Morgómedve

Végképp meghalt a régi bloghelyem, lekapcsolták a szervereket. A múlt év márciusa óta már nem lehetett oda írni, most már olvasni sem a korábban megírt dolgokat. Kár, mert azért a 7 év anyaga szépen rendezett volt, könnyű volt tájékozódni is, mert voltak különböző csoportok. Meglehet, hogy itt is van rá mód, most már tényleg rá kell szánnom vagy 2 napot, hogy teljesen megismerhessem és kihasználhassam az itteni  lehetőségeket. Persze hibák így is lesznek, de legalább áttekinthetőbb lesz. Csupán emlékeztetőül írom, hogy tavaly tavasszal egy havi hezitálás után áthoztam a blogomat ide, viszont az áthozatal nem volt tökéletes, például a linkek nem működnek. Ha működnének akkor csak belinkeltem volna ezt a korábbi írásomat a kedden megírtba és kész. Így viszont kikerestem és bemásoltam. Jobb híján. Ezek után olvassuk ezt a 2008- októberi írásomat.

1973-ban nősültem, kocsi még nem volt. Miskolcon laktunk de azért havonta egyszer hazautaztunk anyámékhoz. Vonattal és busszal. Szombaton mentünk, vasárnap jöttünk. Ilyenkor anyám jócskán pakolt, hogy Miskolcon se haljunk éhen, apám meg egy nagy táskát - akkor úgy mondtuk, hogy sportszatyrot - rakott meg hazai szőlővel. Finom édes, fehér meg piros szőlővel. Mi általában vasárnap ebéd után indultunk haza. Felszálltunk a falumban a buszra, elmentünk a közeli Selypig. Onnan vonattal tovább Hatvanba. Na itt volt 2 óránk a miskolci vonat indulásáig. Mi meg soha nem maradtunk a fenekünkön az állomáson hanem a sok cuccal elindultunk be a városba kicsit körülnézni. Ami úgy nagyjából egy kilométer oda, egy meg vissza. Át a Zagyva hídján. Na visszafelé jövet itt gondoltam én néha arra, hogy bele kellene dobálni az egészet a Zagyvába, mert már nagyon nehéz volt. De nem csak nehéz, hanem a sok cipeléstől már össze is tört, a táska alján jelentős mennyiségű must gyűlt már össze. De természetesen nem dobáltuk a Zagyvába, hanem hősiesen cipeltük vissza az állomásra, hogy aztán Miskolcon szőlőt együnk reggel, szőlőt együnk délben, sőt este is, mert erjedni kezdett meg rothadni. Ezek után már naná, hogy nem akartuk kidobni ha már ennyit szenvedtünk vele. Úgyhogy szőlőt ettünk szőlővel.

4 évig tartott ez a cipekedés akkor aztán 1977-ben megvettük életem első Trabantját. Aztán a 31 év alatt volt még három, és ez a korszak zárult le idén júniusában. De ezt már a Morgómedve olvasói is figyelemmel kísérhették.:)

A viszonylag új számítógépemmel meg vagyok elégedve. Nem tudom hány éves, én már használtan vettem, de öröm vele dolgozni. Az ezt megelőző gépemnél 20-25 percet is kellett várnom kellett ahhoz, hogy összeálljon és dolgozni lehessen rajta. Ez most 2-3 perc. Úgy hogy érdemes volt lépnem, megtehettem volna már korábban is, de én mindig ilyen voltam.

Már 4 éve házasok voltunk mikor megvettük az első (használt) Trabantunkat. Ez 1977-ben volt. Hiába mondták a bátyámék meg a szüleim, hogy vegyünk egyet, pénzünk is lett volna rá, én mindig azt mondtam: minek? van vonat is. Az ember jókat olvasgat és hipp-hopp, máris Miskolcon van. Igaz, hogy a vonatig el is kellett jutni mert az én falumat nem érintette a vonat, tehát buszozni kellett Hatvanig, de akkor én erre is csak legyintettem. Dacára annak, hogy szeptemberenként mikor szegény apám telerakta a sporttáskámat szőlővel Hatvanban már a pokolba kívántam a sok szőlőt, aminek egy részéből aztán must lett mire hazaértünk. Miután aztán megvettük a trabit akkor gondoltam, hogy hát ezt bizony hamarább is megtehettük volna.

Mint a trabi lecserélését is. Erre is mondta mindenki, hogy miért nem veszek már egy rendes autót, de én azzal ráztam le őket, hogy minek? ezzel is lehet menni menni mindenhová. Persze, hogy el lehet, de egy Suzukival ugyanez sokkal kényelmesebb. Úgy hogy mikor megvettem az új autót már igencsak sajnáltam, hogy csak 36 év után cseréltem le a Trabantomat.

Így voltam a videóval is. Körülöttem már mindenkinek volt videója, én meg csak mondogattam, hogy minek az? Megvagyok én anélkül is. Különben is, akkor sem nagyon volt mit felvenni a televízióból. Aztán egyszer az egyik kollégám megjegyezte, hogy ez arra is jó, hogy ha nem tudok megnézni valamit a TV-ben felvegyem, vagy csak máskor nézzem meg mint mikor vetítik. Ezen már elgondolkoztam és egyszer amikor mentünk Tatabányára kötelet ellenőrizni, mind a hárman bementünk Budán a régi Skálába és vettünk egy videót. Tatabányán az Árpád szállóban aludtunk, ott már volt kábel-TV, be is üzemeltük a frissen beszerzett cuccot. Ez 1988 tájékán lehetett, ma is őrzöm az akkor ott felvett videóclipeket. Nosztalgiából. Egyébként egy ITT készülék volt, kicsit sok integrált áramkörrel, még ma is menne ha használnám. Egyedül annyi baja van, hogy mikor dobja ki a kazettát kézzel be kell segíteni, fel kell emelni az ablakot előtte, hogy ki tudjon jönni. Máig a legjobb videóm volt, már nem használom, de nosztalgiából még tartom, egyszerűen nincs szívem kidobni. Érdekes, hogy a tárgyak is közel tudnak kerülni az ember szívéhez, nem csak az élőlények. Így vagyok én ezzel a 26 éves videóval is.

Egyébként jól vagyok, lassan 2 hete, hogy szakestélyen voltam, nagy szakestély volt, gyűrű- és kupaavató, az egyik asztal végén találtam helyet, mint később kiderült földijeim ültek mellettem. A fiúk voltak érintettek, a hölgyek házastársi minőségben kísérték el őket. Jó volt tudni, hogy az egyik hölgy a második faluból való volt, a másik meg a szomszédból, ahol gyerekkoromban a nyaraimat töltöttem. Nem egy Balaton volt, de azt is nagyon élveztem. Utóbbi a szomszédos falu, anyám odavalósi. Az ember mindig örül ha földijeivel találkozik. Jól éreztem magam, a szerencse jó helyre vezérelt. Hallgatók is ültek a közelemben, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy jól érezzem magam. A szakestély egyébként jó volt, a krampampulit már nem vártam meg, fél 12 volt így is mire hazaértem. Eljövetelkor a "krampács" készítőjével találkoztam, igen marasztalt, de nekem már nagyon mehetnékem volt amit aztán ő is megértett, amit ezúttal is köszönök. Gondolatban már készülök a gyesznótorra ami február elején lesz. Volt néhány hetem amikor magam döntöttem el mit és mennyit eszem, hát csináltam egy kis helyet a disznóságoknak. Hát így élünk mi itt a végeken. :)

Ma egy könnyed játékot ajánlok a Morgómedve olvasóinak, amelynek eredménye azért érdekes lehet, különösen az én korosztályomnak, amely naponta szembesül azzal, hogy bizonyos dolgokra már nem emlékszik. Ilyenkor jól jöhet egy objektív mérés, amely helyre teszi a dolgokat. Mondhatnám úgy is hogy számszerűsíti. Mi mérnökemberek ezt szeretjük legjobban, a számszerűséget. Ha elvégezzük a tesztet megtudhatjuk, hogy milyen is a memóriánk.

Ha elindítjuk a tesztet 3 képsorozatot kapunk. Az első két részben 12-12 képet. Jó lenne ezekre minél jobban emlékezni. Aztán a harmadik körben kapunk 48 képet, melyek közül egyrészt ki kell választanunk, hogy láttuk-e már a képet, és ha igen, akkor melyik  részben? Az elsőben vagy a másodikban? Vagy egyikben sem. Mindkét képsorozat megtekintése után ajánlatos 5-5 perc szünetet tartani és azután megkezdeni a feladat következő részét. Jó játék, én végigcsináltam, szerintem nagyon jó eredménnyel. Nem is gondoltam volna.

Az eredmények kiértékelése a következőképpen történik: A bal oldalon látható a felismerés eredménye. Láthatjuk hány százalékban ismertük fel a 24 képet, függetlenül attól, hogy melyik részben láttuk. Megadja számszerűleg is, hogy hányból hányat találtunk el. A skála alatt megadja továbbá az átlagot is (average score), ami nekem nem egészen világos, hogy micsoda. Lehet, hogy emlékszik rá, hogy tegnap este is megcsináltam már és a tegnapi valamint a mai teszt átlagát mutatja? Nem tudom. Ha valaki tudja megírhatná nekünk, előre is köszönöm.

A jobb oldalon láthatjuk azt a képességünket, hogy milyen biztosan tudtuk eldönteni, hogy melyik részben láttuk az adott képet. Vagyis, hogy mikor láttuk. Tehát itt már nem csak a felismerés ténye, hanem annak ideje is figyelembe van véve. Megadja azt is, hogy az összes felismert képből mennyinél találtuk el azt is, hogy melyik részben láttuk.

Olvashatjuk azt is, hogy a tudósok szerint a felismerést nem befolyásolja a kialvatlanság. Az aki 35 órát nem aludt ugyanolyan jól tud teljesíteni mint aki kipihent. Azt a képességünket, hogy az időbeli megjelenést is megbízhatóan tudjuk felismerni már befolyásolja az öregedés és a kialvatlanság. Egy 65 éves, egészséges, kipihent ember tudja hozni ugyanazt az eredményt mint egy 36 órája nem aludt kialvatlan 20 éves.

Alul pipával jelölve láthatjuk azokat a képeket amelyeket nem csak felismertünk, hanem a megfelelő részt is (első vagy második) eltaláltuk. Láthatjuk azt a 24 képet is amelyek egyik részben sem szerepeltek. Végezetül ha a lap aljára megyünk kinyomtathatjuk az eredményt és elküldhetjük a tesztet másnak is.

Ezek után ideje, hogy elvégezzük a BBC által ajánlott memóriavizsgálatot:

http://www.bbc.co.uk/science/humanbody/sleep/tmt/instructions_1.shtml

Sok sikert! :)

Nem túl érdekes, de itt megtaláljuk a kiindulási oldalt is:

http://www.bbc.co.uk/science/humanbody/sleep/tmt/

Újságírói pongyolaságok mindig is voltak, csak nekem úgy tűnik mintha mostanában kicsit több lenne. Különösen gyakori ez a fizikai mennyiségek mértékegységei, valamint a büntetésvégrehajtás esetén. Tudjuk le az utóbbit, ezzel hamar megleszünk.

Mi már itt nagyon jól tudjuk, hogy manapság háromféle szabadságvesztés büntetés szabható ki. Legenyhébb a fogház fokozat, ide többnyire a kis idős, a bűncselekményeket gondtalanságból elkövető első bűntényes elítéltek kerülnek. Aztán van a börtön, ahová már a hosszabb idős, szándékos elkövetők kerülnek. A legkeményebb a fegyház fokozat, ide az igazi nehéz fiúkat zárják, valamint a tényleges életfogytiglanra ítélteket. Az újságírói pongyolaság ott szokott jelentkezni, amikor az ítéletet közvetítik nekünk hallgatóknak és olvasóknak, nem ügyelve arra, hogy a letöltés helyét precízen fogalmazzák meg, vagyis ne mondjanak börtönt akkor amikor a büntetést fogházban kell letölteni. Mint például Rezesová esetében. Tudom, hogy a köznyelvben dívik ez a fajta pongyolaság, de egy újság vagy elektronikus média fogalmazzon precízen. Tehát ha fogházról van szó ne mondjon börtönt, mert a kettő között nagyon nagy különbség van.

Nehezebb a helyzet a fizikai mennyiségek elnevezéseivel és mértékegységeivel. A mai írott  és elektronikus sajtóban rendszeresen keverik az áram és energia fogalmát. Az áram a vezetékben folyik az áramot létrehozó feszültség hatására. Mértéke a feszültségen kívül függ még a vezeték villamos ellenállásától is, ahogy azt már az elemi iskolában mindnyájan megtanultuk. Az újságírók is. Számszerű értéke ki is számítható, ha ismerjük az Ohm törvényt. Amit szintén ugyanott és ugyanakkor megtanultunk. Mértékegysége az Amper (A).

A munkát vagy energiát Joule (J)-ban mérjük. Ennek ezerszerese a kJ.

A teljesítmény az időegység alatt végzett munka, vagy energia. Mértékegysége a J/s azaz a Watt (W) .  Ennek ezerszerese a kilowatt (kW). Mit jelent ez? Nézzünk meg egy egyszerű példát.

Veszek egy hősugárzót, melynek teljesítménye 1000 W azaz 1 kW. Ez ugye azt jelenti, hogy a teljesítménye 1 kJ/s, vagyis másodpercenként 1 kJ hőenergiát ad le. Namármost tételezzük fel, hogy ez az 1 kW teljesítményű hősugárzó 1 órán keresztül van bekapcsolva. Mennyi villamos energiát használtunk fel az egy óra alatt? Össze kell szoroznunk a teljesítményt az idővel és kész is vagyunk. Miután 1 kW teljesítményű berendezés 1 órán keresztül vételezi a villamos energiát az áramszolgáltatótól 1 kWh villamos energiát használtunk el. Ha például 1 kWh villamos energia ára 40 Ft, akkor éppen 40 forintnyit. Ilyen egyszerű. Amit persze az újságírók is tudnak csak nem figyelnek rá.

Ide egy ábrát terveztem, de nem tudom átvehetem-e, így inkább leírom mi van az ábrán. A vízszintes tengelyén a különböző országok vannak felsorolva, köztük hazánk is, a függőleges tengelyen pedig az 1 kWh villamos energia árai euróban. Magyarországnál ez 0,14. A  legtetején pedig egy felírat: Egy KW áram ára euróban (2013, első félév). Amiben 2 hiba is van. Nyilván 1 kilowattóra (kWh) villamos energia áráról van szó. Na erről beszélek. Pedig biztos, hogy tanulták, biztos, hogy tudják csak nem tartják lényegesnek. Mint ahogy sokszor a TV riportokban a nyilatkozók neveit és beosztását sem. Ezért a rengeteg hibás felirat ami tiszteletlenség a nyilatkozóval szemben. De ebbe már tényleg nem mennék bele.

Vasárnap dél felé írtam a tényleges életfogytiglanról. Nem készültem nagyon rá, csak írtam ami eszembe jutott. Ennek megfelelően nem tökéletes. A tényleges életfogytiglannal indítottam, aztán szépen áttértem a börtönök világára, a 16 fős cellákra, pedig a tényleges életfogytiglanosok külön körletben vannak, egyszemélyes cellákban. Kivéve azt az egy szem nőt aki a múlt héten foglalta el helyét Kalocsán. A férfiak nagy része tehát Szegeden van a csillag börtönben. Úgy tudom vannak Sátoraljaújhelyen is. A hozzászólók nagy része tehát jogosan igazított ki.

Azért is jogos a kiigazítás mert jobban szét kellett volna választanom a tényleges életfogytiglanosokról szóló részt a határozott idejűektől. Megtudtam azt is, hogy a fekvőtámasztól nem nő a bicepsz. Hát ezt nem tudtam. Én úgy gondoltam, hogy a fekvőtámaszozásnál a felkar izomzata rendesen meg van dolgoztatva, tehát ennek valahol meg is kellene látszódnia. Kaptam dicséretet is, ami persze jólesett. Meg ez a nagy érdeklődés is. Kicsit el is durvult a hangnem. Ahol tudtam csitítottam a feleket. És igyekeztem megvédeni a büntetésvégrehajtásban  dolgozókat is. Hogy mi miatt volt ez a nagy érdeklődés nem tudom. Gyanítom, hogy a cím valahol kikerülhetett egy sűrűn látogatott oldalra, onnan lehetett továbbmenni az én blogomra. A dicséretből gyanítom, hogy az Index lehetett, kicsit körül is néztem ott, de nem találtam írásom nyomát. Kicsit sajnáltam, hogy az a kevés állandó kommentezőm nem jelentkezett, de gondolom kicsit megriasztotta őket (is) a szokatlan érdeklődés. Mert engem egy kicsit valóban megriasztott. Mikor hétfő délelőtt rutinszerűen benéztem és megláttam az 54 kommentet igencsak meglepődtem. De örültem is neki. Mire végigolvastam és megírtam a választ már 80 körül járt a számuk. Most már lefutott a téma, két napja nincsen új hozzászólás.

Végezetül egy történet. Már sokszor írtam, hogy munkatársaimmal évtizedekig vizsgáltunk acélsodrony köteleket (ahogy mostanában helytelenül szokás fordítani: kábeleket) bányákban, de nem csak ott. Vizsgáltunk kötelet az olajiparban fúróberendezéseknél is valamint mi vizsgáltuk nagyon sokáig a Sikló és a Libegő köteleit a fővárosban. Aztán egy időben sífelvonókét is. Új munkának számított a sátoraljaújhelyi Libegő kötele mikor átadták. Egyszer mikor azt ellenőriztük szóba került, hogy a börtönben varroda működik és a felesleges rongyokat eladják géprongynak gépipari üzemeknek.  Műhelyünk nekünk is volt Miskolcon, így aztán úgy döntöttünk veszünk mi is. 

A mérés után kocsival elmentünk a börtönbe. A külső udvarra még mi álltunk be a kocsival, onnan azonban tovább már egy helyi illető vitte tovább, hogy a rongybálákat berakják a csomagtartóba. Mi meg ott maradtunk az udvaron és nézelődtünk. A ház előtt az utcán néhány fogvatartott sepregetett egy őr felügyeletével, gondolom nem a legnehezebb fiúk közül. A falon szép kis útvonal volt kiképezve a sétáló őr számára aki a kezében egy viszonylag rövid csövű puskát tartott. Amerikai filmekben látni ilyesmit. És a kerítésen végig egy elég magas szögesdrót volt kifeszítve. Aztán egy idő után visszahozták a kollégám kocsiját a csomagtartóban a rongybálákkal meg a számlával. Mi meg hazaindultunk. 

Hetek teltek el amikor a műhelyben dolgozó munkatársam jött be a szobámba és hozott egy fehér köpenyt azzal, hogy a rongyok között találták, teljesen jó, biztos jó lesz nekem. Örömmel próbáltam fel, de sajnos kicsi volt. Azért nem adtam vissza, bíztam benne, hogy kicsit lefogyok és akkor jó lesz. De hát nem fogytam le, soha nem sikerült hordanom. Pedig hogy elbüszkélkedtem volna órán, hogy a köpenyemet a javulás útjára lépett, ma már békés rablógyilkosok varrták. Mikor 2 éve eljöttem a köpenyeim közül egyedül ezt a fehér köpenyemet hoztam el. Most is megvan. Valahogy magában hordozza az ország egyik legszigorúbb fegyházának "levegőjét". Hát ezért őrzöm annyira. Hát ennyi a mai napra szóló mondanivalóm. Köszönöm a figyelmet. :)

Hát ez a tényleges életfogytiglan kemény dolog. Rögtön hozzá is teszem, hogy én is ennyit adtam volna mind a háromnak. Én ha el akarom képzelni milyen lehet egy több éves büntetés mindig abból indulok ki, hogy én csak 11 hónapot húztam le a seregben, de azt is nagyon hosszúnak találtam. Pedig azért a sereg nem börtön. Aztán vannak ezek a fokozatok. Töltheti az ember a büntetését fogházban és börtön fokozatban is, amelyek enyhébb megítélésűek a fegyháznál. Ez a legszigorúbb büntetési fokozat. A börtön és a fegyház lehet azonos helyen is, itt a kettő közötti különbség az életminőségben térhet el. Börtön fokozatban több az engedmény, könnyebb az élet. Nem sokkal, de könnyebb. A fegyház az amelyik igazán kemény dolog. Itt is többnyire a testi adottságok döntik el azt, hogy ki hol foglal helyet a börtönhierarchiában. Leginkább bicepsz nagysága, centiméterekben mérve. Ha az ember jó sok időre van lecsukva megéri naponta megcsinálni a néhány száz fekvőtámaszt mert így neki is nőhet a bicepsze és a tekintélye. Megoldás lehet még egy olyan egyén barátsága is, aki rendelkezik a szükséges testi adottságokkal. Persze itt aztán igazán érvényes, hogy valamit valamiért. Ez sem lehet könnyű döntés. Szóval ezek kemény helyek.

Egyszer régen láttam egy dokumentumfilmet, "Kegyelmesek" volt a címe. A riportok olyan emberekkel készültek akiket először halálra ítéltek, majd később az ítéletet letöltendő büntetésre változtatták, ha jól emlékszem 20 évre. Ott mondta egy elítélt, aki már letöltött 17 évet, hogy itt nagyon hamar repül a pofon. Nem kell hozzá sok, elég ha olyankor szólunk a másikhoz, amikor az gondolatban máshol jár, például otthon. Az ember szerettei körében is türelmetlen néha, pedig őket szereti. Feleséget, férjet, gyerekeket. Itt nem szeretik az emberek egymást, idegenek egymásnak, így aztán tényleg hamar elcsattanhat a pofon. Az embert idegesítheti a párjának horkolása, biztos sokan átélték már azt is, hogy olyan valakivel aludtak együtt, aki cefetül horkolt.  Kiküldetésben, konferenciákon ez gyakran előfordul. Az ember tűr, forgolódik, nem szól, mégiscsak egy kollégáról van szó. El tudom képzelni, hogy egy 16 személyes, emeletes ágyakkal telezsúfolt cellában nem kesztyűs kézzel bánnak a horkolóval. Vagy a szellentés. Egy zsúfolt cellában kevés a hely, kevés a tér. Még ha halkan is intézi el az ember, szaga csak lehet. El tudom képzelni, hogy a büdös szellentés joga is összefügghet a bicepsz nagyságával.

Aztán az ételek. Az ember memóriája őrzi az ételek ízét is. És cefetül meg tud kívánni egy-egy ételt. Természetesen megkapni nem kapja meg, marad a vágyakozás utána. Én is vagyok gyakran úgy hogy megkívánok valamit. Aztán ha nagyon erős a vágy akkor megcsinálom vagy megveszem. Galgóczi Erzsébet írja egy helyen, hogy a háború alatt munkaszolgálatosok vonultak át a faluján és az egyik munkaszolgálatos bement hozzájuk és egy Ady kötetet ajánlott fel egy tojásrántottáért. Egy közönséges 2 tojásból álló rántottáért. A kötet több mint 600 oldalas volt, ők Ménfőcsanakon laktak, ez közel van az osztrák határhoz, hát elég régóta őrizgethette az Ady kötet a gazdája. Mikor azonban lehetősége volt arra, hogy egyen egy tojásrántottát képes volt megválni tőle. Én egy mohó ember vagyok, az jutott eszembe, hogy én több tojásból kértem volna azt a tojásrántottát. Igaz az egykori munkaszolgálatosnak több esze volt, mert tudta, hogy a hosszú idejű éhezésnél végzetes lehetett volna ha telerakja a gyomrát. Hát ilyen erős lehet az ételek iránti vágy.

És ha már a vágynál tartunk nincs többé a másik nemhez kötődő szex sem. Nem érzi többé a másik nem simogatását, gyengédségét. És ha már a gyengédségnél tartunk hát az ott tényleg nincs. A kemény katonás hang dívik az őrszemélyzet részéről is, mert ott ez a rend. Ez egy katonai szervezet ennek megfelelő életstílussal. Emberség bizonyára van az őrzők részéről, de kevesen vannak, alacsony fizetésekkel, tehát gondolom ők is fáradtak, türelmetlenek időnként. Az ember soha nem lehet egyedül. Talán a WC az egyedüli hely ahol egyedül lehet, ahogy nemrégiben hallhattuk a börtönparancsnok úrtól a "Kabaré Matinéban". De hát milyen egyedüllét ez? Könnyebb az élet ha van munka, de az sincs mindenhol. Ahol van munka ott is azok a gazdálkodás szabályok érvényesek mint a kinti életben. Nem lehet olyan dolgokat gyártani millió számra amiket nem vesz meg senki. Ezeknek a börtönvállalkozásoknak a kinti cégekkel kell konkurálniuk. Az alapanyag pedig pénzbe kerül. Ilyenkor léphet be az állam amely megveszi ezeket a termékeket amire látunk is példát mostanában. A társadalom joggal várja el, hogy az elítéltek dolgozzanak, keressék meg tartásuk költségeit. Ez ellen az elítéltek többsége sem tiltakozik. Munkával gyorsabban telik az idő, ráadásul egy kis pénz arra is marad, hogy a kantinban ezt-azt vásároljanak. De a lehetőségek korlátozottak.

Szóval a börtön és a fegyház kemény dolog. Kemény, akármennyi időt is kell ott tölteni. De különösen kemény ha az ítélet hosszú időre szól vagy egyenesen életünk végéig. Akkor az ember végleg lemondhat a másik nemről, a finom ételekről, a strandolás élményéről, az évszakok által kínált természeti szépségekről. Marad a szűkre szabott kincstári koszt, a zsúfolt cella, a szeretettelen élet, a korlátozott tisztálkodási lehetőségek, az időnkénti beszélő. Mindaddig amíg az ember meg nem vénül és a börtönorvos meg nem állapítja a halál beálltát.

Azt nem tudom a bűncselekményt elkövetők nem gondolnak ebbe bele? Meg is válaszolom: de igen, belegondolnak, de azt hiszik ők megússzák, őket nem fogják el. Ebben bíznak és ezért nem gondolnak a bent töltött évekre ott, ahol egyedül a bicepsz mérete a meghatározó. Pedig jó lenne ha gondolnának rá és nem csak akkor amikor a másodfokú ítélet után becsukódik mögöttük a nagy vasajtó és elkezdődik a befogadás procedúrája. Amely most már életük végéig szól. Amitől már csak egy rosszabb van, mikor ott áll az ember a cella ajtóban két kezében tartva motyóját és a cellaajtó is becsukódik mögötte, miközben jó néhányan kíváncsian méregetik eljövendő lakótársai közül, hogy aztán birtokukba vegyék.

A megyei lap szilveszteri számában olvasom, hogy ki mit csinál a kidobásra szánt, de még ehető élelmiszerekkel, de főleg készételekkel. A többség azt csinálja amit én is egy időben, hogy kiteszi a kuka tetejére, vagy egy szatyorban felakasztja a kukára. Az egyik nyilatkozó - a hajléktalanellátás szakértője - viszont azt mondja, hogy ez nem jó megoldás, mert soha nem lehet tudni, hogy a kihelyezett étel nem romlott-e. Ő inkább azt szorgalmazza, hogy a népkonyha az ünnepek alatt is működjön. És itt már keverednek a dolgok. Mert - ahogy ő mondja, a népkonyha - a hajléktalan ellátás része, míg a kukára kihelyezett ételt inkább a kukázóknak szánják. Akik jönnek is, elég nagy számban és nem csak ünnepnapokon.

Az, hogy az étel romlott vagy nem szerintem nem kérdés. Az emberek (ma még) vannak annyira lelkiismeretesek, hogy romlott ételt nem fognak egy szatyorban a kukára akasztani vagy a kuka tetejére helyezni. Ha meg mégis van ilyen alávaló ember vannak az embernek érzékszervei is, látja az ételt, meg is szagolhatja, sőt óvatosan meg is kóstolhatja ha az előző két "teszt" kedvező eredménnyel járt. Nekem viszont ezzel a kukára helyezéssel kapcsolatban kedvezőtlen tapasztalataim vannak. Gyakran megtörténik ugyanis, hogy a kihelyezett ételt az érkező kukázó megnézi és ha nem tetszik neki szó nélkül bedobja a kukába a szemét közé. Ennyi. Szerintem valami miatt ezek az emberek utálják egymást és ahelyett, hogy támogatná egyik a másikat, betartanak egymásnak. Szomorú, mert a bajban össze is tarthatnának. Hát sajnos ez van.

Egyébként van egy jó hírem is. Vettem egy használt számítógépet. Decemberben akciós volt, maradt még egy januárra is, azt megvettem. Nagyon elégedett vagyok vele, most látom csak mennyi időt vesztegettem el azzal, hogy vártam a gép előtt. Igaz, közben újságot olvastam, de akkor is. Aztán van még egy jó hírem, vettem még egy pulóvert és még egy inget ebben a miskolci speciális boltban a Weidlich udvarban. Inget még szeretnék venni, de most nem volt több. Hát így élünk mi itt a végeken.

Létezik egy módosított törvény, miszerint az 1981 előtt átadott gázkészülékeket 2014 szeptember 30-ig ellenőriztetni kell. Az ellenőrzés költségeit a módosítás szerint a gázszolgáltató viseli, a felülvizsgálatot viszont a gázfelhasználónak kell megrendelnie a szolgáltatónál ez év december 31-ig. 

Gondolom nem csak nálunk, hanem még sok más lépcsőházban is megjelent néhány napja egy felhívás melyben a házkezelőség (közös képviselő) felhívja a figyelmünket a bejelentési kötelezettségünkre, amiért tulajdonképpen hálásak is lehetünk. Gondolom ennek hatására is az emberek megrohananták az ügyfélszolgálatokat ahol hatalmas sorok alakultak ki és ahol először a nyomtatvány fogyott el, másoltak egy csomót, aztán az is elfogyott hamar. Mindezt az Észak-Magyarország december 31-i számában olvasom.  

Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy nem lehetett volna-e ezt úgy megoldani, hogy az Internettel rendelkező ügyfelek letöltik a nyomtatványt a cég weblapjáról, kinyomtatják, aláírják és bedobják a szolgáltatónál egy ládába, vagy leadják egy ott lévő ügyintézőnél? Arra már gondolni sem merek, hogy az ember kitölti és egy gombnyomással elküldi a szolgáltatónak. Úgy mint egy adóbevallást. Igaz ez esetben lehet, hogy a cég nem tudná a nagyszámú vizsgálatot a megadott határidőig elvégezni.  Ami szintén érthető, hiszen ez biztos, hogy plusz létszámigénnyel járna. 

Ennyi lett volna mára. Tudom a kérdés sokfelé elágazhatna, vannak jócskán ellentmondások is, ezekre most nem térnék ki, csupán a lényeget emeltem ki. Elképzelhető, hogy írásom hozzászólásokat generál majd, javaslom ott beszéljük át a részleteket. Egyébként júliusban írtam már erről, itt elolvashatjuk:

http://morgomedve.blog.hu/2013/07/04/gazos_ugy_107

Az az igazság, hogy én már reggel szerettem volna néhány gondolatot lejegyezni, de olyanok voltak a körülmények, hogy csak egy kép keresésére és az egymondatos jókívánságra futotta.

Tulajdonképpen olyan semmilyen állapotban voltam. Fél 7-kor ébredtem, ami ahhoz képest, hogy éjjel egy órakor kapcsoltam ki mindent, nem volt korán. 6 óra alvás nekem a normál, hétköznapi mennyiségnek felel meg, mégsem frissen ébredtem. Valószínűleg használhatatlanságomhoz az a hatalmas csend és nyugalom is hozzájárulhatott ami körülvett. Sem a házban, sem az utcán nem hallatszott semmi zaj. Mindenki alhatott. A buszok olyan ritkán járnak ilyenkor, hogy azok sem tűntek fel. Volt egy kis köd is, a fák ágain zúzmara látszott. Én meg ültem az íróasztalnál a gép előtt és vártam, hogy a közel 10 éve vásárolt sulinetes gépem végre olyan állapotba kerüljön, hogy tudjak valamit írni. Aztán ez is bekövetkezett, nekem viszont addigra már minden lelkesedésem elfogyott. Úgy éreztem képtelen lennék értelmes mondatokat összehozni. Így aztán a szükséges minimumra korlátoztam a blogbejegyzést, ezt láthatjuk kicsit lejjebb. Ezután pedig engedtem a nagy csend és nyugalom kihívásának és ismét lefeküdtem. Olvasgattam egy kicsit, éppen csak annyit amitől elálmosodik az ember, aztán aludtam még 2 órát.

Ébredés után kezem a távirányító után nyúlt, mindig az után nyúl és bekapcsoltam a  TV-t. Már ment Bécsből az újévi koncert, ami most is megy. Úgy hallom már a vége felé tartanak. Hát már ez sem a régi. Úgy látom a szerényebb zenei tájékozottságúaknak szóló népszerű dallamok kikerültek belőle, több lett a vájtfülűeknek való darab. Én nem tartozom ezek közé, tehát úgy döntöttem olvasni fogok, ez meg háttérzenének jó lesz. Közben aztán ettem is és megittam a megmaradt pezsgő egy részét is. Aztán az olvasást megunva döntöttem úgy, hogy ideje bekapcsolni a gépet és írni pár sort az új évről is.

Amelyben az év közepén betöltöm majd a 65. évemet és június közepén felülök a vonatra és végigjárom az országot. Sajnos már nem teljesen ingyen, mert ha jól tudom gyorsvonatokra majd pótjegyet kell váltanom. Ez majd egy kicsit rontani fogja a kedvemet, de elvenni nem fogja.

Ebben az évben néhány beruházásra is készülök. Kisebbre is, nagyobbra is. Az előbbibe tartozik a számítógépem, amit tényleg ideje már kicserélni. Főleg mert ennek a merevlemeze is bármikor csütörtököt mondhat mint a másik gépemé, aminek kapcsán jelentős (adat)veszteségeim is keletkeztek. Egyelőre legjobban a videokazettáim katalógusa fáj, legalább 60 kazettám van, amin nem tudom mi van. Persze mondhatná bárki, hogy szép komótosan nézegessem végig, nem kerget a tatár, ami igaz is, viszont ha nem tudom mi van már meg, lesz egy csomó duplikátumom. Aztán nyilván elveszett még egy csomó dolog amiről még nem is tudok. Én úgy tudtam, hogy egy külső merevlemezen le vannak mentve a fontos dolgok, sajnos nem jól tudtam. Így aztán szívok mint a torkosborz. Persze ha jól belegondolunk az egész életünk során fájlokat veszítünk. Tökéletes archiválás nincs. Legalábbis házi használatban. Számítógépeket cserélgetünk, a régiek először csak a sufnikba kerülnek aztán mikor évek múlva úgy döntünk, hogy kidobjuk már vagy nem tudjuk megnyitni az állományokat vagy nincs erőnk mindet végignézni. Úgy hogy ez ezzel jár, de azért bosszant egy kicsit.

Közben véget ért a koncert, természetesen az elmaradhatatlan Radetzky indulóval. Legalább ezt meghagyták. Valószínűleg Bécsben is tudják, hogy sok mindenen lehet változtatni, de ezen nem. Kell, hogy a bécsi polgár ütemes tapsával megköszönhesse a zenészek egyébként tiszteletreméltó teljesítményét vagy inkább munkáját és emelkedett hangulatban hagyja el a koncerttermet. Mint ahogy a karmester is teszi ezekben a pillanatokban ahogy odalép a zenészekhez és kezet fog velük. Szép gesztus. Közben jó látni a bécsi polgárt, aki szépen kiöltözött, az eseménynek megfelelően, kifizette a nem kevés jegyárat és feláldozta az ebédjét, mert újabban ebédidőben van a koncert. Vagy csak nekünk vetítik akkor. Bár régen ez élő adás volt, a világ sok országában közvetítették. Ha meg felvételről van, az sem baj. Időben klappol a mi rántott húsos ebédünkhöz. Ami szerintem túlzás, inkább valami tegnapi maradékot majszolhat a magyar polgár. Mint ahogy én is azokat ettem.

Viszont ha már véget ért a koncert véget érnek az én újévi gondolataim is.  Minden kedves olvasómnak ismételten kívánok nagyon boldog, örömökben gazdag, eredményes új évet és jó egészséget!   

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!