Morgómedve

Hát ez már tényleg több a soknál. Reggel már ott tartottam, hogy kapcsolom ki a gépet és indulok Mályiba, aztán kinézek az ablakon és látom esik. Puff neki! Ekkor adtam fel a mai napra vonatkozólag. Két napja vagyok összecsomagolva úgy hogy néhány napig nagyjából kibírjam. Azután bejövök és ami hiányzik még kiviszem. Persze ennek a nyárnak már annyi. Nagyjából maradt 5 hét, ha csak nem akarok fagyoskodni az augusztus 20-át követő hűvösebb reggeleken és estéken. Szent István napja után már nem igazán lehet élvezni Mályit. Így aztán tényleg elég kevés idő maradt. Egy biztos, számítógépet nem viszek ki. Kiviszek viszont egy videót meg egy csomó olyan kazettát amikre az elmúlt hetekben filmeket vettem fel. TV helyett jó lesz amikor már a szúnyogok bekergetik ez embert a házba. De ez még odébb van, egyelőre ott tartunk, hogy kint 15 fok van és esik az eső. Holnapra már jobb időt mond a helyi televízió, bízom benne, hogy így is lesz.

Nem is azért kell nekem a jó idő, hogy a hasamat süttessem a nappal. Ha csak az lenne nagyon nem idegesíteném magam. Én a fűnyírás miatt vagyok már besózva. Komolyan aggódom mit találok kint. 2 hete voltam utoljára Mályiban, akkor úgy gondoltam nem olyan nagy még ez a fű és nekiláttam olvasni. Azóta viszont eltelt 2 hét, hát szép nagy lehet az a fű. Akkor leszek bajban ha már olyan nagy lesz, hogy kaszás embert kell keresni. Mert kaszás embert nem olyan könnyű manapság találni. Fogynak a kaszálni tudók. Mert a kaszálás egy dolog, azt az ember nagyjából megtanulja. Hanem egy kaszát rendesen karban is kell tartani. Nem mindegy milyen szögben áll a kasza a nyélen. Az én örökölt kaszámon is vékony bőrdarabokkal van beállítva a pontos helyzet. Aztán egy kaszát időnként meg is kell verni. Nem mintha rosszul viselné magát de a kasza éle kopik, tehát apró kalapácsütésekkel kell elvékonyítani az acélt. Nem volt ez nekem gond amíg éltek a szüleim. A szomszéd minden tavasszal rendbe hozta, kitartott a következő nyárig. A szüleim halálával ez a lehetőség megszűnt. Aztán a fenés is nagy szakértelmet kíván. Nem mindegy hogyan húzza végig az ember a fenőkövet a kaszán. Mindemellett arra is vigyázni kell, hogy nehogy az ember a hüvelykujját is végighúzza a kasza élén. Mint egyszer valamikor régen nekem sikerült. Úgy hogy városi ember csak akkor vegyen kaszát a kezébe ha legalább megfenni tudja a rendesen.

Kaszáltam én ezzel a kaszával elég sokat amíg Miskolc-Tapolcán volt a telek. Ott még egy rendes ház sem volt. Csalán, lapu meg bürök nőtt csak. Azt viszont jól vitte a kasza. Ezt a pázsitfüvet itt Mályiban viszont nem akarja vinni. Na ehhez kell jól kiverni, megfenni és szakszerűen suhintani vele. Ami nekem nem nagyon megy. Nekem bizony hiába suhintok ott marad ez a vékony szálú úri fű. Aztán mintha nevetne rajtam. Az ismételt suhintásra sem történik semmi. Ekkor szoktam feladni. A fűnyírónak természetesen ő sem tud ellenállni. Csak hát a fűnyíró csak egy bizonyos fűmagasságig hatékony, a felett bizony kaszás embert kell keresni ami - mint ahogy írtam - egyre kevesebb van.

Aztán az ilyen nyaralótelepek melletti falvakban a kaszás emberek (és a mesteremberek) általában azt hiszik, hogy ezeknek a városi népeknek még a bőrük alatt is pénz van. És igencsak megnyomják a tollat.  Már ha adnának számlát. De persze nem adnak. Hát ez a helyzet. Egyet tehetek, reménykedem hogy holnap ha kimegyek még nyírható füvet találok.

Úgy látom a közszolgálati TV-ben maguk sem tudják mit akarnak. Nemrégiben arról írtam, hogy kiszenvedett az "Üdítő" című - péntek esténként jelentkező - kabaré műsor Szilágyi Tibor szerkesztésében. Bizonyára arra is emlékeznek olvasóim, hogy nem hullattam krokodilkönnyeket érte. Két vagy három hét után azonban ismét jelentkezik a műsor, csak most már szerda esténként és úgy látom ismétlés nincs. A reggel 9 órakor kezdődő sáv egyelőre kell a Balaton mellett fagyoskodó, ennek ellenére szuper vidám hangulatban szereplő riportereknek és riportalanyoknak, akik - gondolom - a fővárosból utaznak le, hogy kedvet csináljanak ahhoz, hogy leugorjunk a magyar tenger partjára egy kis nyaralásra, dacára a 12 fokos hőmérsékletnek.

Visszatérve tehát a TV műsorokhoz, van tehát "Üdítő" ismét. Éljen! Belenéztem az e heti és a jövő heti kínálatba, ezen a héten Rejtő Jenő és Nóti Károly írásaiból láthatunk kabaré jeleneteket, míg a jövő héten Markos György, Nádas György és Boncz Géza jelenetein  dőlhetünk a nevetéstől. Gondolom ugyanazokról a jelenetekről van szó amiket már láthattunk Szilágyi Tibor szerkesztésében.

Közben azért ne menjünk el amellett a tény mellett sem, hogy a műsorfolyamban feltűnt egy másik műsor is, ami szintén a kabaré műfaj népszerűsítését tűzte zászlajára. Ez pedig a Balázs Péter által szerkesztett "Nevetni kell, ennyi az egész" sorozatcím alatt futó válogatás. Néhányat már volt szerencsénk látni, úgy hogy nagyjából tudható mire lehet számítani. Sajnos sok jóra nem. Tegnap este például láthattunk 2 jelenet ami szerintem már az "Üdítőben" is volt, annyi különbséggel, hogy amott a rendőrkapitány legalább beöltözött rendőrkapitánynak, itt viszont civilben fogadta a 10 pengőért öngyilkoskodó hajléktalant. Szerintem a kutyaharapásos jelenet is volt már a másik sorozatban. Hát ez van. Kis ország, kis kabarékincs.

Hogy valami jót is mondjak: ha minden igaz hétfőnként jó magyar filmeket látunk az m1-en. Ma például a "Veréb is madár" című kiváló film volt műsoron. Ráadásul nem éjjel fél kettőkor. Bár az én korosztályom sokszor látta már ezeket a filmeket, a fiatalokat meg nem biztos, hogy megérinti, mégis azt mondom jobb mintha mindenféle vegyes minőségű, kiárusításokon vett külföldi filmekkel szórakoztatnának bennünket.

Ma reggel pásztáztam a távirányítóval és egy pillanatra megütötte a fülemet egy szó: orkánkabát. Aztán a mondat is összeállt az agyamban. Jancsó Miklós mondta, hogy Pesten Gyulának volt az első orkánkabátja. Gondolom alkotótársára, Hernádi Gyulára gondolhatott. Hát orkánkabátom nekem is volt. De kezdem az elején.

A hatvanas évek közepén jártunk. Én akkor Esztergom-Kenyérmezőn (ma Kertváros) tanultam  egy technikumban. Volt nekem egy jó barátom. Mindenhová együtt jártunk. Osztálytársam volt, ennek ellenére nem láttam 1967 nyara óta. Akkor érettségiztünk. Minden ötödik évben volt találkozónk, oda sem jött el soha. Szóval ő végleg elveszett mint barát. De akkor igen nagy barátok voltunk. Együtt jártunk udvarolni is. Volt 2 lány, barátnők, velük jártunk. Valamiféle szerelem is volt de ma már tudom messze volt ez azért az igazi szerelemtől. Még ha játékból meg is esküdtünk a Technika Háza  mögött. Sőt én még verekedtem is érte. Igaz elég szolid verekedés volt ez, valahogy nem akarta egyikünk sem. Inkább a tisztesség miatt adtunk a sráccal egymásnak pár pofont. Szóval szabad időnkben együtt járogattunk mi ezzel a Józsival a városba. Az ő apja országgyűlési képviselő volt. Most maradjunk csak annyiban, hogy az enyém nem.

Na ez a Jóska kapott egyszer otthonról egy orkánkabátot. Igazit, nyugatit. A szülei valahogy Bécsből szerezték be. Hát igencsak irigyeltük mi ezt a Jóskát. Jól is nézett ki benne. Hogy mennyire jól sikerült darab volt ez csak akkor tudtam meg amikor én is kaptam egyet a szüleimtől. Persze magyart. Mert hát a legvidámabb barakk sem maradhatott le a nyugattól. Nyilván a Politikai Bizottság határozatot hozott, hogy a magyar gyárak is gyártsanak orkánt, ők meg gyártottak. Anyámék meg megvették a fővárosi áruházban. Én meg boldogan vettem fel. Ez a boldogság nagyjából addig tartott amíg alaposan szemügyre nem vettem magam egy tükör előtt. Hát elég jelentős eltérés volt az osztrákhoz képest. De azért nem sokáig méláztam a dolgon, több mint a semmi - gondoltam - és elkezdtem hordani. A helyzet ciki voltát mérsékelte, hogy egyre több hazai gyártmányú orkánkabát tűnt fel a kollégiumban is. Persze mind tudtuk, hogy a Jóskáé az igazi, de beláttuk, hogy ő az más, neki mégiscsak képviselő az apja. Mondjuk nekem annyiban rossz volt, hogy mikor először megjelentünk a lányoknál elég nagy volt a kontraszt de aztán hamar elfeledtük az egészet. Nem ez volt a lényeg.

Végezetül nézzünk meg egy képet az akkori orkánkabátról. Feltúrtam az Internetet de én csak ezt az egy képet találtam az a k k o r i orkánkabátról.

Mondjuk az öltönyön is látszik, hogy nem neves belvárosi szalonban varrták. A mai fiatalok számára mondom, hogy ez egy meglehetősen vékony anyagból készült esőkabátféle volt. A szabása kissé bumfordi volt a nyugatihoz képest. Meg az anyaga is kicsit silányabb volt mint a kinti. Az elnevezés viszont már akkor is kicsit talányos volt számomra, nem biztos, hogy egy komolyabb vihart kibírt volna. De nem is ezért hordtuk, hanem mert akkor ez volt a divat.  Az elitnek nyugati, a köznépnek meg magyar. De volt. De legalább megpróbálták.

Még valami ezekről a lányokról. Jó ideje jártunk már együtt szórakozni mikor kiderült, hogy az elején valahogy elcserélődtek a dolgok. Én a másiknak tetszettem volna jobban nem annak akivel jártam és ez igaz volt a másik párra is. De ha már így alakult természetesen így is maradt. Azért szívesen beszélnék mindkettővel egy kávé mellett. Kerestem már őket de nem találtam. Bár talán jobb is így.

Az idei nyár sajnos nem az igazi. Itt a június vége, vége a vizsgaidőszaknak, lehetne menni Mályiba, de nem lehet mert nem olyan az idő. Azért én emlékszem olyan nyarakra is amikor már májusban ki lehetett járni, aztán ott volt még a június, július, azaz nem lehetett okunk a panaszra. Nem úgy mint az idén. Idáig háromszor nyírtam füvet de még egyszer sem aludtam kint. Ahogy az ablakon kinézek, meg hozzá teszem az időjárás jelentésben hallottakat  úgy látom ezen a hétvégén sem lesz nagy nyaralás. Visszatekintve a júniusra nem emlékszem, hogy nagy kánikulák lettek volna. Igaz még vizsgaidőszak volt, de azért onnan is bejárhattam volna ha az idő engedi. De nem engedte.

Egyébként régebben éveken át június végén egy kerti ünnepséggel zártuk az évet. Az első néhány alkalommal 2-kor kezdődött, később ez módosult és 5 órára szólt a meghívás. Így volt ez még tavalyelőtt is, aztán tavaly elmaradt, az erre szánt pénzt felajánlottuk az árvízkárosultaknak. Nemes gesztus, én is egyetértettem vele. Idén viszont nem ajánlottunk fel senkinek semmit viszont így is elmarad. Tudom én, hogy miért. Hát azért mert nagy elvonások voltak, nem futja rá. Összébb kell húzni a madzagot. Hát húzzuk, ha ezzel munkahelyeket lehet megtakarítani.

Pedig szerettük ezeket a partikat. Úgy szoktam mondani, hogy az elmaradt béremelést esszük le ilyenkor. Mert az évek óta nem volt. Egy évben egyszer kiöltöztünk azért, hogy a rektor (később már a dékánok is) a bejáratnál pezsgőspohárral a kézben fogadjon bennünket egy koccintás erejéig, azután pedig annyit együnk és igyunk amennyi belénk fér. És beszélgessünk egymással. Amire év közben nem túl sok lehetőség nyílott a nagy rohanásban. Ilyenkor az ember váltott pár szót a más karokon, más tanszékeken dolgozó kollégákkal is. Miközben falatozott, csipegetett. Vagy egy pohár kitűnő tokaji bort kortyolgatott. Hát szép idők voltak. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz többé ilyen. Nem úgy néz ki hogy nagyon beköszöntene a Kánaán a közeljövőben. Kár, mert azért jók voltak ezek a június végi ünnepi együttlétek. Azért emlékül összeszedtem néhány képet a régebbi garden partikról:

Péntek volt a vizsgaidőszak utolsó napja. Én ugyan már kedden befejeztem, de mások bizonyára vizsgáztattak még pénteken is. Nem tudom tavaly írtam-e erről, megnézhetném, de annyira nem érdekes, szóval ha írtam bizonyára ugyanazt írhattam mint most is, vagyis egyre rosszabbak az eredmények.

Tavaly 2 hallgató is volt aki nem tudta kiszámítani egy kör területét, pedig ez egy másod- illetve harmadéves tárgy, attól függően ki mikor veszi fel. Idén ilyesmire nem volt példa, igaz nem is volt szükség a kör területének a kiszámítására, de azért nagyon rossz eredmények születtek. Később csinálok majd egy kis statisztikát is, egyelőre maradjunk ennyiben.

A vizsgaidőszak kezdete óta próbálok rájönni vajon mi az oka ennek az irgalmatlanul sok elégtelennek. Azt zárjuk ki rögtön, hogy én lettem szigorúbb. Bizton állítom nem így van. A tananyag mennyisége sem változott. A leadás módja sem. Sőt úgy érzem idén aztán tényleg beleadtam anyait apait. Interneten fellelhető segédletekkel, példatárakkal láttam el őket. Úgy érzem mindent megtettem értük, mégis gyatrák az eredmények. Úgy gondolom igazából akkor jöhetnék rá az okokra ha beköltöznék a kollégiumba mondjuk egy fél évre, esetleg a biztosabb megismerés érdekében be is iratkoznék egy szemeszterre. Azért beköltözés nélkül is van néhány tippem amit szerintem mindenki tud. Nem is sorolnám fel, kivéve egyet.

Hogy jobban megértsük kanyarodjunk kicsit vissza időben, mondjuk 45 évet. Én akkor egy jó nevű technikum harmadéves tanulója voltam. Írhattam volna másodévest is, nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy volt nekünk egy társunk a kollégiumban akinek vagy a felfogásával volt baj, vagy egyszerűen nem tanították meg tanulni, de irgalmatlanul sokat tanult. A kollégiumban 10-kor volt a villanyoltás, elég sokat kellett ott tanulni, kemény rend is uralkodott a kollégiumban, tehát 10 órára már mi is elfáradtunk és nem volt ellenünkre a viszonylag korai takarodó. Aztán ha éjfél előtt valami miatt ki kellett mennünk a mosdóba mi mindig ott találtuk A. barátunkat aki pizsamában, kezében könyvvel sétálgatott a sok mosdókagyló között és magolta a másnapi anyagot. És mi nagyon sajnáltuk ezt az A-t. Mert láttuk, hogy rengeteget tanul, mégis elkerülik a jobb jegyek. Próbáltunk segíteni is neki. Korrepetáltuk, megcsináltuk a házi feladatait, mégsem ment neki jobban. Elvégezte a technikumot bukás nélkül, de dupla annyi energiával mint mi. Rendes srác volt ez az A. szerettük és sajnáltuk. Aztán érettségi után nem tanult tovább, elhelyezkedett, tudom is, hogy hol és szorgos kis hangyaként dolgozgatott. Gondolom ma már nyugdíjas, vagy most töltheti a felmentési idejét.

Hát ez az A. jut nekem eszembe néha amikor a harmadik egyest is beírom valakinek. Ilyenkor arra gondolok, hogy hátha a mellettem ülő fiatalember vagy ifjú hölgy is valahol egy A. aki rengeteget tanul, de képtelen megtanulni amit kell. Ha biztos lennék benne, hogy így van valószínűleg görbülne az a jegy abban az indexben. Pedig nem olyan magas már ez a mérce. Azt szoktam mondani, hogy a mai fiatalok belehalnának egy akkori matek vagy mechanika vizsgába mint amilyen nekünk volt. De változnak a körülmények és a követelmények is, az ember meg alkalmazkodik. Aztán lehet hogy jó ez így, lehet, hogy nem. Szerintem az utóbbi, de erről már tényleg nem én tehetek.

Tulajdonképpen az alábbi kis hírt a bulvár oldalakra valónak ítélném ha nem nyilatkoznának meg a kis videón az egyetem felelős vezetői és nem folyna békés - uborkaszezonra jellemző - cseverészés egy komoly oktatással kapcsolatos levelező listán. Meg ha nem lenne a dologgal kapcsolatban nekem is véleményem. De nézzük miről is van szó.

Egy román egyetemen a professzor (matematikus és statisztikus) elkezdett vetkőzni a vizsgán, a hallgatólány meg videóra vette. Gondolom a telefonjával. De hogy pontosan tudjuk miről van szó tekintsük meg az egyik román televíziós csatorna tudósítását:

http://velvet.hu/sztori/2011/06/22/alsogatyara_vetkozve_bukott_
le_a_roman_professzor/

Azért ciki volt ez a rágógumizás. Aki nem látta volna a riportot annak elmondom, hogy a Stohl-per tárgyalásán egyik színművészünk békésen rágcsált egy rágógumit, amit a tárgyalásvezető bírónő nem nézett jó szemmel és megkérte a művész urat fáradjon ki, szabaduljon meg a rágógumijától és utána jöjjön vissza. Az említett színész becsületére legyen mondva felállt és elindult kifelé. Hogy közben milyen arcot vágott nem tudom, lehet, hogy nem is mutatta a kamera, lehet, hogy mutatta csak elfelejtettem. Biztos vagyok benne, hogy elröstellte magát és igazat adott a bírónőnek. Mert ő azért egy művelt ember, de úgy látszik néha nála is előfordulnak kisiklások. Tehát ha gondolatban igazat adott a bírónőnek és valóban elröstellte magát akkor nagyra értékelem ezt a csendes, egyetértő kivonulást. Mondhatnám úgy is, hogy  úriember módra fogadta ezt a szolid feddést.

Érdekes, hogy az én óráimon nem szokott lenni rágózás. Nem emlékszem olyan esetre amikor valakit rágózni láttam volna. Sok minden történik az én óráimon, de rágózásra még nem volt példa. Ezek a fiatalok vagy nem szeretik a rágógumit vagy pedig tudják, hogy órán nem illik rágózni. Enni meg inni sem nagyon illik, de ezt valahogy jobban tolerálom. Lehet, hogy azért mert én sem szeretek éhes lenni, az ivás meg tényleg divatos dolog. Nincsen olyan magára valamit is adó folyóirat amelyben ne lenne leírva legalább havonta egyszer, hogy sok vizet (folyadékot) kell innunk, meg hogy egy egészséges ember napi folyadékszükséglete 2-3 liter. Amit én el is hiszek és igyekszem is megfelelni  ennek az elvárásnak. De nem órán! Ma már tulajdonképpen annak is örül az oktató, hogy ha a hallgatók egyáltalán elmennek az órájára, bár én azért nem panaszkodhatom.  Így aztán nem csinál balhét egy-egy szendvics meg néhány korty üdítő vagy ásványvíz  miatt. De rágót azt nem láttam. Mondjuk azért morognék is. Azért az nem egy elegáns dolog, valakinek "belerágózni" a képébe. Még ha a médiában is látunk rá példát. Igaz, keveset. Nekem most csak egyvalaki jut eszembe, ami azért tényleg nem sok. Tehát példaadónak végképp nem tekinthető. Viszont a művész úr előtt tényleg le a kalappal. Felállt és szó nélkül kiment. Ciki volt, de vannak ilyen helyzetek. Túl vagyunk rajta. Ő is, mi is. Az élet nem áll meg, megy tovább szépen a maga útján.

Hiába van nyár, most sincs sokkal több időm mint korábban, így aztán ezúttal is néhány nap késéssel nézek meg filmeket. Mint ahogy Mészáros Márta filmjét "Az utolsó jelentés Annáról" című filmet is. Ha röviden és tömören szeretném kifejezni magam azt mondhatnám, láttunk már jobbat is. Eszenyi Enikő kiváló színésznő, de szerintem itt nem tudta hitelesen hozni a "figurát", a harcos szociáldemokrata politikusnőt, aki 1956-ban hagyta el az országot, '56 után pedig Brüsszelben telepedett le. A film 1973-ban játszódik, Kéthly Anna akkor 84 éves volt. Mielőtt tovább olvasnánk javaslom nézzük meg a film un. beharangozóját:

http://www.port.hu/pls/me/media.print_media_popup?i_area_id=6&i_object_id=105226&i_is_picture=4&i_topic_id=&i_is_video=15&i_org_id=&i_media_id=221742

Visszatérve Kéthly Anna megformálásához én úgy gondolom nem Eszenyi Enikőn múlott a dolog. Szerintem vagy a rendezőnő koncepciója volt hibás vagy nem ragaszkodott igazán a hiteles megformáláshoz, megelégedett azzal amit a főszereplő nyújtott. Pedig Eszenyi Enikő képes lett volna egy hitelesebb figurát is hozni, kár hogy ehhez nem ragaszkodtak az alkotók. Mint ahogy ahhoz sem, hogy külsejében hasonlatossá váljon a politikusnőhöz. A moszkvai filmszemlén tartott sajtókonferencián hallhattuk, hogy erre nem is törekedtek, éppen csak egy egy kicsit igazítottak a frizuráján. Ennek oka - a rendezőnő kiegészítése alapján - a pénz volt. Érdekes felfogás, én úgy vagyok vele, hogy ha a filmben egy 84 éves asszony szerepel az úgy is nézzen ki, ne pedig úgy mint egy korán őszülő 45 éves.

Határozottan felbosszantott, hogy van a filmben egy 5 perces rész ahol a néző egy kukkot nem ért az ott elhangzottakból ha nem tud angolul és franciául. Az alkotók ugyanis egyszerűen nem foglalkoztak az efféle élhetetlen alakokkal mint például én is vagyok, pedig nem tartott volna sokba az angol és francia szöveg magyar fordítását feliratozni a képernyő alján. Bár a francia nem annyira érdekes, a vallon irodalom nem igazán tud izgalomba hozni bennünket, de hogy mitől borult ki Kéthly Anna egy mosdó előterében szívesen megtudtam volna. Nem szépítem a dolgot, finoman szólva tojtak ránk. Én többé-kevésbé értek angolul, de én sem értettem miről van szó. Jó, rendben van, egy lényegtelen epizód csupán, de akkor is!

A film tehát nem tetszett. Érdekes volt viszont a dokumentumfilm ami  a nagyfilmet követte. A méltán híres rendezőnő unokájával tért vissza Moszkvába ahol 1950 és 1956 között tanult és ahol rendezői diplomáját szerezte. Elkísérhettük őket az ottani Filmművészeti Egyetemre, a Tretyakov képtárba és egy sor más helyre is. Kár, hogy nem mutatták meg Moszkva alapítójának, Jurij Dolgorukijnak a szobrát is, akkor talán látható lenne a közvetlen mellette található "Aragvi" étterem is. Van ugyanis egy tévedés is a filmben. Mészáros Márta rosszul emlékszik. A KGB hatalmas épülete nem Jurij Dolgorukij szobra mellett áll hanem a volt Dzerzsinszkij téren. Mint említettem ott az "Aragvi" nevű grúz étterem található, amelyhez egyébként egy anekdota is fűződik.

Előrebocsátom, hogy a grúzok meglehetősen nacionalisták, mindemellett a szocializmusban sokkal módosabbak voltak mint a Szovjetunió többi tagállamának lakói. Sokkal több gépkocsi jutott egy lakosra, sokkal több pénzük volt, az anekdoták jelentős része szólt erről a gazdagságról.  Szóval, valamikor hajnal felé kijön 2 grúz atyafi az "Aragvi"-ból, egyikük felnéz a szoborra majd megszólal: "Hát komám, tényleg rendes ember volt ez a Jurij Dolgorukij. Látod milyen szép nagy várost építtetett ide az 'Aragvi" köré". Hát ilyenek a grúzok.

1958 június 16-án 9 éves múltam pár nappal. A rádióból hallottam  a hírt hogy hajnalban végrehajtották Nagy Imrén és társain a halálos ítéletet. Értettem én, hogy miről van szó és gyerekként roppant csodálkoztam azon, hogy egy miniszterelnököt is fel lehet akasztani? Az én életemben odáig a miniszterelnök az ország első embere volt, még a minisztereknek is a főnöke, mindenhová autóval jár, finom dolgokat eszik és mindenkinek parancsol. És egyszer csak azt hallom, hogy hajnalban felakasztották. A rádióban szebben mondták, talán úgy hogy végrehajtották a halálos ítéletet, de akasztás az akárhogy is próbáljuk finomítani. Aztán kis harmadikos agyammal elkezdtem emlékezni, hogy igen, itt 2 évvel ezelőtt valóban harcok folytak, emberek haltak meg és valószínűleg ekkor nem a jó oldalra állhatott ez a miniszterelnök és most ezért kellett fizetnie. Én meg akkor a kisiskolás már úgy gondoltam, hogy hát én akkor miniszterelnök sem szeretnék lenni, hiába hogy mindenhová autón jár és sok pénze van meg finomakat eszik. Ha itt fel is akaszthatják az embert akkor köszönöm szépen de én már nem szeretnék miniszterelnök lenni. Nagyon mélyen belém ivódtak ezek a gondolatok, minden alkalommal eszembe jutnak ha a tragikus sorsú egykori miniszterelnökről hallok. A mai napról is ez jutott eszembe, gondoltam megosztom olvasóimmal.

Szép csendben, minden feltűnés nélkül megszűnt egy TV műsor. Több mint egy éve jelentkezett péntek esténként Szilágyi Tibor szerkesztésében az "Üdítő" című műsor. Aztán a pénteki műsort rendre megismételték a következő hét csütörtökén. Tulajdonképpen az volt a gyanús, hogy csütörtök reggel hiába kapcsoltam az m1-re nem volt sehol. Megnéztem a műsorújságot, nem szerepelt benne. Hasonlóképpen nem találtam a péntek esti kínálatban sem. Ezek szerint vége, megszűnt - gondoltam.

Most mikor leültem írni biztos ami biztos alapon megnéztem a jövő heti műsort is, abban sem szerepelt. Ezek után tényleg olybá vehetjük, hogy kiszenvedett ez a sorozat is, amiről mellesleg nem először írok. Nem lett volna rossz ez, ha közben valami miatt nem megy el a szerkesztők kedve az egésztől. Innentől fogva ahelyett, hogy feltúrták volna az archívumokat újabb és újabb jelenetek végett egyre gyakrabban folyamodtak ismétlésekhez. Ilyenkor aztán alkalmunk nyílott megnézni ugyanazokat a kabaré tréfákat amiket néhány héttel korábban már láthattunk. Vagyis birkának néztek bennünket, akiknek mindegy mi megy a képernyőn csak menjen valami. Ilyentájt kezdtem elmaradozni. Aztán most a vége felé mintha kedvező változások lettek volna, újabb - még nem látott - vicces jeleneteket láthattunk. Érdeklődésem ismét a tetőfokára hágott. Ezért is kerestem annyira csütörtök reggel a műsort, mert előző pénteken nem tudtam megnézni. De úgy látom az illetékesek végképp bedobták a törülközőt.  Végül is nem kár érte, azonban egy dolgot sajnálok: Kabos Lászlóval nem láthattunk semmit. Illetve láthattunk volna ha fennmaradunk éjjel fél 2-ig. Ugyanis aznap valami fontosabb műsor tolakodott az "Üdítő" helyére, így az átkerült az éjjeli sávba. Ahol viszont már  a kutya sem nézte. Hát ez van. Volt "Üdítő", nincs "Üdítő". Béke poraira!