Morgómedve

Nem nagyon szoktam élni a lehetőséggel, hogy április 1-én bolondozzak egy kicsit. Valahogy átmentek az április elsejék rajtam anélkül, hogy tudatosult volna bennem, hogy jó lenne egy kis bolondozás. Egyedül 2009-ben jutott eszembe.

Aztán pénteken néztem a Facebook üzenőfalát és akkor ugrott be, hogy április elseje van. Kicsit gondolkoztam, hogy vajon eszembe jut-e valami? Aztán eszembe jutott ez a régi kép. Úgy emlékszem az egyik kolléganőm találta valahol és mivel nagyon hasonlított rám megmutatta. Miután én is úgy gondoltam hogy ez a fejhallgatós pofa valóban hasonlít rám eltettem magamnak, hogy majd jó lesz még valamire. Hát most jó lett. Kicsit igazítottam rajta és feltettem. Megfelelő kísérő szöveget kitalálni nem volt kunszt, ráadásul valahogy jó pillanatban ültem le a gép elé, mert kicsit vidámra is sikeredett. Azok számára mondom akik elhitték hogy én vagyok a képen, hogy valóban hasonlítani hasonlít rám, nagyon is, de inkább a 10-15 évvel ezelőtti külsőmre. Örülnék annak, ha ma is így néznék ki.:) Azért nem vagyok elégedetlen magammal, csak a kép a fiókban nem öregedett, én viszont sajnos igen.

Visszatérve az áprilisi bolondozásokhoz - ha már szóba jött - javaslom nézzük meg mit is találtam ki két évvel ezelőtt:

http://morgomedve.freeblog.huhttp://morgomedve.blog.hu/media/image/201104/

Szerintem ez sem volt rossz. Mostantól meg töröm majd a fejem mit találjak ki egy év múlva.:)

Végül nézzük meg az eredeti - vágatlan - újságkivágást is:

Érdemes volt eltenni, bár akkor gőzöm sem volt mire lesz még jó.:)

Úgy döntöttem felfedem kilétemet. No nem teljesen, de legalább a külsőt illetően. Elegem van az inkognitóból. Nem irkálok én itt olyanokat amiket ne lehetne vállalni. Különben is egyre többen ismernek, az én inkognitómnak már úgyis annyi. Egyébként is az inkognitó olyan mint a - már bocsánat! - a szellentés, addig tartja az ember amíg tudja. Hát én feladom és közreadok egy kicsit régebbi képemet, mert azért annyira azért nem akarom feladni, hogy - mondjuk - egy múlt hetit tegyek fel. Tehát lássuk a medvét, akarom mondani a Morgómedvét. :)

A kép egy könyvtárban készült ahol éppen komoly zenét hallgatok. Még arra is emlékszem mit. Carl Orff Carmina Buránáját hallgattam. Azt a jól ismert részt amit mindenki ismer már én is jól ismertem, de  ez alkalommal rászántam magam és meghallgattam a teljes darabot. Nekem nem volt meg, így elmentem a városi könyvtárba ahol fejemre rakták ezt a fejhallgatót, hátradőltem, behunytam a szemem és csak akkor nyitottam ki amikor valaki átesett a kinyújtott lábaimon. Ilyenkor ha hölgy volt az illető felsegítettem és hallgattam tovább. Őszintén bevallom, hogy a középső részeket kicsit átaludtam, de a végén mikor az üstdobos szintén felébredt én is felriadtam. Kellemes zenei élmény volt, máig emlékezetes maradt számomra.

Mondjuk a szakállamat éppen megigazíttathattam volna, de nem tudtam, hogy fényképezkedés is lesz. Mint írtam ez egy korábbi kép, ma már azért egy kicsit másképpen nézek ki.  A szakállat illetően biztos, mert tegnapelőtt voltam fodrásznál, egész jó lett. Hallgatóimmal nem szoktuk ugyan egymást dicsérgetni de azért ők is bizonyára örömmel konstatálták, hogy egész emberi formám lett. Hát ennyi a kép története. Meg az inkognitómé is.:)

Körülbelül 40 éve járok szakestélyekre, de csak néhány évvel ezelőtt fordult elő első alkalommal, hogy a szakestély major domusa (háznagya) a szebbik nem képviselői közül került ki. Kicsit furcsállottam, de örültem is az "áttörésnek". Nem sokáig kellett várni, hamarosan megjelent az első elnök is. Neki már kissé nehezebb helyzete volt a rend fenntartásával de azért itt is rendben mentek a dolgok. Azóta egyre gyakrabban tapasztalom, hogy vagy az elnök vagy a háznagy a hallgató lányok közül kerül ki. Miután nem vagyunk Lengyelországban ahol nő még a szakestélyre sem léphet be, így semmi kifogásom ellene, örülök neki. Úgy tűnik azonban a nemek arányával nem minden területen állunk ilyen jól. Az üzleti életben bizony még várni kell az áttörésre, mint ez az alábbi képen is látható:

A képet a megyei lapból ollóztam a közelmúltban és tényleg meglepődtem azon, hogy mennyi férfi van a képen, nő meg egy sem. Aztán nagy nehezen találtam kettőt.  Az egyik nagy bankunk évnyitó szakember találkozóra hívta meg ügyfeleit. Hát mit mondjak? Úgy gondolom van még teendőnk az egyenjogúság megteremtése terén.

Olvasom az egykor népszerű humorista naplóját és ott található egy mondat, miszerint 1953-ban végre feleségével hozzájutottak egy szoba-konyhás lakáshoz, WC a folyosó végén. És itt letettem a folyóiratot  és kicsit elméláztam ezen a WC dolgon. Ami a folyosó végén található és ami a szomszédokkal közös WC-t jelentett. Hát engem mindig elszomorít ha azt látom, hogy az embereknek még saját WC-jük sincs, mert szerintem saját WC az jár az embernek. Ahol viszonylag nyugodtan elüldögélhet, olvasgathat, netán dohányozhat. Senki nem kopog rá, senki sem zavarja, hiszen a család tagjai úgyis tudják, hogy a WC foglalt, idegen meg nem jön.

A folyosó végén lévő WC az más. Bár sokan láthatják ha az ember a folyosón arrafelé tart azért mégiscsak nagyobb annak az esélye, hogy megzavarják. Elég egy diszkrét kopogás és máris oda a nyugalom. Mondhatnám úgyis, hogy megette a fene az egészet. Ilyenkor már az ember arra gondol sietnie kell, mert várnak a WC-re, tehát gyorsan be is fejezi ha van eredmény ha nincs. Azt sem lehet tudni hol várnak. Ha az illető úgy dönt, hogy visszamegy a lakásba az még a szerencsésebb eset. Ez esetben nem kell esetlenül eloldalogni a várakozó mellett, nem kell idétlen közhelyeket motyogni, egyedül a folyosói ablakok azok amik kicsit zavarhatják az embert. Ha viszont az ajtón kopogtató úgy dönt, hogy az ajtó előtt várja meg amíg a mellékhelyiség szabaddá válik akkor az már egy kicsit kínosabb. Még akkor is ha a szokásos szemüveg és újság mellé az ember egy illatosító spray-t is kivitt magával.

Mert az ott lakó férfiak szerintem a folyosó végi WC-n is olvasnak. Azt mondják a férfiak azért olvasnak a WC-n mert ott van egy kis nyugalmuk. Tudom, hogy ez csak egy rosszindulatú feltételezés. A férfiak tényleg az olvasás miatt időznek el a lakás legkisebb helyiségében. Elkezdenek olvasgatni aztán belemerülnek, na még ezt az oldalt, na még ezt a másikat és már telnek is a percek sorban egymás után. Természetesen nem minden körülmények között olvasnak. Én például bármilyen szívesen olvasok is ilyen helyzetben a Szovjetunióban kénytelen voltam lemondani erről az élvezetről. Remegő térdekkel  guggolva ez már nem annyira élvezetes. Persze más a helyzet ha valaki ott nő fel, neki ugyanolyan természetes, hogy újságot visz magával ha oda megy mint nekem itthon a saját lakásomban. Miután arrafelé az ajtó nem feltétlenül képezi a WC fülke szerves részét, Kazahsztánban alkalmam volt megtapasztalni azt is, hogy ukrán barátom Grísa miképpen képes guggolva egy hatalmas Pravdába temetkezve hosszú percekre elmerülni az olvasásban, miközben szájából lóg egy - jellegzetesen orosz cigaretta, a papirposz.  Hát sajnos nekem ez nem ment. Sem ott, sem a moszkvai, sem a leningrádi kollégiumokban. Itthon persze más a helyzet.

A folyosó végi WC és a saját WC közötti átmenet lehet a kollégiumi WC. Munkahelyit  nem mondanék mert azokat csak végszükség esetén veszi igénybe az ember, ezek száma viszont az ember élete során elhanyagolható. Nem úgy a kollégiumi vagy netán seregbéli illemhely. Mindkettő jellemzője, hogy majdnem sajátjának tekintheti az ember. Nem sajátja ugyan mert sok ember használja de azért mégsem egy folyosó végi WC. Bár a helyzet kétségtelenül hasonló ahhoz, de mégis másabb, jobb.

Először is nem kell sunnyogni egy nyitott körfolyosón. Azután mivel ezek többnyire a mosdó közelében találhatók mások akár azt is hihetik, hogy kezet mosni megy az ember. És mivel az ember a hasonló korú társai között van kisebb gondot csinál a dologból. Itt tehát teljesen természetesen viszi magával a hóna alatt az újságot vagy könyvet. Néha két kötetet is, mint egykori egyetemi kollégiumi társam aki két vaskos kötettel tartott a folyosó végén lévő WC felé. Konkrétan a "Háború és béke" két kötetével. Aztán mikor valaki megkérdezte nem lesz-e egy kicsit sok, azt válaszolta, hogy nem, mert az egyik kötetből már csak pár oldal van vissza. Így már persze más a helyzet.

Az én életemben is volt 2 időszak amikor a lakásnak nem volt saját WC-je, a folyosóra kellett kimenni. Kis elsős voltam és Lillafüredre udvaroltam egy lánynak, az ő lakásuk volt olyan, hogy a folyosóra kellett kimenni. Természetesen kerültem azt, hogy pont akkor kelljen kimennem amikor náluk vagyok, de azért voltak esetek amikor igénybe kellett vennem a folyosó végi mellékhelyiséget. Hát nem volt kellemes. Kicsit szégyellős voltam ilyen dolgokban, az előtte lévő egy éves katonaság ellenére. Kerültem a kimeneteleket. Ha lehetett elintéztem a vendéglátó helyeken vagy a kisvasúti állomás épületében.

A másik eset már életem meghatározóbb része volt. Az egyik közeli rokonunknak szintén olyan lakása volt, hogy nem tartozott hozzá saját WC. Egy függőfolyosón kellett végigmenni, szemből csak a fél ház látta, hogy hová megy az ember. Miután évekig jártunk ide (majdnem minden vasárnap) éppenséggel megbarátkozhattam volna vele, de azért mindig igyekeztem úgy intézni a dolgaimat, hogy soha nem kellett hosszabb ideig ott tartózkodnom, csupán a kisdolgaimat végeztem itt. Viszont mindvégig zavart az, hogy bár a lakásban otthon éreztem magam mégiscsak  idegenekkel kellett egy WC-re járnom és a fél ház láthatta mikor megyek, mikor jövök, meddig vagyok bent.

Örülök, hogy eljutott oda a világ, hogy ma már nálunk a családok nagy része önállóan birtokolhat olyan saját helyiséget ahová a király is gyalog jár. Szerintem ez hozzátartozik ahhoz, hogy az ember a lakását tényleg otthonának érezze.

Hétfő este megnéztem a most induló "Szép magyar novella" sorozat  első adását. Kicsit csalódtam mikor megláttam, hogy három ember elkezd beszélgetni, de azért valahol bíztam benne, hogy előbb-utóbb láthatjuk a "Tragédiá"-t is. Látni ugyan láttuk, igaz nem úgy ahogy én gondoltam. Végül is így sem volt rossz, ugyanis Bessenyei Ferenc olvasta fel nagy átéléssel hogyan is járt szegény Kis János a lakodalmi meghívással.

Mint a felolvasásból kiderült én bizony nem jól emlékeztem. Az a bizonyos Kis János Móricz Zsigmond novellájában a "Tragédiá"-ban nem halálra ette magát hanem megakadt neki valami csont a torkán, amit ugyan egyszer visszaöklendezett, de ahelyett, hogy kiköpte volna, ismét megpróbálta lenyelni, ami aztán végzetes következményekkel járt számára. Én viszont úgy emlékeztem, hogy szegény halálra ette magát.

Persze mondhatja valaki, hogy olyan, hogy valaki halálra eszi magát nincs, legfeljebb úgy jóllakik, hogy mozdulni sem bír. Persze ha valaki soha nem lakik jól, aztán a főzés során a drága zsírozóval is spórol az asszony, bizony előfordulhat, hogy a lakodalmas húsleves tetején úszó zsír, valamint a zsírtól csöpögő töltött káposzta olyan sokkot okoz az emésztőrendszerben, hogy az egyébként is halálra dolgozott, rosszul táplált parasztember szervezete nem bírja elviselni ezt a szokatlan megterhelést és meghal.

Szegény pedig igen várta ezt a lakodalmat. Éjszaka már aludni sem tudott rendesen, minduntalan azt tervezgette mit és mennyit fog enni. Gondolom aznap már a munka sem mehetett úgy mint máskor, gondolatai minduntalan a lakodalomnál járhattak. Ha valaki akkor én meg tudom érteni hősünket. Igaz mások a motivációink. Ő szegény soha nem lakhatott jól, ezért inkább a mennyiség volt számára fontos. Bár egy lakodalomban nem puliszkával szokták kínálni a vendéget, tehát a minőségre sem lehet panasz.

Engem inkább a széles választék tud lázba hozni. Hogy sokféléből egyek egy-egy keveset. Időnként megfordulok olyan helyeken ahol úgynevezett svédasztalos módon lehet ebédelni, hát ezeket szeretem én nagyon. A régi olvasóim tudják, hogy minden szeptember végén elutazom a Balatonra egy néhány napos szakmai rendezvényre ahol az érkezés estéjén az étkezés ilyenformán van megoldva. Ilyen alkalmakkor én is úgy vagyok vele, hogy nincs fogyókúra, nincs óvatosság, csupán egy cél lebeg a szemem előtt: jóllakni ezekből a finomságokból. Mivel azonban már a hétköznapjaimon sem eszem mértéktelenül sokat sajnos ilyenkor sem tudok már túl sokat enni. Ha nem is úgy vagyok vele mint a novellabeli Kis János - aki már a leves után úgy érezte, hogy jóllakott - a második tányér után én is érzem a telítettséget. Ilyenkor azért megkockáztatok még egy tányér valamit és ezzel aztán tényleg úgy vagyok, hogy már többet végképp nem tudnék enni.

Azért nekem is van egy lakodalmas emlékem, megosztom az olvasóval. Fiatal ember voltam még, csak kevéssel túl a húszon, Ecséden voltunk lakodalomban. Ecséd a szomszéd falu, a rokonságunk nagy része ott lakott. Valamelyik unokatestvérem nősült, a lagzi a helyi bisztróban volt. Ezekben a lagzikban az embernek jó néhányszor le kellett ülni az asztalhoz de nagyon nem bánta senki, én sem. Érkezéskor mindjárt ebéddel várták a vendégeket, aztán következett az esküvő, majd mikor a násznép visszatért a templomból és a tanácsházáról megint evés következett. Ezután a násznép táncolt, mulatott majd este 10 felé kezdődött a vacsora. Normálisan ez 8 óra felé szokott kezdődni de ott akkor elcsúsztak kicsit az időben, 10 felé kezdtünk enni.

Arrafelé a legfontosabb étkezés a vacsora. Érthető, hiszen megvolt a legfontosabb ami miatt jöttünk, már a nép kicsit mulatott is, meg is éhezett, ideje volt hát a  vacsorának. Ami mint írtam kicsit elhúzódott. Aminek aztán meglett a böjtje is. De erről kicsit később. Egyelőre ott tartunk, hogy a vőfély hosszas verseléseit követően jöttek sorban a finomabbnál finomabb étkek. Mi meg vendégek, igyekeztünk megfelelni az elvárásoknak. Rágtunk, nyeltünk, leöblítettük, aztán kezdtük előről. Én a töltött káposztáig derekasan végig ettem mindent, itt már legszívesebben abbahagytam volna. De hát pont a töltött káposztából ne egyek? Hát azt már nem - gondoltam, és nekigyürkőztem 2 rendesebb töltésnek. Hogy jobban csússzon megöntöztem bőven tejföllel is. Nem ment könnyen, de elfogyott. Ezután először az órámra néztem majd a szüleimre. Apám intett, hogy mindjárt megyünk. Valóban így is történt. Valaki szívességből elszaladt velünk kocsival, egykor már ágyban is voltam. És elkezdődött a kínlódás. Természetesen elaludni nem tudtam, amit még csak elviseltem volna de hirtelen olyan mellkasszorítás is jött rám, hogy azt hittem ott halok meg. Úgy éreztem megfulladok. Gyorsan felkeltem, csendben kimentem az udvarra és elkezdtem sétálni a nyári éjszakában. Közben meg éreztem, hogy a szervezetemben élet-halálra szóló harc dúl a megmaradásért. Lehet, hogy drámaian hangzik de ez így volt. Azt hittem ott halok meg az ágyban. Mikor kimentem már egy picit jobb volt. De alvásra nem is gondoltam egy ideig csak sétáltam a jó levegőn.

Hát így jártam én a lakodalmas töltött káposztával. Igaz még mindig jobban jártam mint a novellabeli Kis János.

Kivételesen jó hetünk lesz a következő. Hétfőn este 21 órakor megnézhetjük Máriássy Félix csodálatos filmjét a "Csempészek"-et. Sokszor vetítették már, de ilyen filmet nem lehet elégszer vetíteni. Én is írtam már róla, ma sem tudok mást írni mint majdnem 3 éve, javaslom olvassuk el itt.

Aztán ha minden igaz a Duna Autonómián is kezdődik valami. Egyelőre csak annyi látszik, hogy "Szép magyar novella" sorozatcímmel novellákat láthatunk majd, szám szerint húszat. Móricz Zsigmond híres novellájával indítanak a "Tragédia"-ával. Azzal amelyikben egy szegény ember, bizonyos Kis János lakodalomba hivatalos és ott olyan sokat eszik szegény, hogy belehal. Kíváncsi vagyok, hogy dolgozzák fel ezt a valóban tragédiát filmes eszközökkel. 18.20-kor láthatjuk.

Kedden csak bizonytalan dolgok vannak, vagy jók vagy nem. Szerdán viszont egy igazán jó filmet láthatunk 21.45-kor a kincstári TV 1-es csatornáján, az m1-en. Szerdán ünnepeljük a lengyel-magyar barátság napját ebből az alkalomból nézhetjük meg Andrzej Wajda kiváló filmjét a "Katyn"-t. Hogy ezzel a nehéz filmmel kell-e nekünk ünnepelnünk a barátságunk napját nem tudom, talán lehetett volna mással is. Mindegy, nem morgok már állandóan, a "Katyn" tényleg egy nagyon jó film, méltó rendezőjéhez Andrzej Wajdához, akinek filmjeit nagyon szeretem és mint rendezőt nagyon nagyra tartom. De ezt csak mellékesen jegyzem meg, most a lényeg a film amiről már szintén írtam. Javaslom olvassuk el, én pedig megyek tovább, van még bőven miről írnom.

Csütörtök este 23.30-kor láthatjuk Kovács András szintén nagyon jó filmjét a "Hideg napok"-at. Tehették volna 21 órára is de akkor egy amerikai tucatfilmet vetítenek, így aztán marad a bóbiskolás vagy videó illetve DVD. Meg a meditálás azon vajon miért jó ez így, hogy emberi időben egy amerikai tucatfilm megy, éjszaka meg a jóval értékesebb magyar film. Fél órával éjfél előtt.  Természetesen ezt is ajánlottam már.

A péntek esti filmmel óvatos vagyok. A Papp Lászlóról szóló filmet még nem láttam, így nem is tudok mit írni róla. Úgy gondolom azonban mivel más néznivaló nem nagyon lesz, nem is túl későn vetítik, így érdemes megnézni. Mivel korábbi filmajánlatom nincs, így segítségül hívom a http://www.port.hu -t:

http://port.hu/nehez_kesztyuk/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=15051782&i_topic_id=1

Szombaton este 18.55-kor pedig a Duna TV-n igazi színházi csemegét láthatunk. Ibsen "Nóra" című színművét vetítik, felvételről. A  főszerepeket Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza és Benedek Miklós játsszák. Ezt már láttam, tényleg felejthetetlen két és fél órája lesz annak aki ide kapcsol. A művet - gondolom - nem kell bemutatni, talán még a középiskolák tanterveiben is szerepel. Nem is szívesen vállalkoznék rá, hiszen a film az emberi kapcsolatok olyan mélységei felé megy el amit nehezen lehetne pár sorban visszaadni. Higgyenek nekem a kedves olvasók és üljenek le szombat este 7-kor a TV készülék elé és kapcsoljanak a Duna TV-re, nem bánják meg. És hogy most se maradjunk ajánló nélkül nézzük meg a http://www.port.hu ajánlóját:

http://port.hu/ibsen:_nora/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=15053802&i_topic_id=1

Végezetül már nem is ajánlatként de megemlítem a vasárnapot is amikor - a színházi világnap alkalmából - két színházi előadást is megnézhetnénk,  ha nem egy időben lennének. Ezúttal is segítségül hívhatjuk azonban a technikát és egyiket felvehetjük. A Moliére rajongok a "Fösvény"-t nézhetik meg az m1-en, a Duna TV-n pedig egy Csehov darab megy majd, a "Szerelmes hal".

Egy-egy linket ehhez is tudok ajánlani:http://port.hu/moliere:_a_fosveny/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=15054193&i_topic_id=1

http://port.hu/a.p._csehov:_a_szerelmes_hal/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=15051781&i_topic_id=1

És hogy még nagyobb legyen a tumultus, 21 órakor kezdődik a Duna Autonómián a "Macskajáték" című magyar film is. Mint tudjuk Örkény István írásából készült, kiváló főszereplőkkel. Régen láttam, nem emlékszem már a részletekre ezért inkább csak a figyelmet hívom fel rá. És természetesen itt sem maradhat el a http://www.port.hu ajánlása:

http://port.hu/macskajatek/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=15031086&i_topic_id=1

Azt hiszem a jövő hétre tényleg nem panaszkodhatunk.:)

Időnként rámjön és akkor horrorfilmet szeretnék nézni. Így voltam ezzel a közelmúltban is. Talán 2 hete is van már, hogy amikor átnéztem az egész heti TV műsort kiválasztottam a "Halálnak halála" c. angol-francia filmet. Az ismertetés alapján izgalmas, jó filmnek nézett ki. A vetítés idején nem értem rá, így videóra vettem, aztán egy alkalmas este felkészültem mindenféle borzalmakra és elindítottam a lejátszót. A film pergett, én meg csak néztem és az istennek sem éreztem semmiféle borzongást és izgalmat. Nyilván bennem van a hiba. Sőt kicsit zavart az is, hogy olyan meseszerű az egész. Én nem nagyon hiszek sem a szellemekben sem egyéb, a valóságot teljesen mellőző dologban, így aztán egy idő után kikapcsoltam azzal, hogy ez bizony nem jött be.

Legközelebb ezen a héten próbálkoztam, mégpedig kedden este. A "Holló" című amerikai filmet kezdtem nézni, szintén a műsorújságban olvasott ajánló kapcsán. Ezt még hamarabb kellett kikapcsolnom mint a másikat. Az még rendben volt, hogy megnyílt egy sír és kijött egy elég megviselt hulla, de aztán valahogy unalmasnak tűnt az egész. Sajnálattal állapítottam meg, hogy ez sem jött be. Most egy darabig nem fogok próbálkozni. Aztán majd telnek múlnak az évek és egyszer megint vágyom majd valami jobbfajta horrorfilmre és megint futok majd egy-két kört. Attól tartok majd akkor is hiába.

Azért elméláztam rajta, hogy vajon miért nem tudom én élvezni ezeket a horrorfilmeket? Nyilván bennem van a hiba. Mert azért ismerek embereket akik szeretnek ilyesmiket nézni. Én viszont valóban nem szeretem a meseszerű dolgokat (kivéve a mesében) ezért nem kedvelhetem ezeket a filmeket. Pedig láttam már olyan filmeket amelyek nem biztos, hogy horror filmek, de nagyon közel állnak ahhoz. Ezeket tényleg élveztem. Igaz, nem volt benne semmi meseszerű. Első helyen említem Hitchcock kiváló filmjeit a "Psycho"-t  vagy a "Madarak"-at.

Aztán láttam egy igazi zombifilmet, a címére sajnos már nem emlékszem. Nagyjából arról szól, hogy egy temetőben a halottak kijönnek a sírokból és zombiként megölnek mindenkit aki a közelükbe megy. Nem kellett elmenniük sem a temetőtől, helyükbe mentek az emberek, beleértve az elpusztításukra érkezőket is. Ebben szerintem az volt a művészet, hogy bár a történet hihetetlen volt  mégis végigizgultam a filmet miközben drukkoltam az embereknek hogy ne fussanak a zombik karjaiba. Most előkerestem a kazettát de sajnos hiányzik a film címe.

Utoljára említem a - szerintem szintén horror kategóriába tartozó - "Sikoly" című amerikai filmet. Ebben sincs semmi meseszerű, semmi realitást mellőző megoldás mégis végig izgalomban tartja az embert miközben vér is folyik rendesen. Aztán ennek volt második része is, meg talán harmadik is de egyik sem volt olyan jó mint az első. Mindenesetre én egy darabig nem nagyon fogok próbálkozni, kivéve ha mondjuk a Morgómedve olvasói ajánlanak valami tényleg jó horrorfilmet.:)

Nemrégiben az Interneten találtam az alábbi táblát:

Az oroszul nem tudók számára örömmel lefordítom. A tábla - többek között - arról tájékoztatja a látogatót, hogy az ajtón túl nem fitnesz klub van. Sőt célszerűbb inkább úgy fordítani, hogy a fitnesz klub nem itt van. Utána még hozzátesz egy mondatot, miszerint kevesebbet kéne zabálni. Csak így egyszerűen.

Nem tudni mi vezette a tábla gyártóját, hogy még hozzátette ezt a mondatot. Végül is a folyamatos zaklatás már a piros betűs felirattal is elkerülhető lenne, de a tábla készítője úgy érezte még hozzá kellene tenni egy korholó mondatot is, miszerint nem kéne annyit zabálni. És hozzá is teszi. Nem óvólag, inkább gúnyosan, hogy azt ne mondjam némi utálattal. Mint az olyan ember aki mindig tudta miből mennyit lehet enni, ezt egy grammal sem lépi túl soha, meg is lehet nézni az alakját. Ezzel szemben - gondolja az ismeretlen táblagyártó - vannak gyenge akaratú emberek, akik nem átallanak hatalmas darab császárszalonnákat bevágni vacsorára (lila hagymával) és mindezt a leghíresebb cseh sörgyárakból származó sörökkel leöblíteni.  Nyilván úgy gondolja akik fitnesz klubokba járnak azok a mértéktelen zabálásuk következtében kénytelenek az ilyen termeket látogatni. Tehát azon túlmenően, hogy tájékoztatja őket, hogy rossz helyen járnak mellékesen - némi utálattal -  hozzáteszi még, hogy egyébként meg nem kell annyit zabálni.

Ami igaz is lenne ha csak olyan emberek járnának oda akik tényleg nem tudnak ellenállni a finom ételeknek. Az alkalmi szerző azonban  egy kalap alá vesz mindenkit, olyanokat is akik csak az - egyébként kiváló - alakjukat szeretnék megőrizni.

Persze az is meglehet, hogy túl nagy feneket kerítek a dolognak. Lehet, hogy készítője csupán egy jópofa és humoros dolognak szánta. Végül is annak is elmegy. Én is jót mosolyogtam mikor megláttam. Bízom benne, hogy mások is így lesznek vele.:)

Szeretem a kaviárt. Sőt imádom. Az a baj, hogy túl drága. Tavaly az egyik hipermarketben 90 grammért kértek 1679 forintot. Természetesen orosz kaviárról van szó, mégpedig a vörösről, amit a lazacból nyernek Oroszország Távol-Keleti vidékein. Ugyanott látható volt a kilónkénti ár is, 18.656 Ft. Az esetről írtam a Morgómedvében is, itt olvasható.

Nem olcsó dolog ez a kaviár, ezért is sajnáltam azt a közel tonnányi lazackaviárt amit a határőrök semmisítettek meg egy  Dél-Szahalinszki szeméttelepen. Nyilván orvhalászok által "kitermelt" halikráról van szó ami arra várt volna, hogy elszállítsák az ország belsejébe további feldolgozás végett. Valahol azonban porszem csúszhatott a gépezetbe és a határőrizeti szervek tudomására jutott a dolog, akik természetesen megsemmisítették az elkobzott kaviárt. Hogy az orvhalászokkal mi történt azt csak sejthetjük. Az alábbi képeken csak a kaviár "hegyek" megsemmisítést láthatjuk.

Első körben a kaviárt elszállították egy közeli szeméttelepre ahol egy hatalmas árkot ástak, ebbe öntötték be a ládákból a kaviárt. Ezután lelocsolták valamilyen éghető anyaggal majd meggyújtották  az egészet.

Az eljárásra a hazai filmművészetben is találhatunk példát. Bacsó Péter "A tanú" című filmjében a rendőrök petróleummal locsolták le Dezső hús, kolbász és hurka formájában fellelhető maradványait nehogy a bűnjeleknek nyoma vesszen a tárgyalásig. Ahol mint tudjuk legfontosabb a statuálás volt, de szegény Pelikánt ennek ellenére mégsem akasztják fel. De ne engedjünk a mellékszál csábításának, kanyarodjunk vissza a mi - nagyjából egy tonnányi - kaviárunkhoz, amelynél szintén a megsemmisítés jelentette a lehetséges megoldást. Erről láthatunk az alábbiakban néhány képet.

Ezen a 2 képen láthatók a kaviárral tele konténerek

Beöntik a kaviárt a frissen ásott gödörbe

Kész, lehet lelocsolni. A kaviár tetején a most már szükségtelelen gumikesztyűk látszanak

Locsolás

És itt pedig már a kaviár ég.

Ma 5 éves a Morgómedve. Az első bejegyzést 5 éve, 2006. március 11-én írtam. Megmondom őszintén nem tudom mit gondoltam akkor, meddig fog ez tartani. Ismerve magamat meg sem fordult a fejemben, hogy ezt abba is lehet hagyni. Végülis véleménye mindig lesz az embernek, azt mindig le tudja írni. Igaz, sokan a velem megesett történeteket szeretik inkább, amik viszont sajnos fogyóban vannak, de azért igyekszem majd ezeket is folytatni.

Bizonyára változnak az olvasóim is. Vannak akik - úgymond - elteltek a Morgómedvével. Ők egyre ritkábban olvassák, aztán fokozatosan elmaradnak. De azért vannak újak is. És van egy meglehetősen nagy számú törzsolvasóm is, akik kitartanak mellettem. Hogy honnan tudom? Hát időnként találkozom velük, szóba jön ez is és elmondják. Legnagyobb örömömre. Meg hát megvan egy baráti és ismeretségi kör is, az ide tartozók fontosnak tartják, hogy még most - 5 év elmúltával - is elolvassák az újabb írásokat. Amik természetesen ugyanolyan gyakorisággal követik majd egymást ezután is mint az elmúlt időszakban. Mondanivalóm mindig lesz, remélem olvasóm is. Ezzel az optimista félmondattal zárom rövid jubileumi megemlékezésemet. Szeretettel várok a jövőben is minden olvasót aki megtisztel érdeklődésével. :)