csere alapján utaztak ki azok mind ebben a szállodában laktak:

Gondolom az első útjuk nekik is a "Balaton"-ba vezetett beszerezni néhány palackot ebből a kiváló tokaji borból. Én is így tettem, amíg ott voltam, mindig volt néhány palackkal a szobámban. Nem is énmiattam, hanem inkább ha vendég jött. Vendégségbe én azért mindig itthonról vittem ajándékot, hogy ne mondják a barátaim, hogy még annyi fáradtságot sem veszek, hogy itthon járjak valami ajándék után. És igazuk is lett volna, ha magukban nehezteltek volna érte. Tehát ezeket a tokaji borokat inkább saját fogyasztásra vettük, ha már olyan olcsó volt.

Hogy miért volt olyan olcsó nem tudom, csak elképzelem. Elképzelem, hogy volt egy bizottság melynek tagjai eldöntötték, hogy minek mennyi legyen az ára. Gondolom a legfiatalabbnak is lehetett vagy 30 év párttagsága és mindnyájan kiváló káderlappal rendelkeztek. A rangidős megnézte, megkóstolta aztán megjegyezte, hogy desszert bor, aztán beárazták mint a közép-ázsiai borokat. 3,5 rubel és kész. Nagyon nem érdekelte őket, hogy van egy kis tízmilliós nép ahol van egy híres bortermő vidék híres borokkal. Kis pont voltunk mi ahhoz hogy komolyabban szót ejtsenek mi híres tokaji borunkról. Mi viszont jól jártunk, mert ez a pénz tényleg nevetséges volt azért a borért.

Érdekes, hogy a dolog engem is csak addig érdekelt amíg ott laktam a szomszéd épületben, mikor már metrón kellett volna elcipelnem a kollégiumomba már nem érdekelt a dolog.

Visszatérve a bolthoz ez egy olyan nemzeti bolt volt. Tudom volt lengyeleknek is boltjuk, a csehszlovákoknak is meg az indiaiaknak is. Ez utóbbiba én is elmentem időnként, szatyrot lehetett venni, az itthoniak szívesen elfogadták ajándékba. Ez olyan bevásárló szatyor volt, elég ízléses kivitelben és sem volt drága. A mi "Balaton"-unk viszont nagyon népszerű volt. A moszkvaiak szívesen betértek néhány üveg borért, a hölgyek pedig bőrdíszműves cuccokért, sálakért, kesztyűkért. 

Egyébként a szálloda és a bolt is az "Unyiverszityétszkaja" metróállomás közelében volt. Találtam egy régi képet a "Balaton"-ról, megnézhetjük:

Mint ahogy tegnap jeleztem, ma filmajánlattal jelentkezem, mégpedig Jiri Menzel legjobb filmjével a "Szigorúan ellenőrzött vonatok"-kal. A film 1965-ben készült, 1968-ban elnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

A film egy kis csehországi vasútállomáson játszódik, ahol a végtelen nyugalmat és békét csak egy-egy - úgynevezett szigorúan ellenőrzött - német szerelvény áthaladása zavarja meg rövid időre. Egyébként a legfőbb hatóság momentán azzal van elfoglalva, hogy milyen körülmények között lett telepecsételve a távírászlány ülepe és kik azok akik ezt felháborító dolgot elkövették. A filmben természetesen megtaláljuk azokat a hangulati elemek is, amelyek mind a fő mondanivaló megjelenítését segítik, annak hatását növelik és erősítik fel, bár a fő mondanivaló szempontjából elhagyhatók lennének. De hát ettől film egy film, hogy megtalálhatók benne a fontos, a mondanivalót kifejező elemek és az azokat segítő epizódok is. Ilyen lehet Milos a fiatal, éppen pályája kezdetén lévő forgalmista problémája a korai magömléssel, amelyre a tenyeres talpas külsejű, de aranyszívű allomásfőnökfeleségtől várja a megoldást. És ilyen a szállodai epizód is, amelyet azért én egy kicsit eltúlzottnak érzek a probléma kezelésére. Szívesen írnék egy film másik, komolyabb vonulatáról is, de félek elárulom a film végét, azt pedig nem szeretném.

A "Szigorúan ellenőrzött vonatok" Jiri Menzel legjobb filmje. Őszinte szívvel ajánlom mindenkinek. Most amikor nem vagyunk nagyon elkényeztetve jó filmekkel a televízióban becsüljük meg ezt az alkalmat, felejthetetlen másfél órában lesz részünk. Bízom benne, hogy a fiatalok is hallgatnak rám, bár elvetélt filmklubos próbálkozásaim ennek ellentmondanak. Nem ők tehetnek róla, hogy máson nőttek fel. De hátha. :)

Pénteken 14-én 21.35-kor vetítik a Duna TV-n.

Végezetül nézzük meg mit ír a filmről a Port:

http://port.hu/szigoruan_ellenorzott_vonatok_ostre_sledovane_vlaky/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=40923577&i_topic_id=1

Úgy látom most ünneplésből áll az életünk. Mármint jelen blog írójának és olvasóinak. Néhány napja a hölgyeket ünnepeltük, most pedig - még ha visszafogottan is - azt, hogy 8 éve írom a blogomat. Persze változó színvonalon, mivel az ember nem függetlenítheti magát a magánéleti gondjaitól. Biztos az olvasók is észreveszik mikor vannak gondjaim és mikor látszik kicsit szebbnek a világ.

Irigylem Tabi Lászlót - a már elhunyt, népszerű humoristát - aki állandó magánéleti problémái mellett kiváló humoreszkeket tudott írni. Én úgy tapasztaltam, hogy humoros dolgot csak jókedvében tud írni az ember. Régebben mikor a szakestélyeken előre megírt dolgokkal szerepeltem mindig nagyon ügyeltem rá, hogy olyankor lássak neki az írásnak amikor előtte nem bosszant fel senki. Ha ez megtörtént akkor az írásnak már annyi volt. Ilyenkor születtek a  rossz írások, melyek tulajdonképpen elő sem lettek adva, bár ott voltak a zsebemben. Ilyenkor szerencsére addig a pillanatig, amíg a felszólalásra sor került, a résztvevők láttán előkerült annyi emlék, hogy ezek segítségével sikerült összehozni a "Vidám poharat", ami a szakestély egyik fontos eseménye, a "Komoly pohár" társa. Aztán ha az ember már elkezdett beszélni meg sem lehetett állítani. Tervezem, hogy egyszer kiválogatok néhány sikeresebbet a leírtakból és megosztom olvasóimmal.

Egyelőre azonban maradjunk az évfordulónál, amely annyiban különleges, hogy egy éve annak, hogy ide költöztem erre az új helyre. Csupán emlékeztetnék rá, hogy egy évvel ezelőtt megszűnt a régi helyem, keresni kellett egy újat. Ezt választottam, mert ide át tudtam hozni a régebbi írásaimat. Sajnos minden költözésnek vannak veszteségei, ennek is voltak, illetve vannak. A linkek sajnos nem működnek rendesen.

Aztán - a baj nem jár egyedül - megszűnt annak a helynek ingyenessége is ahol néhány fájlt őrizgettem és amelyekre itt a Morgómedvében hivatkoztam. Mivel freeweb-nek, ingyen webnek hívták, nem lett volna elegáns csak úgy megszüntetni a teljes ingyenességet, ezért egy kevés lehetőséget meghagytak ingyenesnek, a több lehetőségért már fizetni kellett. Nekem elég volt a kevesebb is, így nem vettem fizetős helyet. Itt viszont volt még egy gond, hogy két hét alatt egyszer be kellett lépni, hogy megmaradjon a tárhely. Erre kéthetente figyelmeztették az embert. Sajnos nekem egy ilyen levelem bekerült a spam-ek közé, nem vettem észre hogy letelt a két hét. Igaz, a megszűnés előtti napon még be tudtam lépni de ennek ellenére megszüntették. Nem baj, egyszer kerítek helyet máshol és rendbe teszem ezeket a linkeket is. Summa summarum, itt vagyok írok, köszönöm, hogy befogadtak, de azért nem teljesen tökéletes ez az átköltözés.

Tulajdonképpen írhatnék még, például biztató sorokat a jövőre vonatkozóan, de nem szaporítom feleslegesen a szót. Köszönöm minden olvasómnak a figyelmet, ha tehetik maradjanak olvasóim továbbra is. Én meg megpróbálok minél szórakoztatóbb, minél okosabb és hasznosabb írásokkal jelentkezni. Például holnap írok majd Jiri Menzel csodálatos filmjéről a "Szigorúan ellenőrzött vonatokról" is, melyet péntek este 21.35-kor nézhetünk meg a Duna TV-n. Már most bejelölhetjük a néznivalók közé. Én meg elkezdem a kilencedik évemet. :)

Ismét eltelt egy év és én ismét köszönthetem a hölgyeket, asszonyokat, lányokat akik kitüntetik figyelmükkel a Morgómedvét és ezen keresztül engem is. Nem tagadom örömmel teszem ezt, hiszen az ember azért ír, hogy olvassák. És az íróember - még ha csak egy blogról is van szó - hálás az olvasóknak a figyelemért. Hadd viszonozzam ezt az érdeklődést és figyelmet azzal, hogy szeretettel köszöntöm a Nőnapon hölgyolvasóimat. Március 8 az ő napjuk, ma őket ünnepeljük, a mai nap róluk szól.

Sokszor leírtam már, hogy mi férfiak nem irigyeljük ezt a napot tőlük. Nem szervezünk hatalmas tüntetéseket, hogy kivívjuk magunknak a férfinapot is, hiszen tudjuk ez így jó, hozzánk képest ők sokkal jobban megérdemlik, hogy egy évben egy nap csak az övék legyen, nem szabad ennek értékét csökkentenünk azzal, hogy legyen férfinap is. Nem, köszönjük szépen, nem kérünk férfinapot, nekünk nagyon jó ez így, ahogy van. Igenis éljenek a nők, és ezt őszintén kívánjuk. Szeretettel köszöntöm én is valamennyiüket, boldog Nőnapot kívánok!

Legutóbb azt írtam, hogy a sertéspörköltjeimhez a szarvacskát Moszkvában a Magyar boltban vettem. Ez a bolt Moszkvában a Kutuzov sugárúton, a Kijevi Pályaudvar közelében volt. A boltba egy magas épület oldalsó részén nyitott, jellegtelen külsejű ajtón keresztül lehetett bemenni. Természetesen felírat nem volt az ajtó felett, semmi nem utalt rá, hogy ott egy bolt lenne. A környékben lakók biztos tudták, hogy mi van az ajtón túl, hiszen az látható volt, hogy bemennek emberek lapos táskákkal, kifelé viszont minden táska meg van rakva, sőt esetenként a táskák száma is megduplázódott ha nem megháromszorozódott. Különösen akkor ha előző nap megérkezett Budapestről a kamion. Mert onnan szállították az árut kéthetente egy nagy kamionnal. Mondjuk kellett is ez, mert nem sokan maradtak volna kint ha a moszkvai boltokból kellett volna megélniük. Akkortájt ezek jóformán üresen tátongtak vagy hasznavehetetlen dolgokkal voltak tele. Ha viszont volt valami amire az emberek is igényt tartottak akkor pillanatokon belül hatalmas sorok alakultak ki.

Egyébként a közelben lakott egy bérházban Brezsnyev elvtárs és más szovjet vezetők is, én például tudtam melyik házról van szó. Természetesen ezek az emberek nem itt laktak hanem a Moszkva közeli dácsákban (fiatalabbak számára írom le, hogy nyaralókról van szó) ahonnan reggelente fürge állami autók repítették be őket a Kremlbe, természetesen a legbelső sávban, ahová más emberi halandó nem merészkedett a Zsigulijával vagy Zaporozsecével. Jelcin is csak addig lakott egy 10 emeletes panelház 9. emeletén amíg a híres TV rendező Eldar Rjazanov lefilmezte, amint hazaérte után a hű hitves hozza a vezetésben megfáradt vezető papucsát. Orosz barátaink választás előtt voltak, úgy hogy nagyon ne csodálkozzunk a dolgon.

Visszatérve a bolthoz, ha az ember belépett úgy érezhette magát mintha itthon lett volna egy magyar élelmiszer boltban. Ott nagyjából minden megtalálható volt amire egy magyar háztartásban szükség lehetett. A kamion érkezése után a magyar asszonyok még babfőzeléket is főzhettek füstölt csülökkel, mert az is jött Budapestről. Tehát ha az ember belépett akkor barátságos magyar hölgyek fogadták, akik igen nagy valószínűséggel eldöntötték, hogy a belépőnek joga van ott vásárolni vagy nem. A korlátozásokra szükség volt, mert ha boldog-boldogtalan bemehetett volna pillanatok alatt kiürült volna az amúgy nem túl nagy helyiség. Szerintem alapterületre annyi lehetett mint az én régi lakásom, olyan 55 négyzetméter.

Időzzünk el kicsit annál a kérdésnél, hogy kik vásárolhattak a boltban? Én úgy vettem észre, hogy aki állandóan kint tartózkodott. Ebben demokrácia volt, az egyetemi hallgatók, nappali ösztöndíjas kutatók, kint dolgozó telefonközpont szerelők ugyanolyan jogon vásárolhattak mint a követség vagy a KGST kint dolgozó munkatársai, beleértve a nagykövetet is. Én nem tartoztam egyik társasághoz sem, de mivel szolidan és mértéktartóan vásároltam nem kérték az engedélyt. Mert levelező aspiránsok nem kaptak belépőt csak a nappaliak, akik tartósan kint éltek. Nyilván az ok az lehetett, hogy mi csak egy hónapig vagyunk kint, hozzunk magunknak otthonról ennivalót. Ebben van is igazság, úgy hogy én soha nem mentem a kamion érkezése után és nagyon ritkán vettem kurrens árut, mondjuk téliszalámit vagy füstölt csülköt. A szarvacska végképp nem számított annak, bár a piros arany és a gulyáskrém igen, de ezekből mindig csak nagyon keveset vettem.

Bizonyára az olvasó is rájött, hogy ez a magyar bolt igazán egy aranybánya lehetett a kint dolgozók számára. Képzeljünk el egy jól megfizetett szovjet réteget akik a meglehetősen magas fizetésüket nem tudják elkölteni a helyi boltokban mert egyrészt nincs mire, másrészt ha van is, a minőség kifogásolható. Ők még nem voltak jogosultak a legfelső vezető rétegek számára fenntartott boltokban vásárolni, viszont az egyszerű boltokkal sem igen tudtak mit kezdeni. Viszont meg tudták fizetni a magyar árukat. Természetesen a kint élők a helyiekkel egy közösségben éltek és dolgoztak. Ki nem tette meg szívesen, hogy vásárol a barátjának, munkatársának vagy  szomszédjának? Mindenki. Azok megmondták mi kellene, a kint élő honfitársunk meg legközelebb megvette. Aztán megkapta az árát rubelben. Mert az elszámolás alapja rubel volt. A továbbiakban az olvasó fantáziájára bízom, hogy elképzelje mit kezdene ezzel a lehetőséggel egy olyan országban ahol áru alig van a boltokban, ha van az is kritikán aluli minőségben, viszont a vezető értelmiség nem tudja elkölteni az ottani viszonyok közt megkeresett szép jövedelmét. Gondolom egy rúd téliszalámival vagy egy doboz magyar bonbonnal sok mindent el lehetett intézni.

Persze én is kihasználtam a lehetőséget. Igaz, visszafogottan, mert tudtam, hogy ha sokat szedek a kosaramba elkérhetik a belépőt és csak annyit tudtam volna mondani, hogy a követségen ígértek de még nem adták ide. Mert tényleg megígérték, de soha nem kaptuk meg. Így aztán nem voltam mohó. Nem vettem füstölt csülköt meg téliszalámit, vettem viszont piros aranyat meg gulyáskrémet a barátaimnak. Meg hát ami nekem kellett a főzőcskézéshez. Nem is szóltak soha hozzám az eladók, beütötték amit vettem, kifizettem oszt' jónapot! Voltam tanúja olyan esetnek is amikor egy szovjet ember vette a bátorságot és benyitott a boltba. Ekkor a magyar hölgyek nagyon udvariasan felvilágosították a dologról, ő pedig megértve a helyzetet szó nélkül távozott. Ezek az asszonyok is régóta éltek kint, ismerték a viszonyokat, távol állt tőlük az, hogy megbántsák ezeket az "eltévedt" embereket. Ők meg hozzá voltak szokva, hogy az egyenlők között nem tartoznak az egyenlőbbek közé.

Hát ez a kinti Magyar bolt rövid története. Gondolom már nincs meg, egyrészt kevesen is lehetnek kint, másrészt Moszkvában már olyan árubőség van, hogy nem gond a bevásárlás. Még talán magyar téliszalámit is lehet venni. Nemrég hallottam, hogy egy cég 3 magyar boltot nyit Moszkvában. Szerintem nem rossz ötlet, bár kezdetben talán egyel kéne megelégedni. De ez már legyen a befektetők dolga. Egy kört talán megérdemelne a mindenki számára hozzáférhető másik magyar bolt a "Balaton" is. Majd erről is írok egyszer.

Ma marhasültet ebédeltem. Régóta készülök már rá, legközelebb néhány hete voltam hozzá mikor a húsboltban ahol a lókolbászt szoktam venni láttam valami marhahúst, már nem is tudom a marha melyik része volt. A hölgy aki mindenes a boltban ajánlgatta, de mondtam neki, hogy szerintem ez sütni nem a legjobb, ő meg rám hagyta. Pedig csak egy szót kellett volna szólnia a hús mellet, hogy dehogynem és már vittem volna. De nem szólt, kicsit szomorúan, de rám hagyta. Hát ez nekem nagyon szimpatikus dolog volt. Pedig lehet, hogy ugyanúgy nyak volt mint amit tegnap vettem, bár kétségtelen, hogy külsőre ez a tegnapi egy kicsit szebben nézett ki.

Tehát tegnap megvettem, ma pedig ebédre megcsináltam a felét, a másik felét pedig vacsorára fogom. Jó bő ebédem volt, alvás is volt délután, kicsit kitolom a vacsoraidőt. Nemrégiben olvastam hogy lehet még este enni mert üres gyomorral nem lehet elaludni, tanúsíthatom tényleg így van, tehát elalvás előtt 3 órával ehetünk még utoljára. Úgy gondolom, hogy fél 1 előtt itt nem lesz villany- és egyéb oltás, úgy hogy még ráérek. Megírom ezt amit elkezdtem aztán utána felteszem sülni. 

Egyébként ez a marhasült onnan jött, hogy majdnem 30 éve Moszkvában mikor vendégségekbe jártam barátaim feleségei gyakran sütöttek főfogásként marhahúst. Én ezen csodálkoztam, mondtam is, hogy hát a marhát főzni is sokáig kell, el sem tudtam képzelni, hogy a marhasültet fél-egy órai sütés után meg lehessen enni. Aztán mondták, hogy persze a főzés 100 fokon történik, a sütés ennél magasabb hőmérsékleten. Hát ez igaz, gondoltam én. Nagyon is igaz, ez nekem is eszembe juthatott volna. Na ezt a marhasültet kívántam meg én néhány héttel ezelőtt.

A kintiek egyébként azért szerettek marhát sütni mert a disznóhús elriasztotta őket. A Szovjetunióban a disznók bontásával nem sokat lacafacáztak, szerintem fűrésszel keresztbe felszeletelték és kész. Vagyis a vastag hússzelethez legalább olyan vastag szalonna is tartozott. Amit attól tartok az asszonyok kidobtak, nem úgy mint én. Nagy ínségemben csináltam belőle zsírt, töpörtyűt meg időnként abált szalonnát, jó sok fokhagymával. De hát ezeket a dolgokat az ottaniak nem ismerték, tehát tényleg egy megoldás látszódott, kidobni az egészet. És persze a zsírtól megszabadított húsból kiváló pörköltet főztem a kollégiumi konyhában amihez elég sok élményem kötődik. A szarvacskát meg megvettem az ottani magyar boltban, ami viszont megér egy önálló írást is, egyszer majd sort is kerítek rá. Megéri, szerintem nagyon érdekes lesz.

Ha már szóba jött a kollégiumi konyha az írásom végén egy linket talál a kedves olvasó, klikkeljen rá és némi vidámságban lesz majd része. A Szovjetunióban minden kollégiumi konyha ugyanúgy néz ki, ilyen volt az enyém is.

Visszatérve a mai ebédhez a tegnap vett marhanyakat felszeleteltem, megszórtam magyaros fűszerkeverékkel és bő olajban kisütöttem. Először egy keveset fedő alatt pároltam, aztán zsírjára sütöttem. Egy picit rágós volt, de azért a főtt rizzsel fenséges eledel volt. Ha "rendes" ebéd van meg szoktam adni a módját, előtte megiszom egy picike pohárnyi valamit, ma például Jagermeistert, az ebédhez pedig egy kevéske bort. Ma például bikavért, amit egy barátomtól kaptam néhány hónapja mikor Miskolcon járt.

Egerből jött, ő az akinek egyszer megcsináltam az Internetét, kaptam egy flakon bort, ami rá is ment a büntetésre amit a Bartók Expresszen fizettem ki. Abból indultam ki ugyanis, hogy hely van, kalauz van aki helyjegyet adjon, tehát semmi akadálya, hogy Füzesabonyból hazafuvarozzanak. Mikor elszaladt mellettem még utána is szóltam, hogy jöjjön már vissza és adjon egy helyjegyet. Adni nem adott, viszont megbüntetett 1000 forintra. Elég régen volt, ez ma már lenne 5000 forint is, ha nem több. Ez nagyjából megfelelt az 5 liter ajándékba kapott bikavér árának. Persze nem bikavérét mentem én oda, barátságból csináltam amit csináltam, de hát mégis csak gazdagabb lettem néhány liter kiváló borocskával. Egészen Szihalomig, mert akkorra végeztünk a kalauzzal.

Tehát a finom ebédhez finom bor dukál, ez is teljesült Ottó barátom ajándékából. És persze savanyúság. A rizs felét ettem meg, óvakodom a sok szénhidráttól, a másik fele a vacsorához lesz feltálalva. Most már a jégert kihagyom, egy nap kétszer nem lehet. A bor marad.

Végezetül az ígért videó, melynek címe ukrán kollégisták szórakoznak. Alcíme: ne babráld a másét!

http://rutube.ru/video/a8566fc5626f011899ef475116ff0e7d/

A teringettét, sajnos csak most vettem észre, hogy pénteken is van néznivaló, mégpedig ismét egy cseh film, a "Hóvirágünnep". Elintézhettem volna a csütörtöki filmmel együtt. Most már mindegy, elnézést. Ajánlottam már máskor is mert egy nagyon jó film. Van egy sajátos hangulata amit kevés rendezőnek sikerül eltalálni. Az események egy a településre betévedt vaddisznó körül zajlanak amit a település lakói együtt üldöznek, ejtenek el, majd dolgoznak fel, hogy aztán este együtt egyék meg. Mind az előkészületeket mind pedig a vacsorát sok vidám epizód színesíti. Azt tudnám mondani, hogy egy igazi cseh filmet láthatunk amely az akkori filmirányzatoknak sok jellemzőjét viseli magán de úgy, hogy ezek zökkenőmentesen simulnak egy harmonikus alkotássá Jiri Menzel tehetségének egyértelmű megnyilvánulásaként. Végezetül szokásunknak megfelelően olvassuk el mit ír a filmről a Port:

http://port.hu/hoviragunnep_slavnosti_snezenek/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=40737587&i_topic_id=1

Most viszont olvassuk is el amit a filmről írnak. Tehát ne feledjük: február 28-án, pénteken este 21.35-kor a Duna TV-n "Hóvirágünnep".