Morgómedve

A minap kaptam egy puszit. A kapcsolat köztem és a puszit adó hölgy között sohasem volt puszilkodós, de így alakult. Elmesélem, de egy kicsit messzebbről kell kezdenem.

Van az úgy, hogy az embernek hó végére elfogy a pénze. Nem úgy vagyunk mint az egyszeri lembergi zsidó, akinek addig emelgették a hatóságok az adóját míg egyszer begurult,  fogta magát és bement az adóhatósághoz, letett az aszatalra egy házilag készített pénznyomdát azzal, hogy "én már nem győzöm, itt van, nyomtassák maguknak!". Meg Pécsi Sándorok sem vagyunk aki olyan szépen rajzolt a "Pénzcsináló" című magyar filmben, hogy egy időre megoldódtak a család anyagi gondjai.

Tehát mint írtam van az úgy, hogy hó végére elfogy az ember pénze. Így volt vele egy szomszéd házbeli asszony is, akit személyesen nem ismerek, a 22 év alatt mióta itt lakom talán háromszor ha váltottunk szót. No ez a szomszédasszony állt meg egyszer mellettem, éppen amikor be akartam szállni a kocsiba, hogy nem tudnám-e kisegíteni 200 forinttal. Hát hogyne tudtam volna, azért 200 forintom nekem még hó végén is van. Sőt 500 is mert ennyit adtam azzal, hogy majd megadja ha tudja. Hozzátettem még azt is, hogy nem sürgős. Ennyiben maradtunk. Egyszer találkoztunk azóta, mondta, hogy sajnos éppen most nincs nála pénz. Nem baj - legyintettem mosolyogva és mentünk tovább a dolgunkra.

A múlt héten aztán megint találkoztunk a posta előtt. Ott beszélgetett valakivel, akkor csak köszöntünk. Aztán nem sokkal később odaértem a buszmegállóba, ő már ott volt. Hát itt már nem volt mese, csak mondani kellett valamit. Mondott is, illetve mikor láttam, hogy szólni akar odatartottam kicsit a rosszabbik fülemet, hogy egyenesen oda mondja. Na ekkor kaptam én oda a fülem mellé azt az ominózus puszit. Ugyanis ő nem gondolta, hogy azért fordítom úgy a fejem, hogy jobban halljam. Így aztán ha már odatartottam megkaptam a puszimat és csak ezután került szóba ismét a tartozás. Amire természetesen ezúttal is legyintettem, azt se bánom ha soha nem kapom meg. Azon viszont elgondolkoztam, hogy ez a szomszédasszony mire gondolhatott? Hogy ezentúl puszikkal kell vezekelnie elmaradt tartozásáért? Vagy netán ilyenformán kell letörlesztenie? Mindenesetre én azóta is elmosolyodom ha eszembe jut ez a találkozás.

Úgy tűnik valami mégiscsak történik abban az ügyben, hogy a szülők is felelősségre vonhatók legyenek ha a gyermekkorú gyerekük bűncselekményt követ el. Ugyanis van már arra is példa, hogy az áldozat szülei beperelik a bűncselekményt okozó gyerek szüleit nem vagyoni kár okozásáért. Ha jól emlékszem abban az esetben született döntés ahol gimnazisták ölték meg egyik társukat.

Persze óvatosan kell azért eljárni ezekben az ügyekben, mert jó lenne ha nem sérülne az az elv, hogy a büntetés csak azt sújtsa aki a bűncselekményt  elköveti. Tehát ha fiatalkorú, akkor elsősorban őt, erre megvannak a büntető intézetek is. Ha valóban gyermekkorú akkor tényleg nem marad más hátra mint azt vizsgálni, hogy a szülő mindent elkövetett-e azért, hogy gyermeke megfelelő neveltetésben részesüljön.

Nyilván nagy harcok várhatók ez ügyben mert a felperes ügyvédje mindent elkövet majd, hogy bebizonyítsa a nevelési hiányosságokat, az alperes ügyvédei pedig ennek az ellenkezőjét. De azért bizonyára lesznek jobban megítélhető ügyek is. Ha az egész utca tanúsítja például, hogy a család életmódját tekintve egyenes út vezetett a bekövetkezett eseményekig képviselheti a felperest a legfelkapottabb sztárügyvéd is, a bíróság el fogja marasztalni a bűncselekményt elkövető gyerek szüleit.

Bár az élet már nem visszaadható, de szerencsére ritka az ilyen súlyú bűncselekmény is a gyermekkorú elkövetők körében. Viszont egy 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülés elég jelentős anyagi és lelki meghurcoltatással jár,  jogosnak látszik ennek - legalább részbeni - kompenzálása. Aztán ha valaki mindent elkövet a gyerekek nevelése terén, csupán a gyerekek a tettük következményeit nem tudják felmérni akkor tényleg nincs helye az elmarasztalásnak. Marad a zsebpénz megvonás, a TV-től való eltiltás és társai. Meg kicsit jobban megtanítani őket az iskolában a természet törvényeire. Hogy jobban fel tudják mérni tettük következményeit. És mint látni fogjuk ez nem is elsősorban a pedagógusokon múlik, sokkal inkább az oktatáspolitikusokon. De erről majd egy más alkalommal.

Nem kell megijedni, nem végeznek ki senkit. Hálaistennek több mint húsz éve nem hoznak már halálos ítéleteket nálunk, így aztán az állami ítélet végrehajtó nyugodtan élvezheti jól megérdemelt nyugdíját egy budapesti panellakásban. Aztán ha jó az idő mehet ős is a telekre mint annyi Kádár rendszerben szocializálódott honfitársa, köztük én is. Mert abból a bizonyos német dokumentumfilmből tudjuk, hogy van neki telke sok sok  gyümölcsfával ami - többek között -  arra is jó, hogy kíváncsi filmeseknek megmutassa az akasztás fortélyait.

Tehát nincs kivégzés, nincs akasztás. Kivéve a hírműsorokat a televízióban ahol már lassan mindent kivégzésnek neveznek ami az élet elvesztésével jár. Tehát ma már nem megölnek, nem agyonvernek embereket hanem kivégeznek. Tudom én hogy miért, nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudnám. Mert így nagyobbat szól. Valahol a hidegvérrel való gyilkolásra és a könyörtelenségre utal. Pedig a kivégzés szerintem az ítélet végrehajtással rokon szó, azt jelenti hogy valakik valahol meghoznak egy halálos ítéletet és azt valaki vagy valakik hidegvérrel - mondhatnám ez a munkájuk - végrehajtanak. Sőt az ítélethozatal és a végrehajtás között általában hosszabb-rövidebb idő is eltelik. Statáriális eljárásnál rövidebb, normál eljárásnál ez meglehetősen hosszú idő is lehet. Gondoljunk Amerikára, ahol néha 10-20 év is eltelik az ítélet meghozatala és a végrehajtás között. De nálunk is - amíg volt halálos ítélet - hónapok teltek el. Volt ugye az első fok, a másodfok, a kegyelmi kérvény elbírálása és utána jöhetett Bogár mester a segédeivel.

Manapság ha két gazember agyon ver egy vagy két szegény és védtelen öregembert a pénzéért nem lehet kivégzésről beszélni, őket szerencsétleneket megölték vagy agyonverték. Mégis így szóltak a megszólalók. Úgy gondolom vissza kellene adni a szavaknak a saját értelmüket és úgy használni azokat ahogy kell. Felesleges kivégzést emlegetni akkor amikor például erős felindulásban brutálisan megölnek valakit. Ha előre megtervezik a bűncselekményt akkor sem jogos a használata mert az sem kivégzés, nem előzte meg egy előzetes ítélethozatal.

Végül ha valaki szeretne látni éppen kivégzésre vitt kábítószer csempészeket itt láthat.

Itt pedig a mi ítélet végrehajtónkról olvashat.

Azért amikor én gyerek voltam - úgy emlékszem - komoly visszatartó erőt jelentett, hogy engem ugyan nem lehet felelősségre vonni, de a szüleimet igen. Én már nem emlékszem, hogy kitől és hol hallottam ezt először de nem is ez az érdekes. A lényeg, hogy közöttünk gyerekek között az terjedt el, hogy ha mi rosszat teszünk akkor nem minket büntetnek meg hanem a szüleinket.

Szó esett még javító intézetről is, de ez egy kicsit homályos dolog volt számunkra. Tudtuk azt is hogy a közelünkben - Aszódon - van egy ilyen intézmény, de nem tudtuk kik is kerülnek oda és főleg miért. A múltkor rákerestem az Interneten, hogy létezik-e még javító intézet egyáltalán. Úgy láttam létezik, bár az oda kerülés módja nem világos számomra. A múlt héten valami olyasmit hallottam a TV-ben, hogy a Gyámhatóság dönthet ezekben a kérdésekben. De hosszú ideig nem hallottam sem a Gyámhatóságot emlegetni sem pedig a javítóintézeteket. Csak azt hallottam, hogy az elkövetők gyermekkorúak és nem büntethetők, ezért elengedték őket. Most kérdem én? Milyen visszatartó erőt jelent egy gyerek vagy akár egy szülő számára ha azt hallja, hogy a 12 éves gyereke nyugodtan lophat, csalhat, rabolhat mert úgysem lehet felelősségre vonni.

Bizonyára mindnyájan emlékszünk még egy gyermekkorú kis elkövetőre aki hosszú ideig terrorizálhatta a Blaha Lujza téren megfordulókat csak azért, mert nem lehetett felelősségre vonni. Aztán nyilván összedugta a fejét néhány rendőr meg jogvégzett ember és megoldották a kérdést. Gondolom én mert régóta nem hallottam már róla. Tehát azért mégis léteznek megoldások, csak akarni kell. Nem vagyok jogvégzett ember de még azt is megkockáztatom, hogy bizonyos mértékig a szülő is felelős lehet gyermeke viselkedéséért. Ha egy gyerek tudná, hogy őt nem, de a szüleit felelősségre lehet vonni talán kevesebb lenne a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmény. Nyilván azokat az eseteket kivéve amikor a szülő saját maga veszi rá a gyermekét a bűncselekmények elkövetésére.

Félreértés ne essék, nem akarom én a büntethetőség alsó határát még lejjebb tolni. A Sztálinizmusra volt jellemző, hogy 12 éves gyerekeket is halálra lehetett ítélni és ezeket az ítéleteket végre is hajtották. Jó nekem a 14 év. De azért az sem az igazi, hogy egy gyerek azt hallja nap mint nap a Médiából, hogy 14 év alatt bármit meg lehet csinálni nem lesz következménye.

Felbolydult a felsőoktatás. Mindenki tudta, hogy sok ez az egyetem és főiskola egy ekkora országnak mint mi vagyunk, de valahogy ment minden a maga útján. Aztán most robbant a bomba. Kiderült, hogy a kormány meg akarja felezni az egyetemeket és főiskolákat. Nyilván úgy gondolja, hogy elég lesz nekünk a fele is. Meg hallgatóból is.

Nagyjából az is ismert mely egyetemek maradnak meg és mely egyetemeket és főiskolákat szüntet meg a kormány. Kormány oldalon persze mindenki azt mondja, hogy még semmi sem biztos, felesleges itt riogatni szegény közalkalmazottakat. Hát persze, tudjuk. De tudjuk azt is, hogy nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja. Az első jel az volt, hogy mely egyetemek vezetőit hívták be - úgymond - konzultációra. Akit behívtak az úgy néz ki megnyugodhat. Akit nem az már nem annyira. Így van ezzel a volt közgáz is, a hazai közgazdász (vagy újabban közgazda) képzés fellegvára is, rendszerváltás előtti nevén "Marx Károly" Közgazdaságtudományi Egyetem, újabban meg Budapesti Corvinus Egyetem. Évtizedekig itt és Pécsett volt csak közgazdász képzés. Erről a 2 helyről kerültek ki az ország gazdasági szakemberei. Aztán egyre több helyen folyt közgazdász képzés, néhány éve azt hallottam, hogy 32 helyen, amit most sem nagyon hiszek el, de komoly ember mondta, mégiscsak el kéne hinnem. De azért az én szememben mégis a "közgáz" jelentette a patinás gazdász képzést annak ellenére, hogy tudom a nálunk Miskolcon végzettek is kapósak a munkaerő piacon. Gondoljunk csak arra, nem mindegy hogy egy gyepet 200 éve nyírnak vagy 20 éve.

Szóval ahogy hírlik a Budapesti Corvinus Egyetemnek, a "közgáz"-nak annyi. Azért valamit lehetett sejteni. Amikor osztották a címeket az egyetemeknek a Corvinusnak sem sikerült (meg nekünk sem) megszerezni a Kutatóegyetem címet. Mi mindketten "csak" Kiváló egyetemek lettünk. Én akkor biztos voltam benne, hogy a "közgáz" megkapja. Hát nem. És ezen akkor el is gondolkoztam. És íme az előjelek nem csaltak.

Na persze várjuk ki a végét. Meg vannak szellőztetve a dolgok, indulhat a lobby tevékenység. És indulni is fog. Egyébként bizonyára mindenki kitalálta, hogy úgy néz ki mi megmaradunk. Le is kopogom.

Jó ez a kép. Elképzelem, hogy az elnök kissé megkésve érkezik a házi vetítésre. Mint az ácsorgó emberek is bizonyítják már minden hely foglalt. Ő azonban észreveszi, hogy a sarokban van még egy hely. Heves pisszegések és rosszallások mellett átpréseli magát az egyenruhás pofa széke mögött és fáradtan lehuppan a sarokba. Jóleső nyögésekkel nyugtázza hogy szerencsére talált még egy ülőhelyet. Igaz nem a fő helyen ül, de mégiscsak ül. Az is igaz, hogy a képen mindenki fontosabbnak látszik mint ő de úgy látszik ott ez nem baj. Amerikában nem attól elnök az elnök, hogy hol ül. Irigylem őket.

Gyöngyöspata ott van a szülőfalum közelében. Egy kicsit beljebb esik a fő közlekedési útvonalaktól. Ha például Miskolc felől megyünk Pestre, akkor Gyöngyösnél kell jobbra lekanyarodni az autópályáról, átmenni Gyöngyösön és azt elhagyván a következő falu lesz, ha például Szűcsibe vagy még tovább tart az ember.

Előtte még elhagyjuk a Gyöngyösoroszi útkereszteződést is ami számomra onnan nevezetes, hogy 1968 augusztus 21-én reggel egy órát várakoztunk itt az autóbusszal mert a Csehszlovákiába tartó katonai járművek elsőbbséget élveztek velünk szemben. Mi ültünk a buszban és csak néztük hová a csudába megy ez a rengeteg katonai teherautó  meg harcjármű. Aztán mikor elmentek mi is folytathattuk az utat Gyöngyösorosziba, ahol akkortájt az ércbányában dolgoztam.

Elhagyva tehát az Gyöngyösoroszi felé vezető útkereszteződést az első falu Gyöngyöspata. Az a falu amelyre mindig irigykedtem, ugyanis benne volt minden útikönyvben az én falum meg nem. Gyöngyöspatának ugyanis volt egy XV. századból származó gótikus temploma. Hát ezt irigyeltem én a pataiaktól meg azt, hogy őket minden jobb turisztikával foglakozó útikönyv megemlíti.

Aztán ha elhagyjuk Gyöngyöspatát következik Szűcsi, amely már egy bányász község volt. Amíg be nem zárták a bányákat sokan dolgoztak a Szűcsi X-es aknában helybéliek.  Abban az aknában amelyben egy tragikus bányaszerencsétlenség történt 1959 novemberében és amely 31 áldozatot követelt. Aki még nem olvasta, itt elolvashatja amit a szerencsétlenségről írtam néhány éve.

Ha elhagyjuk Szűcsit már csak 2 kilométert kell megtennünk hogy megérkezzünk az én szülőfalumba. Mindez úgy nagyjából 18 kilométer. Ennyit kell megtenni Gyöngyöstől - Gyöngyöspatán át - hogy megérkezzünk hozzánk. Hát én sokszor megtettem ezt az utat. Kezdetben busszal, később már kerékpárral is, aztán az utolsó 34 évben már kocsival. Az út mindvégig a Mátra alján csodálatos vidékeken halad. A már alacsonnyá szelídült hegyeken vagy inkább dombokon mindenütt szőlőtőkék láthatók. Híres bortermő vidék ez, ha nem is annyira mint Eger vagy Tokaj, netán Badacsony. Rengeteg bort elhordtam én a Gyöngyössolymosi Tsz pincészetéből. Na nem mindet magamnak, inkább konferenciákra, tanszéki rendezvényekre. Aztán jött a rendszerváltás és oda lett a Tsz is meg a jó gyöngyössolymosi bor is.  Hát errefelé található az a Gyöngyöspata amelyről oly sok szó esik mostanában.

Bunkóság vagy gátlástalanság vagy valami egyéb lehet az ami kedden este mellettem történt. Azóta jár az eszemben és azóta nem találok rá szavakat. Ez az a szituáció amikor érdemesebb elmondani mi történt, aztán majd a kedves olvasó eldönti hogyan minősíti az esetet.

A dolog kedden este fél 6 tájban esett meg közel a népkerti buszmegállóhoz ahol a házak vannak. Egy ismerősömmel beszélgetve ballagtunk a buszhoz amikor néhány méterre tőlünk legalább egy vödörnyi víz zuhant a járdára. Vizet írtam, de bármi lehetett. Akár egy későn ürített éjjeli edény tartalma is. Ha kicsit közelebb vagyunk mi is kaphattuk volna belőle. Szerencsére mást sem ért, így aztán csak a hatalmas vízfolt látszott a járdán. Vagyis röviden és tömören valaki gondolt egy nagyot és azt amit a WC-be vagy a lefolyóba kellett volna önteni egyszerűen kiöntötte az erkélyről a járdára és kész. Nyilván közelebb volt az erkély. Fikarcnyit sem érdekelte, hogy nyakába zúdul-e valakinek és az ott fog állni csuromvizesen a járdán. Azért ekkora szemétség és bunkóság már valami. Hogy mi kell ahhoz, hogy valaki ennyire bunkó és gátlástalan legyen nem tudom. Nem is kísérlem meg megválaszolni, az olvasóra bízom a dolog megítélést. Tudom vannak sokkal veszélyesebb kidobálások is, de most ennél az esetnél szeretnék maradni, mert azok már  a büntetőügy körébe tartoznak és ez már nagyon messzire vezetne.

Szombaton megint kint voltam Mályiban. Voltam már korábban is, de ez volt az igazi amikor már tartósabban is kint voltam. Dolgoztam is meg olvasgattam is. Morzsiék természetesen jöttek mind a hárman és örültünk annak, hogy ezt a telet is túléltük. Mondjuk négyünk közül egyedül Morzsi élete forgott veszélyben mert mikor télen kint voltam igen rossz bőrben volt. Mondta is a gazdi, hogy nem biztos, hogy túléli a telet. Szerencsére túlélte, sőt nagyon szép kiskutya. Szőre egyenletes és selymes tapintású, kicsit lefogyott de majd nyáron kicsit felhizlalom. Bár hogy a gazdi pénztárcáját kíméljem valahogy megoldjuk majd, hogy ne két helyen kosztoljanak, elég neki a téli időszak. Igaz, már a második tél volt, hogy én is besegítettem a tartásukba, de akkor is. Sokba kerül 3 kutya tartása, ezt én is tudom, megtapasztaltam mikor sokat voltak velem.

Megmondom őszintén egy kicsit vágyom már a csirke far-hátra, tavaly óta nem ettem. Vehettem volna otthonra is, de inkább nem. Fogok én elég far-hátat enni majd a nyáron. Természetesen most sem mentem üres kézzel, jobb híján akciós baromfi parizert vittem magammal.

Tehát a kutyusok jól vannak, hálaistennek. Van viszont egy jelentős változás a telken, ugyanis megcsináltattam a kerítést. Tavaly augusztusban nagyon megleptek a Morzsi körül udvarolgató kóbor kutyák. Néha összejöttek hatan-heten is az udvaron, félelmetes volt. Aztán volt egy vendégkutya is, amitől félt a Kismorzsi. Néha inkább hazament mert nem tudott vele egy udvarban maradni. Ő volt a kóbor kutya és ő akarta eldönteni mi történjen az udvarban. Hát ezt már én sem nézhettem tétlenül, engem is zavart. Tehát őellene is készült a kerítés. Nem zavartam volna én el őt sem, csak az udvarba nem engedtem volna be. Kapott volna enni, simogatást is, de a kerítésen kívül. Azért ez a feltételes módban való fogalmazás mert őt nem láttam idén, nem tudom mi történt vele. De az állandóan kint élő gazdi sem tudja. Tehát ő szegény vagy nem élte túl a telet vagy valahol van, csak nem tudjuk hol. Lehet, hogy valaki befogadta. Szép kutya volt nem tartom kizártnak. Bár csak így lenne.

Tehát van kerítés, így aztán Morzsiék otthon alszanak majd. Még nem tudom mit szólnak majd ahhoz ha este kitessékelem őket és bezárom mögöttük a kaput de ennek így kell lennie. A szomszédok is biztos hálásak lesznek ha Kismorzsi nem ugat majd éjszaka az ablakuk alatt.

Kinyílottak a virágaim is. Nekem mindig ők hozzák meg a tavaszt. Nálam velük kezdődik a szezon. Ami remélem idén sem lesz rosszabb mint a tavalyi. Végezetül nézzünk meg néhány képet a kutyákról és a virágokról.

Legkisebb Morzsi és Morzsi. Még nincs kitakarítva a teraszon.

Morzsi

Itt is ő szunyókál

Ez itt pedig Kismorzsi, vagy "rendes" nevén - ahogy a gazdi kislánya elnevezte - Pepsi

Megint a legkisebb Morzsi, alias Zizi

Itt pedig a tavaszhozó virágaim láthatók.

Közkívánatra az új kerítés egy része. A szomszéd telek kissé elhanyagolt.

Mindig is irigyeltem első főnökömet aki Erdélyből származó örmény volt, két lánytestvére még azokban az időkben is Erdélyben élt amikor én a tanszékre kerültem és munkatársak voltunk. Családjával a Húsvétot mindig Erdélyben töltötték ahol természetes volt, hogy bárányhús volt az ünnepi menü egyik meghatározó fogása.

Én is imádom a finom báránysültet, csak az a baj, hogy ritkán jutok hozzá. Életemben kétszer nyaraltunk Görögországban, ott minden étterem étlapján szerepelt a báránysült, ráadásul grillezve, természetesen nem hagytam ki. De hát ez már régen volt, a második óta is eltelt vagy 15 év, tehát ezzel én nem vagyok kisegítve. Időnként barátaimtól is kapok egy-egy darabot, ezeknek azért nagyon tudok örülni. Ilyenkor napokig bújom a recepteket, rozmaring és kakukkfű után szaladgálok, asszonyokkal konzultálok, nehogy már elrontsam a ritka csemegét. Kizárt dolog, hogy sütőben süssem meg, olyan ritka vendég nálunk a bárány, hogy meg kell becsülni, minimum roston kell elkészíteni.

Egy időben a Metróban lehetett kapni olcsó új-zélandi bárányhúst. Mohón csaptam le rá mikor megláttam a mélyhűtő pultban, meg sem fordult a fejemben mi lesz ha majd egyszer meg szeretném enni. Haza is vittem, majd átmenetileg én is a mélyhűtőben vermeltem el későbbi, nyugalmasabb időkre. A nyugalmasabb idők úgy június táján el is jöttek és én némi izgalommal vettem elő a több mint 2 kilós darabot a mélyhűtőből. Egy darabig csak nézegettem, hogy akkor most mi is legyen vele? Miután a családban rajtam kívül senki nem szereti sem a bárányt sem a birkát csak magamra számíthattam.

Kézenfekvőnek látszott hogy felszeletelem nagyobb darabokra és egy részét visszarakom a mélyhűtőbe. Sajnos ez nem volt járható út mert egy jéggé fagyott bárányt késsel felszeletelni lehetetlen. Ezután fogtam a fémfűrészemet és azzal próbáltam meg legalább 3 darabra feldarabolni de sajnos ez sem ment. Irgalmatlanul kemény volt. Megfordult a fejemben hogy elszaladok a közeli henteshez megkérem, hogy  - némi borravalóért - ugyan darabolja már fel. Ezt is elvetettem azzal, hogy ha én hentes lennék én sem engednék rá a tőkémre mindenféle bizonytalan eredetű húsokat. Érintőlegesen az is megfordult a fejemben, hogy beviszem az egyetemre, van nekünk ott egy műhelyünk, abban pedig egy fűrészgép, hatalmas vasdarabokat fűrészelnek vele, talán elbánik az én mélyhűtött bárányommal is. Ezt később elvetettem mert ott minden csupa olaj, féltettem hogy a húst soha nem fogom tudni rendesen megtisztítani. Ezen kivül rajtam röhögött volna mindenki. Ott az ilyen hírek gyorsan járnak, könnyen előfordulhatott volna, hogy mire végzek már vagy húszan állnak körül.

Így aztán nem maradt más hátra mint hogy hagytam kiolvadni az egészet és szép komótosan elkezdtem feldolgozni. Reggelire képtelen voltam báránysültet enni de ebédre és vacsorára elment a dolog. Úgy számoltam, hogy a kiengedés után még három napig biztos meg lehet enni, tehát így osztottam el. Nem azért mondom de a harmadik nap már kicsit untam a sok báránysültet de azért egy grammot sem dobtam ki, mindet lenyomtam.

Egyébként újabban már viszonylag könnyű nálunk is bárányhoz jutni, csak pénze legyen az embernek. És már nem is kell kibumlizni a Metróba a Sajó partra, itt a közeli Tescóban is bárányhús hegyek voltak Húsvét előtt. Csak hát kicsit húzós az áruk. Még a legolcsóbb oldalas is 1330 Ft volt kilónként, de a többség inkább 2000 Ft vagy annál több. A bárány lapockát már 3300 forintért az ember után dobták, de a báránygerinc volt a csúcs a maga 4800 forintos kilónkénti árával.

Húsvét előtt természetesen a médiából sem maradt  ki a bárány, kedvenc témája ez a szerkesztőknek. A körképre a Kossuth rádió április 7-i adásában került sor ahol a Déli Krónikából megtudhattuk, hogy a hazai báránymennyiség nagy része exportra kerül, legfontosabb partnerünk Olaszország és Törökország. Vagy Görögország. Ugyanis nem értettem pontosan mit is mondtak. Sajnálatos módon a hazai fogyasztó drágának találja a kilónkénti 3500-4000 forintos árat. Ahogy a bemondó fogalmazott, "sokakat elriaszt a bárány magas ára". Kicsit meg tudom érteni a magyar fogyasztót is. Amely bárányok egyébként többnyire exportból visszamaradt, selejtes állományból származnak. Így aztán végképp lemondok a hazai bárányokról, ha úgy adódik veszek majd ausztrál vagy új-zélandi bárányt, amit egyébként eléggé lesajnálóan említettek a hazai juhtenyésztő szervezetek vezetői. Mert természetesen őket is megkérdeztek lelkes riporterek, úgy hogy majd kissé röstelkedve fogom felzabálni ezeket az emberi fogyasztásra méltatlan messzi országból származó gyanús bárányhúsokat. Egyébként is  az előző írásomból is egyértelműen kiderül, hogy nem én vagyok az ideális fogyasztó, nekem aztán - némi túlzással - tök mindegy mit eszem, csak olcsó legyen.;)

Végezetül ha már ennyi szó esett a báránysültekről kedvcsinálónak vessünk egy-egy pillantást az alábbi képekre. Hát nem gyönyörűek? :)