Morgómedve

Hetek óta tervegzetem, hogy elmegyek a piacra. Tulajdonképpen magam sem tudom mit akartam ott, hiszen azt a keveset amit én megehetek a környező boltokban is beszerezhetem. Mindezek ellenére vágytam a piacra és tegnap el is mentem. Aztán mikor megérkeztem visszariadtam a méretektől, a hatalmas választéktól. El is ment a kedvem rögtön az egésztől. Azért ha már ott voltam csak elindultam befelé. Eljutottam a S. féle húsboltig ahol örömmel láttam azokat a kiszolgáló hölgyeket akiket már itt az Avason is megszoktam korábban. Semmit nem változtak, csak egy kicsit jobban be voltak öltözve, mert itt azért hűvösebb van mint a korábbi helyükön. Az egyikükön a fehér köpeny alatt 3 réteget számoltam meg. Maga S. úr is ott serénykedett ami igazán szép dolog, ő a nagyfőnök, több boltja is van, talán megtehetné már, hogy egy jó meleg irodában üldögéljen. Ha már ott jártam nem tudtam ellenállni és vettem 4 szál hurkát meg egy kilónyi paprikás főtt fejhúst. Hiába, a paprikás főtt fejnek nem tudok ellenállni. Egy darabot akartam csak, egy szép húsosat, de a másikhoz olyan szép nagy fül tartozott, hogy azt sem tudtam otthagyni. Aztán kicsit arrébb egy középkorú házaspár gombát árult, lila pereszkét, vettem tőlük egy kilót. Aztán egy szemközti férfitól még egy kilót. Hogy ne érezzék úgy hogy nincs szerencséjük. Mindhárman kisebbségi polgártárasaink voltak, becsülöm őket dolgosságukért. Az utóbbitól meg is kérdeztem hol szedte, mondta, hogy Tornanádaskán. Hát az nem itt van. És jó korán kimehetett az erdőbe ha 9 órakor már Miskolcon árult.

Ezek után hazafelé indultam, de még útbaejtettem az autókereskedést is ahol a Suzukimat vettem anno és megrendeltem azt a bizonyos hangjelzőt az autómba. Nekem többé ne merüljön le az akkumulátor a rajtafelejtett világítás miatt. Viszonylag kedvező ajánlatot kaptam, úgy hogy jövő hét elején viszem az autót. 

Hazaérve elkezdtem a gomba elkészítését. Ezer éve nem csináltam gombapörköltet igazi erdei gombából. Pedig gyerekkoromban rengeteget ettem. A falum a Mátra lábánál van, nagyapámat gyakran elkísértem a Szűcsi erdőbe. Igaz korán kellett kelni, de 10 óra felé már otthon is voltunk, hogy délre az asztalon legyen a finom gombapörkölt. Aztán itt is elmentünk néha gombászni, de ezzel meg az volt a gond, hogy vizsgálat nélkül nem ette már meg az ember, a vizsgálatnál meg mindig ezer ember állt sorba, így aztán leszoktunk a gombászásról is. Meg a piacon való gombavételről is.

Most viszont hatalmas lendülettel vetettem bele magam a főzésbe, mostam, abáltam a gombát, majd következett a pörköltkészítés. Nem kevés munkát adott a 2 kiló gomba de azért úrrá lettem a helyzeten. Sajnos nem olyan mint megszoktam mert kevesebb zsírral csináltam mint kellett volna, de azért finom volt, mégsem a konzerv kínai gomba, vagy ami egy fokkal jobb, a mesterséges körülmények között termesztett csiperke gomba. Ezek a gomba hierarchia alján vannak, a csúcsot nálam az erdei tinorú fajták foglalják el. Azt mondják ma már közel sincs annyi gomba mint korábban. Hát az baj. Azért vannak még jó gombatermő helyek, igaz kicsit messze esnek ide, Oroszországban. Érdemes megnézni az alábbi képeket, fantasztikus mennyiségű gombát láthatunk egy-egy helyen:

http://manfreddan.livejournal.com/316704.html

De van ott más is, például erdei gyümölcsök és a cirbolyafenyő tobozból kifejtett mag, amit az oroszok úgy eszegetnek mint mi a szotyolát vagy makukát. Én is nagyon szeretem, Moszkvában rengeteget ettem. Néha még haza is hoztam.

Ezek után jó nézelődést kívánok, én meg megyek ebédelni. Természetesen gombapörköltet.

Nem csak a TV-s szerkesztőknek van felelősségük, de van felelősségük a kutatóknak is. Most erről lesz szó. Van már néhány éve, hogy valami kutató kiderítette, hogy Dugovics Titusz nem is létezett. Ha meg nem is létezett nem ránthatta magával a törököt a mélybe és ilyen módon nem is szolgálhat a továbbiakban példaképül sok kisdiák számára.

Visszaemlékszem gyermekkoromra, mikor én tanultam erről, hogy mennyire megható volt ez az önfeláldozóképesség, hogy a nemes m a g y a r vitéz az életét áldozta azért, hogy a török ne tűzhesse ki a zászlót a vár ormára. Egy kicsit tovább épült a tudatom, nőtt bennem a szeretet a hazám iránt és megtanultam, hogy ha úgy adódik az életemet is fel kell áldoznom nemesebb célok érdekében, mint oly sokan a történelem során. És akkor ott az elemi iskola padjaiban nagyon sokra tartottam Dugovics Tituszt, és biztos azt is gondoltam, hogy hasonló esetben én is így teszek majd. Hogy a mai kisdiákoknak elmeséli-e a tanító nénijük Dugovics Titusz esetét a törökkel nem tudom. Ezek után már nem biztos. Hogy miért ezt választotta kutatásának tárgyául a kutató azt sem tudom. Valószínűleg nem véletlenül bukkant rá a bizonyítékokra, de ha így is lett volna ez az amit nem kellett volna publikálni. A világ nem lett gazdagabb ezzel az információval viszont, szegényebbek lettünk egy legendával amit példaképül állíthattunk a fiatalság elé, hogy erősödjön emberségük és hazájuk, népük iránti elkötelezettségük, szeretetük. Annyi mindent lehet kutatni, talán ezt a ziccert ki lehetett volna hagyni.

Ugyanezt gondolom Kölcsey Ferenc esetében is. Ott meg valaki kiderítette, hogy a Himnuszunk szerzője, hazánk nagy költője egy barátjához írt olyan leveleket amilyenek nem igazán szokásosak azonos neműek között. Tessék mondani mire volt ez jó? A tudománynak akkor van haszna, hogy ha e l ő r e viszi a társadalmat és annak fontos társadalmi (tehát mindannyiunk számára szolgáló) haszna van. Milyen társadalmi haszna van annak a kutatásnak ami ezt az eredményt produkálja? Semmi. Hát ezért vagyok én bosszús amikor ilyeneket olvasok. És erre mondom azt, hogy egy kutatónak mindig felelősséggel kell megválasztania kutatási témáját. Hiszen annyi mindent lehet még kutatni. Ha meg olyasmi kerül a birtokába ami nem előrevivő hanem rombol, nagyvonalúan lépjen túl rajta. Mint az említett két esetben is. Hogy egy kicsit ő is Dugovics Titusz lehessen.

Szerda este 20.25-kor érdemes lesz leülni a TV elé és a Duna TV-re kapcsolni. Akkor kezdik ugyanis vetíteni a "Glóbusz" című 5 részes sorozatot. Ez egy kellemes vidám történet 5 részben, kiváló színészekkel. Van benne szerelem, romantika, még némi izgalom is. Két nyelviskola vetélkedéséről szól a történet, amely vetélkedés persze nem vérre megy, nem ez a lényeg, a befejezés is ennek megfelelő. Én nagyon szeretem ezt a sorozatot. Igaz, érzelmi kötődésem is van hozzá, hiszen ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy majdnem 20 éve megismerkedtem egy amerikai hölggyel, Debbievel, akivel azóta is jóbarátságban vagyunk. Jövő év nyarán talán sor kerül személyes találkozásra is, amitől én egy kicsit tartok mert nem nagyon bízom az angol nyelvtudásomban. De természetesen nem hátrálok meg, ha itt lesz Pesten felmegyek és találkozni fogunk. Ugyanis nem hozzám jön, társasutazás keretében jár errefelé, a pesti program csak 1-2 napos lesz, aztán mennek tovább, vagy vissza Bécsbe, vagy tovább Szerbiába. Na szóval, nekem ez a sorozat kedvesebb mint másnak de nem ezért ajánlom, hanem mert egy vidám és fordulatos történetet láthatunk. Ajánlom mindenkinek. Tehát szerda este 20.25 Duna TV. Aki pedig kíváncsi hogy is történt ez a megismerkedés elolvashatja ha ide klikkel.

Szokásunknak megfelelően olvassuk el azt is mit ír a port.hu a filmről.

Civilek Napjára voltam hivatalos a falumba és a meghívásnak örömmel tettem eleget tegnap késő délután és este. A rendezvény célja volt egyrészt, hogy a civil szervezetek jobban megismerjék egymást, másrészt hogy a lakosság is megismerje a civil szervezeteket. Ehhez kiváló helyszínnek bizonyult a falu Művelődési Háza valamint az ugyanott lévő Könyvtár.

Késő délután érkeztem meg, jó 2 órás autózás után. A Jóga csoport foglalkozását lekéstem amit sajnálok, mert jó lett volna őket világosban is látni. Sötétben ugyanis már összefutottunk, ami nem is igazán volt sötét, mert miközben ők a padlón feküdtek, a teremben gyertyák égtek és egy sejtelmes hang biztatott, hogy menjek nyugodtan tovább, ha már egyszer elindultam a WC-re. Én ugyanis földbegyökerezett lábbal álltam mikor beléptem a félig sötét terembe, miközben mindenütt emberek feküdtek a padlón, mintha gránát csapott volna közéjük. A dolog több mint egy éve történt Bányásznapkor. Most viszont elcsíptem a hastáncosok bemutatóját, irigyelhettem a zumbázók mozgékonyságát és elmerenghettem az én ötven évvel ezelőtti tánciskolai élményeimen, miközben előttem angol keringőt, rumbát és tangót táncoltak a RoseDance Egyesület egyik tagjának koordinálásával.

Ezután a termet átrendezték a vacsorához, de előtte még lehetőséget kaptam arra, hogy egy fél órában beszámoljak arról a hosszú útról amit azóta tettem meg, hogy befejeztem az általános iskolát és elutaztam Esztergom-Kenyérmezőre, ahol a technikum és a hozzátartozó kollégium volt. Mikor itthon átgondoltam a mondanivalómat elégnek tűnt a fél óra, tegnap azonban ez már nem így volt, azonban ennek ellenére úgy gondolom minden lényeges dolgot el tudtam mondani. Ezúton is köszönöm a meghívást és a lehetőséget, mindig is büszke voltam és leszek falumra Rózsaszentmártonra, ahonnan elindultam és amely közösség meghatározó volt az életemben. Ugyanakkor abban is reménykedem, hogy az általam tegnap elmondottak alapján valami hasonló fogalmazódott meg a résztvevőkben is. 

Ezután következett a bőséges vacsora, a finom gulyás valamint különféle sütemények és tortaszeletek. És persze előtte egy korty aperitif. Ajándékot is kaptam, a falu híres pékségének termékét, egy rózsás kenyeret. Első gondolatom az volt, hogy nem fogok tudni ellenállni neki és megeszem még mielőtt kiszáradna, de aztán legyőztem mohóságomat. Azóta már a rózsás kenyér el is foglalta a helyét a szekrénysoron. De előtte még lefényképeztem, íme:

Néhány napja, vagy talán már 1-2 hete is van annak, hogy egy riportot vagy tudósítást láttam a TV-ben arról, hogy van-e értelme a buszokon az első ajtós felszállásnak vagy nincs? A néhány perces tudósításban az anyag készítői bemutatták, hogy sok értelme nincs, hiszen az alatt a pár másodperc alatt amíg a sofőr a bérletet látja tulajdonképpen semmit nem lát belőle. Sem a hónapot sem a fényképet. Ebben lehet valami, bár én már láttam olyat, hogy a sofőr visszahívott valakit a busz belsejéből mert nem a megfelelő havi bérletszelvény volt a tokban. Az illető vissza is ment, majd szépen leszállt.

A TV-t nézve én meg azon méláztam, hogy nem volt szerencsés választás ezzel a dologgal foglalkozni. Mire gondolok? Hát arra, hogy eddig egy jelentős számú embertársunk minden hónapban elment bérletet venni a bérletpénztárakhoz, ezek egy része viszont - akik látták a riportot - ezután nem fognak, hiszen a sofőr úgysem látja mit mutatnak neki. Ha meg egyszer majd mégis észreveszi leszállunk, aztán felszállunk a következőre.

Persze a dolog megítélésénél nem mindegy kinek az oldaláról nézzük a dolgot. A bliccelő mellé is állhatunk, hiszen olyan nagy drágaság van, annyi helyen sarcolják meg az embert, hát egy kis lehetőség neki is jár, hogy megtakaríthasson egy kis pénzt.  Ha viszont a közösség szempontjait nézzük akkor a közösség árbevétele csökken, kevesebb jut a kórházakra, iskolákra. Viszont ott azokat gyógyítják akik ily módon bliccelnek, az ő gyerekeit tanítják a lerobbant felszerelésű iskolákban. A kör tehát bezárult. Summa summarum, nem tartom szerencsés témaválasztásnak. Annyi mindent lehet górcső alá venni, talán azok közül kellett volna választani.

A tavalyi és az idei év a találkozók éve volt. Tavaly szeptemberben ünnepeltük, hogy 45 éve érettségiztünk, idén nyáron volt 40 éve, hogy diplomát szereztünk, a múlt szombaton pedig, hogy 50 éve végeztük el az általános iskolát. A nyár elmúltával szomorúan konstatáltam, hogy ez a találkozó már elmarad, aztán mikor szeptember elején ott jártam örömmel hallottam, hogy mégis megszervezik néhányan. És valóban, meg is lett szervezve, köszönet érte azoknak akik dolgoztak vele.

16 órakor találkoztunk a falu Turistaházában, amely egy kellemes hely, tudom ajánlani mindenkinek. Mikor megérkeztem kezdetét vette egy érdekes játék, hogy ki kicsoda? Ők könnyű helyzetben voltak mert nyilván közeledtemre közösen megállapíthatták ki is ez a szép derék ember, én viszont sokkal nehezebb helyzetben voltam, mert egyenként kellett mindenkit felismernem. A dolgot nehezítette, hogy volt akit nem kellett megismernem, ők voltak a hozzátartozók. Viszont nyilván azt is nekem kellett eldöntenem ki a hozzátartozó, ki nem. Így aztán nagynehezen csak beazonosítottam mindenkit. Talán érdekes kehet, hogy a 16 résztvevőből 9-et sikerült önállóan, a többit kis segítséggel. És ha már a számoknál tartunk elmondom, hogy az osztálylétszám 39 fő volt, ebből már 9-en nincsenek az élők sorában és 16-an jöttünk el. Majdnem 17 lett ez a szám, de egyikünknek közbejött valami, így nem tudott eljönni. Megígérte viszont, hogy jövőre meghív mindnyájunkat egy közeli tóhoz halászlére. A magam részéről a meghívást köszönettel elfogadtam.

Miután már nem vártunk senkit, az osztályfőnök úr a Naplóban lapozgatva sorban szólította a jelenlévőket szólásra. A felszólított röviden beszámolt magáról, ezt követően pedig néhányan visszaemlékeztek az együtt töltött évekre, a közös élményekre. Gondolom nem okoz meglepetést, hogy ebből én is kivettem a részem. Ezután már kötetlen módon folyt a társalgás kisebb csoportokra szakadva, miközben a vacsora is megérkezett.

Aztán 8 óra előtt először egyenként kezdtek elszállingózni az osztálytársak, később pedig a maradék vette szinte egyszerre a kabátját. Így aztán az ottmaradt néhány résztvevő még összepakolt (ebből én is kivettem a részem) és 9-kor már vissza is vonulhattam az említett Turistaszálló egyetlen vendégeként. Fél 2 felé felébredtem, először arra, hogy nincs nagy melegem, aztán meg arra, hogy éhes vagyok. Szerencsére este a megmaradt egyik plusz adagot beraktam a hűtőbe, így aztán jól jött egy szelet rántott pulykamell, meg egy fél szelet rántotthús. Csak úgy magában, kenyér nélkül. Leöblítettem egy kevés ásványvízzel és már bújtam is vissza az ágyba, ahol jó két órát olvasgattam Nemeskürty István könyvét a "Requiem egy hadseregért" című dokumentumművet.  

Reggel aztán a szokásos reggeli programokat követően megettem az elvermelt maradék második felét és ezzel le is tudtam a reggelit. Mire végeztem megjött a szervezők közül is az egyik házaspár. Amíg a házaspár hölgytagja  elmosogatott kicsit beszélgettünk hármasban, majd elköszöntünk. Az utcán addigra már kipakoltak az árusok, ugyanis a faluban búcsú volt, szentmártoni búcsú. Gyerekkoromban nálunk is nagy vendégségek voltak Szentmártonkor, ilyenkor adták vissza a vizitet a ecsédi rokonok, mivel jó egy héttel előtte mi voltunk ott Mindenszentekkor. Miután rokonlátogatóba mentem, vettem egy kis kókuszos tekercset. Ezután valóban útba ejtettem az unokatestvéremet a faluban és a testvéreméket Gyöngyösön. Náluk meg is ebédeltem. Nem sokat, mert nagyon nem voltam éhes. Aztán 4 óra felé szerencsésen haza is értem. Végezetül közreadok két képet. Az egyiken a fiúk vannak, úgy látszik az egész társaság nem fért rá egy képre. Van a lányokról is egy, de az nekem nincs meg.  A másikon pedig szerénységem látható egy kitömött kacsával.

Mostanában nincsen semmi olyan alkalom ahol nagyon enni meg inni kellene, így aztán kicsit visszafoghatom magam. Vacsorára például megelégedtem 20 deka bácskai hurkával, desszertnek meg néhány karika lókolbásszal. A bácskaihoz megettem egy leheletnyi kenyeret is, de a desszerthez már nem ettem semmit.

Érdekes ennivaló ez a lókolbász. Kenyér nélkül éve csupán az első néhány karika élvezetes, utána túl töménynek tűnik, ilyenkor vagy hagyja abba az ember (kidobott pénz tovább enni, mert elveszíti igazi zamatosságát) vagy egyen hozzá kenyeret. A kenyér egy csapásra élvezhetővé varázsolja, különösen ha még egy kis hegyes erős paprika is akad hozzá. Persze ez már nem fogyókúrás vacsora, hanem valami más. No én megelégedtem a kenyér nélküli néhány karikával, hogy teljesen kiélvezhessem az ízét.

A bácskai is finom, itt Miskolcon csak újabban fedeztem fel. Világéletemben szerettem, azonban néhány évtizedre eltűnt az életemből, mivel nem találtam megfelelőt. Időnként fel-feltűnt az üzletekben, én vettem belőle, megkóstoltam és megállapítottam, hogy ez nem az amit én szeretek. Egyébként a legjobb bácskai hurkákat (mert erről van szó)  Recsken ettem régebben, mikor oda jártunk a bányához a köteleket ellenőrizni. Kora reggel indultunk Miskolcról, fél 8 felé voltunk Recsken a vasúti sorompónál lévő ABC-ben. Isteni bácskai hurkát lehetett kapni. Én mindig megvettem egy fél kilót (hogy otthonra is maradjon) aztán valahogy mégis elfogyott délután kettőre, akkortájt végeztünk. Sokáig vásároltunk itt, aztán kicsit megdrágult és átszoktunk Egerbe. Útba esett jövet menet, mint a Takarékszövetkezet. Ahogy a mondás is járja.

Aztán évtizedek teltek el, én időnként megpróbálkoztam egyel-egyel de mintha radírgumit rágcsáltam volna. Újabban viszont felfedeztem a Nádudvaron gyártott bácskait. Ez már tetszik, finom, az összetevők is normális méretre vannak darálva, a májat sem sajnálták belőle. Először csak a P-ben láttam, de van a L-ben is, 200 grammos kiszerelésben árulják.

A lókolbász lelőhelye pedig az Avason van, az OTP-vel szemben lévő üzletsoron. Ott van a sarokban, ahol korábban egy virágbolt volt. Ez most húsbolt. A lókolbászt Egerből hozzák, ha jól emlékszem 1800 Ft kilója, nagyon finom, szerintem a legjobb ebben a kategóriában és árban Miskolcon. Én 2 hete fedeztem fel, azóta onnan szerzem be a szárazkolbászt. Van hurka is, nem olyan jó mint amit szoktam venni, de ez is sokkal jobb mint a nagyáruházak kínálata. És olcsóbb is. Mire idáig értem az írással meg is éheztem egy kicsit, de már nem megyek vissza a konyhába. Sőt azt hiszem fogat is mosok, az a legbiztonságosabb módszer, hogy az ember aznap már ne egyen. Mert a lustaság néha nagyobb úr mint az éhség. :)

Az Internetben az a fantasztikus, hogy nagyon sok hasznos dolog megtalálható. Én például nemrégiben akadtam egy nyelvtanulós blogra, ahol rengeteg hasznos tanácsot találunk és kaphatunk ha egyénileg tanulunk idegen nyelvet. A blogot egy olyan fiatalember szerkeszti aki azt szeretné bebizonyítani, hogy 5 év alatt meg tud tanulni 5 nyelvet hatékony kommunikációs szinten. Ezek a nyelvek a következők: angol, spanyol, német, kínai mandarin, orosz. Az első hárommal nagyon jól áll, a kínaival kicsit le van maradva, az orosszal 50 %-nál tart. Mivel a cél nem a nyelvvizsga szintű elsajátítás, így van rá remény, hogy a hátralévő 82 napban sikeresen be tudja fejezni a projektet.

Persze a blog nem csak erről szól, nagyon sok jó tanácshoz is juthatunk általa ha feliratkozunk a levelező listájára. Tulajdonképpen az egyéni nyelvtanulás személyes tapasztalatait és figyelemre méltó eredményeit osztja meg a nagyérdeművel. A Facebook-on is jelen van, ott is érdemes lájkolnunk az oldalt. Én 2 hete regisztráltam, azóta két úgynevezett Hírlevelet kaptam melyben tényleg jó és hasznos tanácsokat olvashattam a nyelvtanulással kapcsolatban. Az oldal itt érhető el:

http://otevotnyelv.com/

Az oldal jobb oldalán találjuk meg a Hírlevélre valamint a Facebook-ra való feliratkozás lehetőségét.

A feliratkozás után meg kell erősítenünk majd a szándékunkat. Ehhez egy levelet kapunk, a link pedig amire majd kattintani kell ez után a sor után található:

CONFIRM BY VISITING THE LINK BELOW:

El is köszönök, hiszen az oldalon leírtak magukért beszélnek.

Ma egy hete nagykanállal ettem. A Cantusok Köre Baráti Társaság ugyanis szüreti mulatságot rendezett az egyik kollégium előtt.  Ez egy egész napos rendezvény volt, ennek csak egy részét vállaltam fel, úgy gondoltam sok nekem már egy egész napos program, megelégedtem a felével.

Mire odaértem már párolódott a hagyma a kondérban, az előzőleg bepácolt apróra vágott vaddisznó apróhús pedig fóliazacskókban várta, hogy ő is társulhasson a dinsztelt hagymához. Jó bő hagymával főznek ezek a fiatalok, amit különösen szeretek. Én otthon is sok hagymával szeretném, viszont nem szeretek hagymát pucolni így aztán mindig megelégszem egy fejnyivel. Itt viszont sokan vannak, ha a társaság fele részt vesz a hagyma pucolásban már meg is van a bő hagymamennyiség. Aztán amíg a vaddisznópörkölt készült jót lehetett beszélgetni, iszogatni. Ilyenkor mindig összejön néhány üvegnyi otthonról hozott pálinkaféle, aztán eléggé lent van az Egri bikavér ára is, így aztán a minőségi vörösbor is megoldható. Én magam ezt iszogattam, úgy gondoltam a vaddisznó pörkölthöz ez dukál a legjobban, ami aztán kora délután el is készült. Kaptam egy púpozott tányérral, elvileg krumplival volt, de én nem sok krumplit találtam benne. Nagyon nem is kerestem, volt finom csalamádé és kenyér, azzal is kiváló volt.

Aztán 4 óra felé a fiatalok felvették egyenruháikat és áthelyezték a székhelyüket a "Liget" nevű vendéglátóipari egységbe, oda ahová nyár végén azokat a festményeket elhelyezték amiről itt is írtam. Én meg szépen hazabuszoztam, megnéztem mi újság az Interneten, a legfontosabb dolgokat elintéztem, majd ezután már tényleg ledőltem egy kicsit. Be kellett látnom hogy szép nagy adag volt az a pörkölt, szervezetem neheztelt is egy kicsit rám, de aztán epehólyagtól megfosztott emésztőrendszerem csak úrrá lett a helyzeten minden különösebb anomália nélkül. Néhány órás szundikálás után helyrerázódtam, igaz, enni érthető módon semmit nem akartam már. Végül is nagyon jól éreztem magam, jó ötlet volt ez a szüreti mulatság. Ami - mint az alábbi Invitáló cetli elülső oldaláról is látszik - hálaistennek nem az utolsó volt.

Vasárnap megint lemerült az akkumulátorom. Mályiban voltam, egy kis fenyőgallyat hoztam volna be a temetőre de már nem volt elérhető magasságban, így potyára mentem. Hazafelé megálltam a volt Cora-nál, bementem koszorúkat meg mécseseket venni. Kicsit még üldögéltem is mikor végeztem a váráslással, bár ne tettem volna. Aztán mikor beültem az autómba és elfordítottam az indítókulcsot még egy nyekkenés sem volt a válasz. Egyből tudtam mi történt, rajta maradt a világítás és lemerült az akkumulátorom. Egy darabig üldögéltem a kocsiban, hátha magához tér. Volt már olyan, egy 10 perc üldögélés után el tudtam indítani. Hát ez most nem jött össze. Aztán egy idő után összeszedtem minden bátorságomat és megkértem egy fiatalembert nem segítene a saját autójában lévő akkumulátorával? Szívesen segített, az más dolog, hogy nem tudtuk elindítani. Így aztán a kocsi ott maradt, engem meg elhozott a segítőkész fiatalember az egyik elágazásig, onnan meg hazajöttem busszal.

Másnap reggel az a szerviz segített ahol vettem, persze a szokásos díjért. Beindult rögtön, egy félórát autókáztam aztán leálltam a háznál. Nem volt tökéletes, elvittem a szervizbe és ahogy ők mondták "újra kellett tanítani". Most rendben van.

A helyzet az, hogy nekem ezt az autót úgy adták el, hogy nem volt benne olyan kütyü amelyik hangjelzéssel figyelmeztetne akkor ha a gyújtás le van véve viszont a világítás rajta van. Amikor én ezt az autót vettem természetesnek találtam, hogy van benne ilyen ezért nem hangsúlyoztam ki hogy legyen benne. Az első akkumulátor lemerülésnél derült ki, hogy nincs benne ilyen. Ezután megkérdeztem menyiért szerelik be? A válasz első körben 13.000 forint volt, de aztán a műhelyben is meg lett kérdezve, így már csak 8.500 forint volt. Még ezt is sokallottam így aztán távoztam. Azóta nem került szóba a dolog, igyekeztem odafigyelni, hogy ne felejtsem rajta a világítást. A kocsi most múlt 4 éves, ez volt a harmadik alkalom amikor rajtafelejtettem. Most viszont lépni fogok mert még egyszer nem akarom így megszívni. Egyébként kicsit körülnéztem az Interneten, 1.690 forintért lehet venni, 2 vezeték lóg ki belőle, nem lehet nagy kunszt beszerelni. Igaz van 1.100 Ft postaköltség is, de lehet, hogy a boltban is meg lehet venni. Itt megnézhető:

http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=852288

http://www.produktinfo.conrad.com/datenblaetter/850000-874999/852288-an-01-de-Licht_Aus_Signalgeber.pdf

Leírom a nevét is, hogy a hasonló cipőben járok megtalálják ha ilyesmit keresnek. Tehát ez egy világítás figyelmeztető jeladó. Mindenesetre piackutatást fogok végezni és meg fogom oldani mert ez tényleg nem állapot.