Morgómedve

Szeretném mindjárt leszögezni, hogy az ismerős ezúttal egy kutya. Beleírhattam volna a címbe is, de a túl hosszú cím nem jó, jobb megoldás meg nem jutott eszembe. Pedig lehet, hogy állat vonatkozásában nem is jó az ismerős szó használata. Mindegy, ezúttal már így marad.

Az a helyzet, hogy szerdán elugrottam a Pesti úti Auchanba, beadtam az egyenruhámat az épületben lévő tisztítóba. Bár nem volt pecsétes, de olyan sokat használtam az utóbbi időben, hogy már ráfért egy tisztítás. Aztán mikor kijöttem már éppen ültem volna a be a kocsiba mikor egy régi ismerőst pillantottam meg, egy vizslaszerű kutyát amellyel öt évvel ezelőtt, 2009 decemberében találkoztam először, akkor még elég jó állapotban volt, nyilván akkoriban válhatott otthontalanná. Akkor még a nyakörve is megvolt, az mostanára eltűnt a nyakáról. Az akkori találkozást le is írtam, itt olvasható.

Több mindenről szó esik, a vizsláról a vége felé. Szó esik az írásban egy tanítványomról is aki a pénztárban ült. Örömmel tájékoztatom olvasóimat, hogy nemrégiben láttam róla és párjáról esküvői képeket a Facebook-on, tehát ezek szerint összeházasodtak. Örülök neki, igazán szép párt alkotnak.

Visszatérve a kutyusra, éppen a kocsim előtt állt mikor odaérkeztem, az első gondolatom az volt, hogy adni kell neki valamit enni. Miután az Auchanban nem vettem semmit, csak a csomagtartó tartalma jöhetett szóba. Itt volt másfél kiló lapocka, egy darab tokaszalonna meg 4 szál lókolbász. Kicsit sajnáltam erre az 1.890 forintos kolbászt, megtette volna a 370 forintos pulykaparizer is, de nem volt más, szalonnát meg nyers húst mégsem adhattam neki.  Szegény nem is érthette, hogy mi történik vele. Egy szálat 3 részletben adtam oda, egy fél szálat meg én ettem meg, ha már tördeltem lefelé a darabokat. Biztos megevett volna többet is, de úgy gondoltam ennyi elég lesz. Nagy gyorsan csináltam képeket is. Sajnos olyat amin eszik csak egyet tudtam csinálni, mert mire a telefonommal elkészültem a fényképezésre már el is tüntette a darab kolbászt. Ezek után lássuk a medvét, akarom mondani a képeket:

Ez a 2 kép 2009 decemberében készült:

Itt pedig következzen néhány kép tegnapelőttről, a középsőn éppen eszik.

A képeket megnézve nem hiszem, hogy tévedek, úgy gondolom ugyanarról a kutyáról van szó. Egyébként egy vagy 2 éve láttam már a parkolóban, csak nem tudtam lefényképezni. Most viszont minden összejött. Egy nő éppen mellém állt be, biztos nem tudta mi bajom van, minek ajnározok egy szemmel láthatólag kóbor kutyát ennyire. Ugyanis szóval kellett tartanom amíg hátramentem, kinyitottam a csomagtartót és kivettem a kolbászt. Közben a szemem mindvégig rajta tartottam és beszéltem hozzá, nehogy elmenjen.

Egyébként úgy láttam kicsit sovány, de egészségesnek látszott. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam megvendégelni. Úgy látszik ő már megmarad az Auchan parkolójánál, szerintem igaza is van, ahol ennyi ember megfordul élelmiszerekkel megrakodva csak jut neki is egy-egy falat. 

Régóta tervezem már, hogy elmondom, szerintem miért is szűnt meg az iWiW, aztán mindig volt fontosabb meg aktuálisabb. Ami most hirtelen aktuálissá tette az az, hogy az alapítója megjelent a nyilvánosság előtt és így megint naponta emlegetik az iWiW-et a sajtóban. Addig csak azt tudtuk, hogy valaki vagy valakik létrehoztak egy közösségi rendszert, ahová ha beregisztrál az ember akkor kialakíthat magáról egy saját oldalt, ahol csak róla jelennek meg információk, képeket rakhat fel, az adatbázisban való keresés útján ezer éve eltűnt ismerősöket kutathat fel, szóval jó dolog ez az iWiW. Nőtt is a népszerűsége napról napra, használták fiatalok és kevésbé fiatalok is. Egyszerű, mondhatnám kissé konzervatív kezelési módja határozottan vonzotta azokat a középkorú, sőt már azon túl lévő klienseket is akik rájöttek, hogy használata nem nagy kunszt, ezt még - úgymond - ők is tudják használni. És aktivizálódtak a nagyszülők, olyan nagymamák és nagypapák pakolták fel az unokák és gyerekek képeit akik tényleg nagyon keveset értettek a számítógéphez. Boldogan olvasták az Üzenőfalat, örültek minden új információnak, minden új képnek melyeket ismerőseik és rokonaik raktak fel. Mondhatnám úgy, hogy beköszöntött egy békebeli nyugalom a nagy számítógépes rohanásban. Az ismerősök száma nőttön nőtt, én is majdnem elértem az ezret. Talán csak tíz hiányzott belőle, hogy meglegyen, de az már soha nem lett meg.

Aztán valamikor eladták az iWiW-et, de a felhasználókat ez a tény nem nagyon zavarta, ők továbbra is örömmel használták. A fiatalok azért mert még óvatosak voltak az új közösségi rendszerrel a Facebook-al, az idősebbek meg azért mert könnyen elboldogultak vele. Közben azért egyre inkább jött fel a Facebook is, ami természetesen az iWiW konkurense volt. Már a kezdeteknél látszott, hogy bár az alapfunkció azonos de a megvalósítás módja másabb, profibb és jobban megfelelt az ilyen közösségi rendszerek követelményeinek és a fiatalok ízlésének. És ez már tényleg nemzetközi volt. És akkor a fiatalok elkezdtek oda is beregisztrálni. Az idősebb korosztály szerintem maradt ahol volt, neki a Facebook már kicsit macerás volt.

Szerintem ha minden így marad nem kellett volna bezárni az iWiW-et. A fiatalok kezdetben lettek volna itt is, ott is, a Facebook lett volna a "fő" közösségi oldal, de maradtak volna még egy darabig az iWiW-en is, amely most már a közép korosztályt szolgálta volna ki elsősorban. Van ebben az országban éppen elég szülő és nagyszülő akik "eltartották" volna ha minden változatlan marad. De nem maradt az. Belenyúltak ebbe is, hogy tudják tartani a versenyt, az új feljövő Facebook-al. És szerintem ez megriasztotta azt a korosztályt amely örömmel pakolta fel a családi képeket, büszkélkedett a gyerekekkel, unokákkal. És ami a leglényegesebb, amellyel ők is könnyedén elboldogultak. És szerintem ez vezetett ahhoz, hogy 9 évvel a létrehozása után megszűnt az iWiW.

Lehet, hogy nem jól látom, megtehetném azt is, hogy elolvasom miket írtak a dologról mások, de az már tudományos dolgozat lenne, én pedig itt szeretem a saját véleményemet elmondani. Így aztán változatlanul az a véleményen, hogy nem kellett volna hozzányúlni. Tudomásul kellett volna venni, hogy a fiatalok így is úgy is átmennek a Facebook-hoz, de a közép és ennél idősebb korosztály is el tudja tartani az iWiW-et.

Nem túl sűrűn kapok postai úton magánlevelet, most kettőt is kaptam. A hivatalos leveleken nincsenek bélyegek, így sokáig nem is láthattam, hogy a bélyegek terén jelentős újítások tapasztalhatók kis hazánkban. Itt van például az első boríték. A borítékra rá van ragasztva egy bélyeg, melyen csupán 2 lényeges dolog szerepel: az, hogy  MAGYARORSZÁG és hogy BELFÖLD. Tulajdonképpen ez rendben is volna, a külföldi eddig sem látta, hogy magyar bélyeggel áll szemben, hiszen az hogy Magyar Posta neki semmit nem mondott, most sem látja. Igaz, ez máshol sincs másképp. Azt hogy másik szó mit jelent végképp nem tudja, de ez aztán tényleg nem érdekes a számára. Lehet, hogy 100 év múlva ezekért a bélyegekért ölik majd magukat a filatelisták ha lesznek még ilyenek egyáltalán. Szerepel még a bélyegen egy virág is, Berky Péter alkotása, egy Tarka sáfrány. Ez is a bélyegről olvasható le, igaz irgalmatlanul kis betűkkel.

Aztán itt van ez a másik boríték. Ezen egy postás kürt látható, itt is megvan az utalás országunkra, tehát a MAGYARORSZÁG szó, valamint az AJÁNLOTT szócska. Itt már nincsen kihangsúlyozva, hogy hazai küldeményről van szó, úgy látszik a posta csak hazai fogyasztásra gyárt ilyen borítékot. Végül is ez is praktikus, az árak folyamatosan változnak, nem kell itt molyolni a különféle névértékű bélyegekkel, a belföld tíz év múlva is belföld lesz, az ajánlott levél meg akkor is ajánlott levél lesz. Tehát ugyanezek a borítékok az idők végzetéig előszedhetők lesznek a postás kisasszonyok fiókjaiból.

A bélyeggyűjtők nem biztos, hogy örülni fognak neki, de hát már a bélyeggyűjtők is kihalófélben lévők lehetnek, én már évtizedek óta nem hallottam és olvastam róluk. Valamikor én is az voltam, igaz csak olyan koca gyűjtő. Mikor a tanszékre kerültem láttam, hogy a szobatársam minden hónapban egyszer elmegy egy másik tanszékre, onnan hoz egy csomó bélyeget és szétválogatja különféle csoportokba majd ezeket a kiválogatott bélyegeket odaviszi egyesekhez, akik ezeket a bélyegeket kifizetik, a borítékokat pedig - amikben a bélyegek voltak - berakták a szekrényükbe, meg sem nézve a frissen vásárolt bélyegeket. Ez érthető volt, hiszen a kollégáim - beleértve a főnökeimet is - elfoglalt emberek voltak, a szobatárs mindig munkaidőben végezte elosztó szerepét, így tényleg annyit tehettünk, hogy "beraktuk" valahová azzal, hogy majd egyszer megnézzük. Beraktuk mondom, mert én is hamarosan csatlakoztam a bélyeggyűjtőkhöz. Persze nem néztük meg mert engem sem nagyon érdekeltek ezek a bélyegek, meg arra gondoltam, hogy most megveszem, aztán mikor az unokáimra hagyom majd vagyonokat fognak érni, talán még egy házat is fognak tudni venni rajta, de egy kocsit biztosan. Nem szépítem a dolgot, a kapzsiság bűnébe estem mivel a bélyegek végképp nem érdekeltek. Később ha megfordultam az akkori NDK-ban olcsón vettem albumokat, ezekbe átpakoltam az addig borítékokban őrzött bélyegeket és most már így vártam az évtizedek múlását és vagyonom gyarapodását. De nem tett másképp a főnököm sem, igaz, ő  az albumokig már nem jutott el, maradtak a bélyegei a borítékokban. Ő szegény annyira elpakolta ezeket a kopertákat, hogy mikor autóbalesetben elhunyt meg sem találtuk őket. Sem mi  a tanszéken, sem a családja otthon.

Volt még egy vonulata az én bélyeggyűjtésemnek, ez már tényleg hasonlított az igazi bélyeggyűjtő életmódjához. Tényleg gyűjtöttem a bélyegeket. Még a tanszéki adminisztrátoraink is nekem adták ide a felesleges borítékokat amelyeken bélyeg volt. Én meg itthon szépen leáztattam ezeket, megszárítottam és - igaz, csak ömlesztve - tároltam őket. Közben meg figyeltem, hogy vihetem-e már a filatelista boltokba eladni a gyűjteményeimet. Persze erről szó sem volt, egyre aggasztóbb híreket olvastam a bélyegfrontról. Rossz jelként értékeltem, hogy Miskolcon bezárt az egyetlen bolt ahol bélyegeket adtak-vettek. Az országot elborították a bélyegek, a posta egyre többet bocsátott ki, egyre drágábban, így aztán felhagytam a bélyegvásárlással, sőt áztatni sem áztattam le többet. Odáig nem fajult a dolog, hogy ezeket a leáztatott bélyegeket kidobtam volna, de többé nem gyűjtöttem a bélyeget. Pillanatnyilag ott tartok, hogy a bélyegek többnyire albumokban várják, hogy az unokák vegyenek az árukból valamit. A házról már letettem, már az autóról is, azt hiszem mindnyájan örülnénk egy használt biciklinek is. De attól tartok már az sem jön össze. 

Jól elkanyarodtunk a postai újításoktól. Amik nem nagyon segítik elő a bélyeggyűjtést viszont nem kell nyalogatni a hátuljukat. Amit világéletemben utáltam mert gyerekkoromban úgy  hallottam hogy a ragasztót lovak csontjából főzik. Aztán van még egy előnyük. Régebben sok helyen az volt a gyakorlat, hogy mikor az ember bélyeget kért egy borítékra odaadta a pénzt és azt az a postai alkalmazott rárakta a borítékra és már fordult is a következő ügyfélhez. Nyilván akkor ragasztotta rá a bélyeget amikor jobban ráért erre. Optimális esetben. Nem optimális esetben le sem merem írni milyen gondolatok fordultak meg a fejemben. Ha már akkor is lett volna minőségbiztosítás valószínűleg ezzel az eljárással soha nem kapta volna meg a megfelelő minősítést a cég. A mostani gyakorlat ezt a kérdést is megoldotta.  

Úgy hogy éljenek az újítások, filatelisták már úgysem léteznek. 

Azért ez a "Zongoralecke" megérdemli, hogy írjak róla, ne csak odacsapjam egy egészen mással foglalkozó írásom végére. Azért azt is érdemes elolvasni, itt lesz kissé lentebb, ezután az írás után.

Az igazat megvallva engem is meglepett tegnap, hogy a film ennyi díjra lett jelölve meg bizonyára egyeseket meg is kapott, nem néztem végig, engem úgyis a saját véleményem befolyásol egyedül. Azt hallottam a TV-ben, hogy 3 Oscar-díjat is elnyert. Érdekes film ez a "Zongoralecke". Még az is megfordul a fejemben, hogy romantikusnak minősítsem mint a Port is teszi, mivel azonban annyira nem romantikus környezetben játszódik, én inkább nem tenném.

A film arról szól, hogy egy fiatal nőt az apja férjez adja egy kissé "darabos" lelkű és műveltségű emberhez valahol a maorik földjén. A házasságba magával viszi a kislányát és a zongoráját is, aminek az újdonsült férj nem nagyon örül. Ha jól emlékszem még attól is elzárkózik, hogy a tengerpartról elvitesse a házukba. Végül a magányos szomszéd veszi meg tőle a zongorát azért, hogy zongoraleckéket vegyen a fiatalasszonytól. Aztán ezek a zongoraleckék egy idő után sajátos irányt vesznek...

Nem mesélem tovább, inkább javaslom nézzük meg a filmet, és mint mindig most is nézzük meg mit ír a Port a filmről:

http://port.hu/zongoralecke_the_piano/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=44149567&i_topic_id=1

A filmet holnap, kedden este 21.40-kor láthatjuk a Duna TV-n.

Tegnap kiruccantunk Hajdúszoboszlóra egy kis sült libacombot enni, meg lötyögni is egy kicsit. És ha már Hajdúszoboszló, akkor egy kis fürdésnek is bele kell férnie. Bele is fért. De haladjunk sorjában.

A javaslat a fiamtól jött, hogy menjünk el Hajdúszoboszlóra, most lesz a IV. Márton Napi Libalakoma. Egy lakomára engem nem nehéz rávenni, így nekiindultunk. Gyönyörű szép idő volt, valahová tényleg menni kellett. A rendezvény helye - mint mindig - a fürdőhöz vezető úton volt. Végig az úton sátrak és elárusító standok voltak és rengeteg ember. Én tekintetemmel azt kerestem hol lehetne enni, meg is találtam, egy hatalmas sátorban mérték a sült libacombokat. A bejáratnál egy ketrecben 5 liba volt hivatott arra, hogy az emberek kedvét felkeltsék valami finomság iránt. A fiam le is fényképezte őket:

A valóságban inkább barnák voltak ezek a libák, csak a képen sikeredtek ilyen kékre. Én egyébként kacsáknak néztem őket, nekem a liba mindig is fehér volt.

A sátorban hatalmas hangzavar volt, egy színpadról valami gyermekműsor hangzott. Én megnéztem az asztalokra kitett étlapokat és egy roston sült libacomb mellett döntöttem párolt káposztával. Ez utóbbi vörös káposztából készült. Látva a libacombokat kértem pluszban egy adag krumplit is, ami nagy hiba volt. Ugyanis mikor az eladó a káposztát rakta a tányérra a comb és a krumpli mellé meglehetősen keveset adott, nyilván abból kiindulva, hogy van ott a combhoz már krumpli elég, minek még oda olyan sok káposzta is? Hát én erre a kicsinyességre nem gondoltam. Szólhattam volna, de hát én nem az a fajta vagyok aki ilyesmit szóvá tesz.  Így aztán tulajdonképpen krumplival ettem a libacombot pedig én párolt káposztával szerettem volna. Nem azért mondom de még most is bosszant a dolog.

Ezután következett a fürdés, majd egy kis ücsörgés a fürdőépület előtt. Egyedül voltam éppen amikor néhány lengyel turista jött arrafelé, kezükben egy-egy pohár sörrel. Az egyik fiatalasszonyra szélesen rámosolyodtam, ami leginkább a kézben lévő sörnek és a jó hangulatuknak szólt, aki erre mellettem termett egy közös fénykép erejéig. Egy csinos asszonnyal való fényképezkedésre én mindig készen állok, mosolyogva álltam fel, aztán amikor a fülébe suttogtam a bűvös mondókát is lengyelül a magyar-lengyel barátságról még egy puszit is kaptam.

Ezután következett egy ebéd a megszokott helyünkön a Kemencésben, majd még egy kis üldögélés az Ambróziában ahol kedvencünk, egy Tündi nevezetű hölgy énekelt. Ha Hajdúszoboszlón járunk mindig szerét ejtjük, hogy meghallgassuk. Különösen nyáron vagy a Borfesztiválon szeptemberben. Ezután indultunk haza. Nem sokat csináltam tegnap, de azért már jól esett 10 után ledőlni.

Azért kitartottam 23.10-ig amikor is elkezdődött a Dunán "A tanú" című TV-játék. Hát nagy fába vágja valaki a fejszéjét az aki Bacsó Péter filmje után "Tanú"-t akar rendezni, nem is sikerült olyan jól mint az, de hát azt nem is lehet túlszárnyalni. Azért ez is jól sikerült, ma már megnéztem az első felét, estére be is fejezem. A rendező iránt kicsit elfogult vagyok, sok szívességet tett nekem 20 évvel ezelőtt mikor egy filmet kerestem az Amerikában élő Clive Wood rajongó hölgynek, aki azóta is jó barátom és ha minden igaz jövő nyáron keblünkre öleljük egymást. Igen, jól olvasta a kedves Morgómedve olvasó, most választja ki az európai körutazást a kínálatból. Megadtam néhány külföldi várost is ahová elmegyek ha kell, hogy lássuk egymást. Hát mit mondjak, nagy dolgok készülődnek itt körülöttem. :)

Ha már film, akkor kedden a Duna TV-n ismét lesz néznivaló. 21.40-kor megy egy jó film melynek címe "Zongoralecke". Egyelőre elégedjünk meg a Port ajánlásával:

http://port.hu/zongoralecke_the_piano/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=44149567&i_topic_id=1 

Vegyük észre a rengeteg jelölést mindenféle díjakra és a díjakat is.

Végezetül nézzük meg a Libalakoma plakátját is:

Ezer éve készültem már kimenni Lillafüredre, aztán mindig közbejött valami. Ma viszont gyönyörű szép idő volt, ránéztem a naptáramra és azt mondtam magamban, eljött az én időm. Szép komótosan készülődtem, csak semmi kapkodás, nyugdíjasak vagyunk, így aztán fél 11 felé el is indultam. Busszal mentem be a Centrumig, aztán villamossal ki Diósgyőrbe, onnan megint busszal Lillafüredre. Jól időzítettem az indulást, várnom sehol nem kellett sokat. Jól eső érzéssel töltött el, hogy mindezt ingyen csinálhatom.

Egyébként régen vágytam már rá, hogy felülök a villamosra és az ablakból nézem végig a várost, mi változott az elmúlt években. Kocsival erre nincs lehetőség, millió más dologra kell odafigyelni. Így aztán tényleg elhelyezkedtem a napsütötte oldalon és élveztem az ingyen villamosozást. Aztán egy kis napozás az átszálláskor és már az autóbusz ablakából nézelődtem kifelé.

Lillafüredre kiérve kicsit bámészkodtam az Erdei Vasút végállomásánál, majd lassan elindultam gyalog a felső parkoló felé. Útközben néhány napsütötte pad mellett vitt el az utam, nem bírtam ellenállni a kísértésnek és leültem egy kicsit olvasni. Újság, könyv mindig van velem, tehát volt mit olvasnom. Olvasás közben néha felpillantottam, leginkább akkor amikor lapoztam. Egy ilyen alkalommal figyeltem fel egy lefelé ballagó puli félére. Rám se nézett csak ment tovább. Aztán nem sokkal később megint csak lefelé ment, nyilván valahol máshol jöhetett vissza, ahol én nem láttam. Vagy előttem jött felfelé is, csak éppen nem lapoztam. Most lefelé menet viszont megállt és lefeküdt mellém. Nem nézett rám, csak egyszerűen lefeküdt. Gondolom megnyugtatta, hogy mellettem fekhet. Lehet, hogy eszébe jutottak a régi szép idők, amikor a gazdája mellett szunyókálhatott? Nem tudom, mindenesetre nem sokkal később már csak egyenletes lélegzését láttam. Lefényképeztem, íme róla van szó:

Hát nem sok minden látszik belőle. Talán a bal oldalon van a feje. Aztán egy idő után megfordult, persze akkor sem nézett rám:

Így sem sokkal jobb, azért egy egy picit látszik a nyakörve ami segíti annak eldöntését hol van a feje. Közben az emberek jöttek-mentek előttünk, mosolyogva nézték együttesünket. Kutya és gazdája - gondolhatták, - élvezik az őszi napsütést. Mondjuk nagyon büszke nem voltam rá mert szegény bundáján meglátszott, hogy nem rendezett helyeken tölti az éjszakát. Bizony elég sok száraz levél volt a bundájában. Így aztán egy kicsit lapítottam, szerencsére ismerős nem jött arrafelé.

Egy idő után hűvös lett a padon, kicsit arrébb mentem egy másik padhoz, de már nem jött velem, maradt ott még vagy 10 percig aztán megint elindult lefelé az állomás felé.

Én is elindultam az ellenkező irányba, hogy harapok valamit. Sokáig néztem a kifüggesztett étlapot a parkolóbeli büfénél, végül egy tócsni meg egy krumplilángos mellett döntöttem. Jó is volt, csak kevés. Így aztán kértem még egyet-egyet, meg egy üveg barna sört is. Úgy gondoltam most megengedhetem magamnak. Nem volt egy lucullusi lakoma, de az éhségemet sikerült csillapítanom. Miközben eszegettem megállapítottam, hogy itt azért nem nagyon éhezhet az én alkalmi cimborám. Egy ilyen helyen mindig akad annyi ennivaló amennyi egy ilyen kóbor kutyusnak elég. Nem is látszott éhesnek, inkább a társaságra vágyhatott. Örülök, hogy megadhattam neki.

Hazafelé már nem volt olyan nyugalmas az utazás. A diákok jöttek haza az iskolákból, az emberek is elkezdtek száguldozni hazafelé a munkából, nagy volt a tumultus. Azért jól éreztem magam, régi vágyam teljesült. Pénteken lehet, hogy Tapolcára megyek ki, de ezt még majd meglátom. Az időtől is függ.

Nem lesz filmes blog a Morgómedve, csak most olyan széria van a TV-ben, hogy kétszer is tudok filmet ajánlani egymás után, mégpedig - mint jeleztem - a másodikat csütörtök estére. Jó film ez  "A turné" is, érdemes megnézni. Kiváló színészek mutatják meg nekünk azt a világot amelyet mi a nézőtéren vagy a televíziók képernyője előtt ülve soha nem láthatunk. Ebben a filmben a színpad mögötti világot láthatjuk olyan szereplők tolmácsolásában mint például Eperjes Károly, Törőcsik Mari, Benedek Miklós és Cseh Tamás. A többiek is kiválóak, de mindenkit mégsem sorolhatok fel, majd elolvassuk a Port-on.

A film egy turné történéseit meséli el, amikor is 5 színész összeáll és egy vidéki turnéra indul. Azt hiszem a turné azért nem azonos a haknival, attól ez színvonalasabb. Bár a szerveződés hasonló, van a húzó színész, akinek a nevére bemennek a nézők a színházba, ez a Kossuth-díjas Szabó Tibor, aztán a nem Kossuth-díjas, de szintén méltán elismert színésznő Helga és aztán vannak a többiek, akik már nem a hírességek közé tartoznak, mint a Benedek Miklós által megszemélyesített Imre. A sort a főiskoláról eltávolított énekes és táncos fiatalember zárja, akit a húzóember saját bolondériájából visz magával. Kiemelném Cseh Tamást még, aki nem színész hanem énekes, de a rá bízott pármondatos szerepeket gond nélkül "hozza". A turné nem egy laza nyári kirándulás, hanem feszített tempójú munka, talán ezért is engednek meg többet maguknak a színészek mint otthoni körülmények kötött. Különben is a színészek bohém emberek, ennek tanúja is lehetünk több alkalommal is.

Mint írtam jó film  "A turné" és nem csak azért mert egy jó forgatókönyvet kiváló színészek játszanak el, hanem a téma kapcsán is. Olyan világba enged betekinteni bennünket amilyent e nélkül a film nélkül soha nem ismernénk meg. Jó szívvel ajánlom megnézésre. Tehát ne feledjük, csütörtök, november 6. Duna TV, 21.40.

Nézzük meg még azt is, hogy mit ír róla a Port:

http://port.hu/a_turne/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=44092191&i_topic_id=1

És persze ne feledkezzünk meg a ma esti filmről az "Apacsok"-ról sem. 21.25-kor kezdődik, szintén a Duna TV-n.

Mint azt már korábban jeleztem, kedden, 4-én 21.25-kor egy jó magyar filmet láthatunk a Duna TV-n, "Apacsok" címmel. A film valóban jó, ezt bizonyítja a sok kritika is a Port oldalán. Jelentéktelen filmekről nem szoktak kritikák megjelenni, ez most is igaz. Bár a Port által leírt történet ez esetben kiváló, az említett kritikák is utalnak a tartalomra, azonban röviden én is összefoglalnám miről is szól a film.

1956 után vagyunk, a 60-as évek elején, a fiatalok egy része úgy gondolja kivonul a társadalomból. Dolgozni ott dolgozik, a pénzt ezen keretek között keresi, de a szabad idejét már egy külön közösségben tölti el. Megragadja őket az amerikai apacs indiánok élete és úgy gondolják ezt az életet próbálják meg élni itt a Duna mentén. Hétvégeken elvonulnak Zebegénybe, ahol indián sátrakban, indián öltözékben, indián szokások szerint telnek napjaik. Néprajzi kutatásokat folytatnak az apacsok életéről, sajnos ehhez levelezni is kell az Amerikában élő "testvéreikkel, ez viszont felkelti az állambiztonsági szervek érdeklődését is. Nem nehéz megszorongatni ezeket a fiatalokat és ez meg is történik. Egyiküket besúgónak is beszervezik, aki másfél éven keresztül jelent a hatóságoknak. Miatta a legjobb barátja a rendőrségen öngyilkos lesz, bár felmerül annak a lehetősége is, hogy ebben segítségére is lehettek. Az ok meglenne rá, hiszen a tartótiszt sem mindig ezen az oldalon állt, és erről 2 fénykép is van valahol a letartóztatottak környezetében. A filmben ez a dolog úgymond lebegtetve van, pontosan nem derül ki.

A fenti történet egy keretbe van ágyazva, mégpedig egy néhány évtizeddel később időszakba. A besúgó nagypapa unokája pénzre pályázik egy kuratóriumnál, hogy megfilmesítse a nagypapa által leírt indián történetet. Mint kiderül a kuratórium egyik tagja annak az egykori indiánnak a fia aki meghalt a börtönben. Ő tud a besúgásról, tudja, hogy aki a pénzosztó asztal túlsó oldalán ül annak az embernek az unokája aki miatt az ő apja meghalt és aki mindenkit besúgott az indiánok közül, még a saját feleségét is. És ezt nem is rejti véka alá. Így aztán az ülés félbeszakad, az egyébként is elfoglalt kuratóriumi tagok sietve távoznak (egyikük még azt sem tudja mire kell pénzt adnia, ő könyvet emleget) a két ember pedig immáron négyszemközt folytathatja a kínos beszélgetést. 

A film utolsó jelenete mikor együtt ül a család, ahol a filmes unoka tájékoztatja a családot a nagypapa dicstelen múltjáról, megvádolva a nagymamát is, hogy minderről ő is tudott.

Amikor először láttam a filmet zavart, hogy ugyanazok a színészek játsszák az unokát illetve  a fiút is mint a nagypapát illetve apát, másodszorra már ez nem volt zavaró. A szereplők kiválóak, de ebből a mezőnyből is kiemelkedik Szervét Tibor belügyese. Fantasztikusan hitelesen jeleníti meg a forgatókönyvben írottakat. És akkor itt dicsérjük meg a forgatókönyv két íróját, Kovács Krisztát és Bereményi Gézát is. Ahhoz, hogy Szervét Tibor ilyen sikeres legyen kellettek ők is. Ezek után nézzük meg mit ír a Port a filmről:

http://port.hu/apacsok/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=44074196&i_topic_id=1

A film alapmű, a mi ügynökfilmünk is. Javaslom nézzük meg. A filmet kedden 21.25-kor láthatjuk a Duna TV-n.

Legközelebb csütörtökre ajánlok majd filmet, egy magyar filmet "Turné" címmel. Időben jelentkezem.

Kezdem az aktualitásokkal: a fogfájásom elmúlt, nagyjából egy nappal azelőtt, hogy elfogyott volna a gyógyszerem. Bár  igazából ez nem is fogfájás volt hanem inkább ínygyulladás. Jó, hogy meg tudtam oldani, ugyanis a fogorvosom hétfőig szabadságon van, máshoz meg nem szívesen mentem volna.

Aztán nemrégiben kaptam egy linket ahol, Keleti Márton filmjei vannak összegyűjtve. Megörültem neki, mert van közöttük néhány, amit már régebben is szerettem volna megnézni. Igaz, csak a YuoTube keresőjébe kellett volna beírnom a címüket és már nézhettem volna is, ehhez viszont időt kellett volna találnom. Így viszont ha már itt volt az orrom előtt csak megnéztem néhányat. Az egyik a "Tegnap" volt a másik pedig "A pár lépés a határ". Mindkettőt gyerekkoromban láttam, valahogy mély benyomásokat tettek rám. Megnéztem még a "Különös házasság"-ot is. Élmény volt nézni ezt az 1951-es változatot Pécsi Sándorral, Benkő Gyulával, Gábor Miklóssal.  Megnéztem volna a "Fel a fejjel!"-t is de ezt inkább holnap, szombaton nézem majd meg 16.15-kor a Duna TV-n. TV-n kényelmesebb nézni mint monitorról. Megírom ide is a lista elérhetőségét, hátha más is szívesen megnézné Keleti Márton filmjeit:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLvmtfhTTGwXik9qus1kEAmucLXmPMHPZf

Egyébként jövő héten több film is lesz amiről érdemes lesz írni, leghamarabb kedden este lesz ilyen az "Apacsok". Időben jelentkezem majd.

Közben kimentem reggelizni és a konyhaasztalon meglátván a tegnap este megvett paradicsomot eszembe jutott, hogy ez a paradicsom Marokkóból érkezett hozzánk, mindössze 380 forintért kilója. Hát ez a kapitalizmus. Régen a szocializmusban akkor ettünk paradicsomot amikor megvolt a szezonja, most meg bármikor. Csak az ár változik, bár korántsem olyan mértékben mint az az évszakokkal indokolható lenne. Igaz az a nyári paradicsom finomabb volt. Ha már az áraknál tartunk azért vannak helyek ahol így késő ősszel az árak kissé húzósabbak. Például Oroszország Távol-Keleti részén, a Csendes Óceán partján Északon, az egykori Gulag táborok helyszínén:

Egy rubel 6 forint körül van, mindenki kiszámíthatja mennyi ott a paradicsom, az alma vagy az uborka. Visszatérve a reggelimre egy kis lókolbászt ettem gyorsan, hogy el ne szálljon az ihlet, hát ez a lókolbász sem az igazi most. Pedig nem először veszem itt. Most ez egy kicsit állott, ez az ízén és az állagán is észrevehető. Még egy kísérletet teszek aztán lehet, hogy visszatérek a régi helyemre, ide az avasi OTP-vel szemben.

Aztán, hogy legyen egy kis morgás is, javaslom nézzük meg ezt a rövid kis videót melyen az ismert szovjet dalt a "Katyúsát" hallhatjuk egyfajta modern vagy inkább bulváros feldolgozásban:

http://youtu.be/qKFhObzMrNc

Ezzel csak annyi bajom van, hogy vannak bizonyos dolgok amikhez nem volna szabad hozzányúlni, vagy ha igen akkor is nagyon nagy tapintattal. A Szovjetunió a II. Világháborúban 20 millió embert veszített, nagyon sok katonát akik kezdetben a hazájukat védték, később pedig azért haltak meg, hogy elpusztítsák a hitleri fasizmust. Ezeknek az embereknek a távoli hazát, az otthon maradt családtagokat is jelentette a "Katyúsa". Olyan dolog ez mint amiről régebben is írtam már, hogy lehet, hogy Dugovics Titusz nem rántotta magával a törököt a mélybe, de nagyon sokan tanulták a hazaszeretetet ezen a cselekményén keresztül, talán nem ennek a kiderítésével kellene foglalkozniuk a kedves kutatóknak, annyi más kutatni való van még. Hát erre a feldolgozásra meg azt mondom, hogy ezt talán hagyhatták volna békén, annyi mindent lehetne bulvárosítani, miért pont ehhez kellett hozzányúlniuk? Ne tévesszen meg bennünket, hogy az elején háborús veteránokat látunk, korántsem biztos, hogy ők is ott vannak azon a győzelem napi koncerten. Igaz, látunk még katonatiszteket de ez nem jelenti azt, hogy a hallgatóság nagy részét ők teszik ki és egyet is értenek azzal amit látnak. A videó klip egyébként Romániából érkezett amit a feliratozás is mutat.

Már csak egy apróság maradt mára, ez a nettó szócska, amely egyre népszerűbbé válik a pongyolán fogalmazni szerető polgártársaink körében. Különösen az újságírók szájából zavar ez engem, hiszen tőlük várná az ember azt, hogy vigyázzanak a nyelvünkre.  Biztos vagyok benne, hogy népszerű lesz, mint ahogy az lett a beszólás, a kiverte a biztosítékot, a meghekkelés és társai is. És hogy a legfontosabbat ki ne felejtsem, film helyett mozit mondani. Ezt egy példával is érzékeltetném: "Gipsz Jakab új mozija méltán számíthat fergeteges sikerre". Pedig mozi helyett írhatnának meg mondhatnának filmet is. De így modernebb vagy tudálékosabb. Meg rondább is.

Hát ez a tegnapi Revizor Csíkból nem jött be. Lehet, hogy ha nem fél 12-kor kezdik több türelmem lett volna, de addigra már annyira álmos voltam, hogy 10 perc kínlódás után kikapcsoltam és aludtam. Videóra nem tudtam felvenni, mert ott a kulákok üldözéséről szóló filmet rögzítettem, így aztán tényleg csak a kikapcsolás maradt. Írtam én, hogy egy Revizort nem lehet elrontani, ha csak nem esik áldozatul valami modern rendezői felfogásnak. Hát áldozatul esett, így kikapcsoltam és aludtam. Egyébként számítottam én erre, ezért nem is ajánlottam a levelező listáimon.

Ha már írtam akkor röviden a fogamról: 24 órányi gyógyszerem maradt, bízom benne, hogy holnap ilyenkorra elmúlik a fogfájásom.