Morgómedve

Alapjában véve szeretem Jiri Menzel filmjeit. Van amit jobban ("Az én kis falum", "Hóvirágünnep") van amit kevésbé ("Mesés férfiak kurblival"). Ezért aztán mikor úgy 5 hete szerdánként elkezdték vetíteni a filmjeit nem is tudtam mit csináljak. Végül is úgy döntöttem nem írok a sorozatról. Már csak azért sem, mert az első filmet nem is igazán szeretem. Ez az első film a "Sörgyári capriccio" volt. Ami nem lenne rossz film, de Pepin bácsi ordítozása idegesítő és agyoncsapja az egész filmet. Tehát nyilvánvaló, hogy olyan filmet nem ajánlok amelyet én sem szeretek.

Ezután következett - ha jól emlékszem - a "Szigorúan ellenőrzött vonatok", ami viszont megérdemelt volna egy ajánlást. De ez a film viszont annyira ismert, hogy egyszerűen méltatlannak találtam ebben a körben ajánlgatni. Ami egyébként Jiri Menzel filmjei közül az egyik legjobb film . Ezután következett egy közös mű, öt rendező közreműködésével. A maga nemében mind egy-egy nagyágyú, azonban az egyes művek számomra mégis nézhetetlenek voltak. Az első kettőt megnéztem és abbahagytam. Ez volt a "Gyöngyök a mélyben".  Mivel nem ismertem nem is ajánlottam. Egy másik filmet a "A mesés férfiak kurblival" címűt ismertem ugyan, de nem szeretem. Finoman szólva. A következő filmet ("Pacsirták cérnaszálon") szívem szerint már ajánlottam volna, de kifutottam az időből. Ha meg az ember későn ajánl valamit számolnia kell azzal, hogy azok akik lemaradtak a filmről lelkük mélyén neheztelni fognak. Így aztán lapítottam.

Mint ahogy ma is, amikor megláttam, hogy megint elkéstem a lapítás volt az első gondolatom. De aztán felülkerekedett bennem a gondolat, hogy azért estig még sokan benézhetnek ide, legalább ők láthassák a "Hóvirágünnep"-et. Ami azért nem egy ismert film, nem olyan mint a "Szigorúan ellenőrzött vonatok" de mégiscsak egy nagyon jó film. Van egy sajátos hangulata amit kevés rendezőnek sikerül eltalálni. Az események egy a településre betévedt vaddisznó körül zajlanak amit a település lakói együtt üldöznek majd dolgoznak fel, hogy aztán este együtt is fogyasszanak el. Mind az előkészületeket mind pedig a vacsorát sok vidám epizód színesíti. Azt tudnám mondani, hogy egy igazi cseh filmet láthatunk amely az akkori filmirányzatoknak sok jellemzőjét viseli magán de úgy, hogy ezek zökkenőmentesen simulnak egy harmonikus alkotássá Jiri Menzel tehetségének egyértelmű megnyilvánulásaként. Ennél jobban csak a jövő szerdai filmben "Az én falumban" mutatkozik meg a rendező filmes tehetsége. Végezetül szokásunknak megfelelően olvassuk el mit ír a filmről a Port:

http://port.hu/hoviragunnep_slavnosti_snezenek/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=21287306&i_topic_id=1

Tehát ne feledjük: ma, szerdán este 21.15-kor a Duna TV-n "Hóvirágünnep".

Amikor nincs Internet, akkor az ember flusztrált. Különösen akkor, ha sürgősen meg kellene valamit csinálnia és nem tudja, mert nem működik az Internet. Ilyenkor az ember tényleg nyugtalan, ideges, töri a fejét, hogy mit csináljon. De ha nincs sürgős dolga akkor sem tud gondtalanul és nyugodtan mást csinálni, mert azért csak idegesíti, hogy nincs Internet és nem is tudja, hogy mikor lesz.  Én ugyan végigolvastam a két napot, de azért gyakran eszembe jutott és bosszantott, hogy nem tudok amikor csak akarok odaülni a géphez és használni azt.

Egyébként a dolog szombat délután kezdődött. Bekapcsoltam a gépet és reggelhez képest nagyon lassú lett. Csatolmányok fel- illetve letöltésére gondolni sem mertem, már annak is örültem volna ha legalább a levelezésem megy. De még ahhoz is lassú volt. Végül rájöttem, hogy a Gmail-nek van egy verziója, amit lassú adatátvitel esetén ajánlanak. Erre ráklikkelve bejutottam aztán a postafiókomba és el tudtam olvasni a leveleimet. Pár soros leveleket én is tudtam írni. Természetesen fájlműveletekről szó sem lehetett, ahhoz lassú volt a rendszer. Így telt el a vasárnap is. Úgy gondoltam a szolgáltatónál lehet a baj, ők meg szerintem úgy gondolták, hogy hétvége van, egyelőre elégedjenek meg az ügyfelek a levelezéssel aztán majd száguldozhatnak az Interneten ha hétfőn rendbe hozzák.

Eljött a hétfő és vártam úgy 10 óráig, nem jött rendbe, akkor rájuk telefonáltam. Ez nem egyszerű dolog, elég sokáig kell zenét hallgatni míg felveszik a kagylót, de közben olvastam, így ki lehetett bírni. Egyébként kedvesek és barátságosak voltak, megbeszéltük, hogy nálam lehet a gond. Ezután tényleg átnéztem a modem és router csatlakozóit, alaphelyzetbe állítottam őket, de nem javult a helyzet. Ezt követően a gépet cseréltem ki és mit ád Isten, a másik géppel normál sebességgel tudtam Internetezni. Logikus lett volna annál a gépnél maradni, azonban nem véletlenül lett kiszuperálva így aztán visszakerült a lassú gépem és eldöntöttem, hogy megpróbálom kideríteni hol lehet a hiba. Vissza is raktam és legnagyobb csodálatomra minden a régi, csak úgy hasítok vele az információs szupersztrádán, ahogy korábban nevezték. Hogy mitől javult meg nem tudom. Annak azért kicsi a valószínűsége, hogy pont akkorra javították meg mikor ráraktam a tartalék gépet. Na mindegy, egy a lényeg, minden a régi. Ezért is tudok most végre ide is írni.

Egyébként nagyon zavart, hogy ilyen sokáig el kell maradnom de most tényleg nem rajtam múlott. Egyébként jól vagyok, Vészi Endrét olvasok, már a második kötetnél tartok. Igaz Mándy Ivánt akartam, de így alakult. De így se rossz. Legközelebb elmondom hogy lett Mándy Ivánból Vészi Endre.   

Szívesebben adtam volna a mostani írásomnak a Nyúlpaprikás címet, jobban hangzik mint ez a kissé snassz Nyúlpörkölt, de hát ez valóban nélkülözte a tejfölt, anélkül pedig ez bizony csak egy egyszerű, fapados nyúlpörkölt. Hogy miért nem tettem bele tejfölt? Hát mert kicsit félek még tőle. Mikor egy ismerősöm a műtétem kapcsán azt írta, hogy nekünk még évtizedek múlva is be kell érnünk e g y kanál tejföllel a töltött káposztán meglepődtem egy kicsit. Ugyanis én úgy tudtam, hogy a töltött káposzta az amit kerülnöm kell majd, nem pedig a rajta lévő tejfel.

Na mindegy, egyelőre óvatos vagyok, tehát amit tegnap főztem az tényleg nyúlpörkölt volt. Amit mellesleg legalább 30 éve nem ettem. Azelőtt viszont annál többet. Sőt, gyerekkoromban még annál is többet. Ugyanis a nyúltartás faluhelyen akkoriban nagyon megérte. Fűért mindig ki lehetett szaladni a falu szélére. Lóhere, sőt még a lucerna is megtermett az árokparton, csak le kellett szedni, a nyuszikák meg boldogan tömték magukba. És nőttek, növekedtek. És hálaistennek szaporák is voltak. Így aztán ha a hentesnél nem volt hús, ami gyakran megesett akkoriban, apám csak tarkón vágott egyet, gyorsan megnyúzta, aztán anyám már tette is fel a tűzhelyre. Amíg a nyuszika puhult a paprikás, fűszeres lében elkészült a nokedli is. Az ablakban ott állt a dunsztos üveg a kovászos uborkával, soha nem hiányzott amíg melegen sütött a nap. Fejedelmi ebédek és vacsorák voltak ezek. Mi gyerekek jobban szerettük mint a csirkét vagy tyúkot mert ezeknek négy combjuk volt. Anyám szegény beérte valami értéktelenebb darabbal is, így aztán apámmal meg a bátyámmal mi ettük meg mind a négyet. Már nem emlékszem hogy osztoztunk meg hárman a négy combon, de hogy mi ettük meg az biztos. De lehet az is, hogy apám megette a magáét, egyet meg anyám eltett neki vacsorára vagy másnapi ebédre. Mi a bátyámmal úgyis csak összevesztünk volna rajta.

Hát ez jutott eszembe a tegnapi nyúlpörkölt kapcsán amihez a hozzávalókat az egyetemhez közeli üzletben vettem meg. Régebben kacérkodtam már vele, most jött el az idő, hogy be is raktam 2 adagot a bevásárló kocsimba.  Az elkészítésénél semmi különösebb trükköt nem alkalmaztam, úgy készítettem el mintha csirke vagy sertés lett volna. Nokedlit én nem tudok csinálni, de a szarvacska sem volt rossz. Hozzá kovászos uborka helyett megtette a fejes saláta is. Az aperitifet kihagytam, mégis csak lábadozó ember vagyok, de egy pohárka muskotályt nem tagadtam meg ettől a kiváló nyúlpörkölttől. Ma viszont kicsit soványabbra fogtam a kosztot, reggelire beértem 2 virslivel, ebédre meg parizerrel és juhtúróval valamint retekkel. A vacsora még előttem van, de itt sem tervezek elhajlást. Talán egy kefirt megeszem majd, igen puffadoznak már a hűtőben, még kárt csinálnának ha kidurrannának. Desszertnek meg megeszem majd néhány karika lókolbászt, mert hús nélkül nekem nem vacsora a vacsora. Apámnak sem volt az.

Van még egy nyúltörténetem, sőt nem is egy hanem kettő, lehet, hogy majd elmesélem azt is. De már csak egy másik alkalommal. Ja igen, még valami. A képen látható pörkölt nem az én általam készített, ezt az Internetről szedtem le. Csupán az írás hangulatát szeretném javítani vele.

Szombaton kint voltam Mályiban, lenyírtam a füvet. Napok óta készültem már, aztán szombat reggel gyönyörű napfényes idő volt, gyorsan összekaptam magam és elindultam. Aztán mire leértem a dombról már majdnem visszafordultam. Körös körül mindenütt el volt borulva. Aztán úgy gondoltam megyek tovább, a kritikus részekről fél óra alatt lenyírható a fű, belevágok. Így is történt. Aztán mire kiértem kicsit javult az idő is. Gyorsan beöltöztem a fűnyíráshoz és vittem volna ki a fűnyírót és csak akkor láttam, hogy baj van, nincsenek kábelek. Ezek szerint a téli betöréskor mégiscsak vittek el a betörők valamit. A kábeleimet. Enélkül füvet nyírni nem lehet, már majdnem hazaindultam, amikor eszembe jutott a szomszédék. Ki is segítettek egy 30 méteres darabbal, így mégiscsak levághattam a füvet és nem is csak a kritikus (gyorsan növő) részekről, hanem mindenhonnan. Sőt olyan szépen alakult az időjárás, hogy még olvasgattam is. Két óra felé csak azért jöttem haza mert nem vittem elég innivalót és már nagyon szomjas voltam.

Hazafelé benéztem az Auchanba vettem kábelt, húsokat és 5 kiló akciós krumplit. Így hogy sokat vettem meg akciós volt 120 forintra jött ki kilója. Úgy hogy most egy darabig sok krumplit kell enni. A sort meg is nyitottam egy paprikáskrumplival. Leginkább azért ezt főztem mert kint volt velem egy darab lecsókolbász és úgy gondoltam ezt minél előbb meg kell enni. Meg gyorsan meg is lehet csinálni. Így aztán vacsorára és másnap ebédre megvolt az ennivaló.

Szólnék még a kutya helyzetről. A gazdi egész télen árulta a házat, nem is laktak kint. Most már nem láttam a táblát, hogy eladó a birtok, sőt azt hallottam, hogy voltak kint palántázni. Ezek szerint csak beköltöztek valahová a városba vagy faluba valahová de még várható a Mályiban való megjelenésük is. Ha meg ők jönnek talán jönnek a Kismorzsiék is. Tavaly a nyár végén már nem engedte át őket, lehet, hogy most sem fogja. Ha nem, hát nem. Kérni nem fogom. De azért ha látjuk egymást Kismorzsiékkal már az is jó lesz. Ha meg nem lesz senki otthon még egy kis simogatás is belefér majd a kerítés résein némi lecsókolbász adogatás közben. :)

Beszéltünk már teáskannáról, vízforralóról, essék hát szó a merülő forralóról is. Több fajtája létezett vagy talán létezik még ma is. Az 1000 wattos inkább otthoni használatra, nagyobb mennyiségű víz felmelegítésére szolgál, a 300 wattost viszont utazáskor vitte magával az ember. Nagyon praktikus darab. Kis helyen elfér, egy pohár vízbe kényelmesen bemeríthető és perceken belül kész a forró víz. Már csak egy filteres teát és cukrot kell beledobni és kortyolhatjuk is a finom üdítő italt. Természetesen nekem is volt néhány, sőt még most is őrzök párat, nem is tudom miért. Azok után amit  Moszkvában az "Akagyémicseszkaja" szállóban műveltem egynek sem volna szabad lennie.  Hogy miért? Elmesélem.

De mielőtt továbbmennénk vegyünk szemügyre egy ilyen hordozható merülő forralót:

Igen, "róla" van szó.

Arra már nem emlékszem, egyedül szálltam-e meg vagy társakkal, egy biztos, hogy egyedül laktam egy szobában. Rendes kis szoba volt, volt benne telefon és televízió is. Utóbbi hasonlított a mi "Tavasz" és "Kékes" készülékeinkre. Erre nyilván csak a velem egykorú Morgómedve olvasók emlékezhetnek. A lényeg, hogy ezek még fadobozban voltak, melyek mint később látni fogjuk, kiválóan égtek. De erről egy kicsit később.

Egyelőre ott tartunk, hogy én akkoriban szívesen ittam reggelire egy teát. Nosza, elő is vettem gyorsan az itthonról vitt hőálló poharat, megtöltöttem vízzel, elhelyeztem a TV tetején, beletettem a merülő forralót úgy, hogy felültettem a pohár szélére, bedugtam a konnektorba és bementem a fürdőszobába, ahol el is feledkeztem róla. Közben a szobában először szépen felforrt a víz, majd elpárolgott az utolsó cseppig a pohárból. Ilyenkor már a merülő forraló (legalábbis a KGST piacon kapható orosz gyártmány) vörösen izzik. Ezután pattant el a pohár aminek következtében az izzó merülőforraló már a televízió fa kaszniján feküdt és éppen lángra lobbantotta a TV készülék tetejének egy részét. Én megérezhettem a bajt mert éppen csak egy kicsit égett meg a doboz már ott is voltam és húztam ki a dugót a konnektorból. Ezzel a nagyobb bajt megúsztam, most már csak az égés nyomai okoztak gondot, hogy ezzel mit csináljak. De ez is megoldódott. Egy fél óra múlva megjelent a takarítónő, takarítgatott, aztán odaérve a TV-hez megkérdezte, hogy ezzel meg mi történt? Én meg motyogtam valamit és odaadtam neki 3 rubelt, hogy alkalomadtán dörgölje már meg egy kicsit és eltűnik. Mindketten tudtuk, hogy nem fog eltűnni, de a 3 rubel után már nem nagyon érdekelte, hogy kár esett a társadalmi tulajdonban.

Nekem még gyakran eszembe jutott, hogy mi lett volna ha valahogy nem veszem észre időben a tüzet. Tudom a jobb szállodákban vannak a szobákban tűzérzékelők, de ez a szálloda - az elegáns nevével ellentétben - nem volt jobb szálloda. Azonkívül ha lett volna is, nem biztos, hogy működött volna. Gondoljunk csak a "Rosszija" szállóban 1977-ben történt tűzre, ahol 43 ember lelte a halálát. Pedig az már tényleg egy jó nevű szálloda volt. És csupa pártfunkcionárius és nem közép szintről. Még rágondolni is rossz. De ez már egy más történet. Szerencsére én résen voltam, így megúsztuk (én is meg a szálloda is) ezt a kis kalandot. Elég régóta nem hordom már magammal, de ha nagy ritkán használom is nagyon óvatos vagyok, el nem mozdulnék mellőle. Hát így esett meg a történet a 80-as évek közepén velem egy moszkvai szállodában.

Névnapomra kaptam egy új teáskannát is. Volt nekem addig is egy, de egy kicsit már el volt égve. Már ami a kinézetet illeti, mert különben príma teavizeket forraltam vele. Egyszer elfelejtettem a kiöntő nyílásra ráhajtani azt a műanyag kupakot a kis lyukkal, így nem fütyülhetett szegény. Mire meg kimentem a konyhába addigra szépen túlmelegedett, víz meg már egyáltalán nem volt benne. Éppen időben érkeztem, hogy a kannát még megmenthessem.

Korábban is voltak már hasonló eseteim, akkor az a lehajtható kupak is elolvadt. Ilyen esetben a megmaradt teáskanna napjai persze meg voltak számláva, mert fütyülés híján csak idő kérdése volt, hogy mikor ég el, úgy hogy már tényleg csak ki dobni lehet. A képen látható teáskanna nem az enyém, ezt az Internetről szedtem le. Azt nyilván óvatosságból nem tehetem ki.

Visszatérve a névnapi teáskannára, mikor megkaptam egy-két napig még a régivel forraltam a vizet, aztán egyszer csak úgy gondoltam illene már áttérni az újra. Kivettem a dobozból és hallottam, hogy valami zörög benne. Megnéztem, hát egy műanyag valami volt, az a bizonyos lehajtható kupak. No nézd csak, mondom, van fejlődés, ez már biztos rácsavarozható vagy rápattintható. Helyezném rá, akkor látom hogy ez bizony le van törve, ezért van beledobva a kannába. Ezután egy kétmenetes csere következett a boltban ahol vettük, természetesen azzal  a feltételezéssel, hogy mi törtük le. Nagynehezen azért csak kicserélték, persze gyanús pillantások közepette. Ezután már tényleg semmi akadálya nem volt, hogy használatba vegyem.

Úgy gondoltam előtte kimosom. Kezembe vettem a mosószeres szivacsot, belenyúltam a kannába és kezemmel végigtöröltem körben a kannát. Épp hogy elkezdtem a kezem már el is volt vágva, ugyanis a kanna felső, kör alakú nyílása (ahol a vizet kell betölteni) pengeéles volt. Gondolom műszakilag megoldható lett volna körben a visszahajlítás, de ezzel nem foglalkozott a gyártó. Megtöltöttem vízzel, majd visszatettem a fedelet azzal, hogy a jövőben majd a kiöntő nyíláson keresztül töltöm fel a kannát. Ezután feltettem a gázra és vártam a sípolást. Hát azt várhattam. Ugyanis jött orrán száján a gőz, csak azon a pici lyukon nem, ahol sípolni tudott volna. Megnéztem alaposabban és láttam, hogy ez a lehajtható, lyukkal ellátott kupak egyáltalán nem ül fel, vagy ha úgy tetszik nem illeszkedik a kanna kiöntő nyílásához. Vagyis soha nem fog akkora nyomás kialakulni amennyi a sípoláshoz kellene. Tehát ez nem egy sípoló teafőző. Egyúttal választ kaptam arra is, hogy miért volt az előző teafőzőben benne a letört darab. Mert a szerencsétlen aki megvette nyilván megpróbálta hozzáigazítani a kiömlő nyíláshoz és addig erőltethette amíg letört. Gondolom ezután visszavihette a boltba és eladták nekünk.

Összegezve az elmondottakat a teafőző balesetveszélyes mert elvághatja az ember kezét, nem sípol, ezáltal elégethető. De még nincs vége a hibáknak. A fedő rosszul zár, tehát az itt kiáramló gőz felforrósítja a teáskanna fogóját. Így aztán ha levesszük a gázról igencsak igyekezni kell kitölteni belőle a vizet, mert különben eldobjuk az egész kannát. Már csak hab a tortán, hogy még nem érte különösebb hőhatás, de 2 hét után már kezd sötétedni a szép fényes oldala, mintha egy kicsit megégett volna. 

Azért ha én mérnök lennék abban az üzemben ahol ezt tervezték és gyártották nagyon nem lennék büszke rá. Legdurvább az éles perem meg a nem illeszkedő kupak. Mert a kanna levételéhez végül lehet szalvétát is kézbe venni, meg hát az elszíneződés is csak szépséghiba. De az első két hiba tényleg durva. Hogy mi lesz ezután? Mivel nem sípol, két héten belül elég ez is és kiveszem a sufniból azt amivel idáig melegítettem a vizet. Oszt ennyi volt.

A jó hurka szerintem elegendő mennyiségű zsírt tartalmaz. Hogyan lehet megtudni, hogy mikor tartalmaz elegendő zsírt egy hurka? Sajnos csak akkor, amikor otthon megsütjük. Ezért érdemes jól meggondolni hol veszünk hurkát. Ehhez persze nem kell tesztelési tervet készíteni és felvásárolni egy nagyváros minden hurkájából egy-két szálat, megy ez magától is. Az ember mondjuk bevásárol a hétvégére és meglát néhány szál gusztusos hurkát a hűtőpultban, vesz belőle és csak otthon veszi észre, hogy ez bizony nem az igazi volt. Aztán legközelebb máshol jön rá az, hogy hurkát enne, ott is vesz egy pár szálat, megeszi és a konyhaasztalnál erről is megállapítja, hogy megenni ugyan meg lehet, de ez sem volt az igazi. És így egyszer csak eljut majd egy hurkához amire elégedetten csettint, hogy ez igen, ez hurka, ezt érdemes megvenni. És jól megjegyzi magának, hogy hol vette az adott hurkát. Én például újabban egy közeli húsüzem mintaboltjaiba járok hurkáért.

Ezek után visszatérek az alapkérdéshez mitől is jó a hurka? Hát elsősorban a jó fűszerezéstől és hústól. Aztán attól, hogy mennyi zsiradékot tartalmaz. A zsír kell a hurkába. Nem kell elszörnyedni, a sütés során a zsír kisül és csupán jótékony hatása marad a hurkában. Ami később akár ki is tunkolható jó finom puha kenyérrel. Vagy ki is önthető. Én például szívesen kitunkoltam az utolsó cseppig a műtétem előtt, most viszont vérzik a szívem amikor megválok tőle. De hát valamit valamiért. Mint ahogy sajnálom kiönteni a grillezés során keletkezett zsírokat is. Azért bízom benne, hogy ha szervezetem jobban alkalmazkodik az új viszonyokhoz tunkolhatok én még a hurka zsírjából is. Tehát a jó hurka bizony zsíros. Ha nem elég zsíros az olyan lehet mint amikor az ember hosszú ideig nem iszik folyadékot, szervezete szárazzá válik, vére sűrűvé lesz és kiszikkadt, kiszáradt állapotba kerül. Most képzeljük el ennek ellentétét, amikor a vér hígulhat amennyit neki tetszik mert van miből, a gyomortartalom emésztődhet úgy ahogy ő szeret mert annyi folyadékot használ fel hozzá amennyit akar, de nem folytatom. Valahogy így képzelem el én a hurkát is. A zsír katalizáló, érlelő funkciót láthat el, tehát nem kell sajnálni a hurkából.

Nem is sajnáltuk gyerekkoromban sem amikor még minden télen leöltük azt az egy disznót. Mikor megsült a hurka bizony kisült ott is elég zsír belőle. Meggyőződésem, hogy ettől voltak jók ezek a gyerekkorom hurkái. A régiek tudták, mit kell bele tenni, hogy finom legyen. Mint ahogy tudta a keresztapám is, aztán később a veje is. De megtanulták anyámék is apámmal amikor később megvették a hozzá valókat és otthon a konyhában csináltak hurkát.  Most már nem engedek a pillanatnyi csábításnak, nem veszek meg mindenféle hurkát a különböző helyeken, inkább elmegyek a városba a szokott helyemre és ott veszek egy nagyobb mennyiséget. A hurka a mélyhűtőben sem veszít sokat értékéből, lehet tartalékolni is belőle. Így hogy kisül belőle a zsír még diétásnak is tekinthető. Persze jól ki kell sütni az igaz.

Persze az is meglehet, hogy a többi hurkából kihagynak valamit, aminek pedig ott lenne a helye. És a zsír ebből a valamiből sül ki, amit viszont nem hagynak ki azokból a hurkákból amiket én szeretek.

A mai ebédemnél megint rezgett a léc. De kezdem az elején. Az a helyzet, hogy már nagyon vágytam valami másra mint főtt virsli, főtt kolbász, főtt hús, grill csirke, ruszli meg parizer. Reggel eldöntöttem, hogy ma vagy a városban fogok ebédelni vagy az egyetemen. Volt egy délelőttöm ennek eldöntésére. Délelőtt általában nem megyek sehová mert akkor süt az erkélyünkre a nap, én meg már nagyon ki vagyok éhezve egy kis napsütésre. Tehát úgy terveztem, hogy olvasás közben eldöntöm hová is megyek ebédelni. Végül a város mellett döntöttem, mert ott be is tudok szerezni olyan dolgokat, melyek kis mennyiségben még beleférnek a diétámba, viszont mégsem azok amelyeket felsoroltam az írásom elején.

Ha én a városban ebédelek ez mindig a Szinvaparkot jelenti. A nem Miskolciak számára mondom, hogy ez olyan pláza féle nálunk. Ennek a második emeletén van egy önkiszolgáló étterem ahol a műtétem előtt gyakran megfordultam kelkáposztát enni. Nagyon jól készítik, a hölgyek már ismernek is, mindig megrakják rendesen a tálat, épp hogy elfér rajta a nagy adag pörkölt. Volt már olyan is, hogy a pörköltet külön tányérban adták. Imádom a kelkáposztát sertéspörkölttel. De hát ezt most nem szabad enni, ezért valamit mást kellett néznem. Itthonról a dolog roppant egyszerűnek tűnt hiszen nagyon nagy a választék, nem igaz, hogy ne találjak magamnak olyan ételt amit meg is ehetek és szénhidrát sincs benne sok. Aztán mikor odamentem már láttam, hogy nehéz lesz diétás ebédet találni, mert az egyikben zöldborsó van, a másikban káposzta, a harmadik meg zsíros. Végül 2 darab rántott hús mellett  döntöttem. Aztán hirtelen megláttam a görög salátát, no mondom ebből is kérek egy adagot. Csak az asztalnál láttam, hogy ez bizony tele van számomra tiltott zöldséggel, úgy mint paradicsom, hagyma, uborka. És ráadásul mindez valami olajos lében tocsogott. Megettem, de mindvégig szorongtam, mint két hete a csárdában mikor a harcsa halászlét kanalaztam befelé.  Meglátjuk megúszom-e, egyelőre lapítok. Mindamellett, hogy jól érzem magam. Nagyon hiányzott már nekem egy kis rántott hús. Kettőt ettem meg, egyiket ebédre a másikat meg vacsorára. Ahogy szoktam amikor beleszabadulok. A görög salátát az ebédhez vettem, vacsorára ne egyen az ember túl sokat.

Mielőtt buszra szálltam beugrottam még az egyik húsboltba, vettem hurkát és lókolbászt. A hurka amit itt lehet kapni a legjobb Miskolcon, ha jól kisüti az ember még zsír sem marad benne. Aztán ha már ott jártam vettem 2 pár lókolbászt is. Tudom nem egy diétás dolog ez sem, de majd szépen apránként elcsipegetem. És ha már a városban jártam vettem egy kis malacpecsenyét is, combot. Nem zsírosak ezek a malackák, nincs ezeknek idejük meghízni, jó lesznek majd a sütőbe, grillrácson megsütve, fejes salátával.

Ennek a lókolbásznak az ára viszont meglepett. Nemrég még 1.800 forint volt kilója, ma már 2.200 forintot kértek érte. Érdekes dolog ez a közgazdaságtan, csökken az infláció csak én érzem úgy, hogy minden drágul. De hát ez már politika, úgy hogy ugorjunk. Tulajdonképpen végeztem is az írnivalómmal, javaslom várjuk együtt átfértem-e még a léc alatt vagy lesznek következményei a mai dőzsölésemnek. Remélem nem, de majd legközelebb megírom.:)

Azt hiszem rájöttem miért volt velünk a gurtni, aminek az életemet köszönhettem azon a bizonyos széleskői kiránduláson. Szerintem pont azért amire használtuk. Mivel tudtam, hogy a tó mély, sekély része pedig nincs, arra gondoltam, hogy ha valamelyikünk bajba kerülne legyen mivel kihúzni. Mint ahogy volt is amikor én elkezdtem kapálózni. Egyébként a tó környezetét úgy kell elképzelni mint egy támlás széket. A háttámla a hegy, azután következik egy vízszintes rész, ide lehet leteríteni a plédeket, itt lehet tüzet gyújtani, sátrat felverni. Ennek mélysége a hegy irányába nagyjából 10-15 méter lehet. Ez alatt a szint alatt 2-3 méterrel található a víz szintje. Így aki be akar menni a vízbe vagy beleugrik, vagy belemászik a köveken keresztül. Én ezen utóbbi kategóriába tartoztam. Tudom a falumból is olvassák a Morgómedvét, akkori barátom (akivel a bukszagyárat működtettük) biztos nem haragszik meg ha kiírom a nevét. Fáczán Bandi volt az, aki kihúzott azzal a bizonyos gurtnival a vízből. A bukszagyárról egyébként itt olvashatunk.  A pénztárcák hasznosításáról pedig itt.

Sajnos a paprikáskrumpliból nem lesz semmi, ugyanis a hagymát zsírra kell rádobni, azt meg én most még nem ehetek. Kár, mert már igen beleéltem magam. Egy-két hónap múlva azért csak megpróbálkozom majd vele. Mondjuk az átlagosnál kevesebb zsírral. Addig meg beérem egy jó gulyáslevessel. Végül is az se rossz. :)

Ma kacérkodtam 2 kiló krumplival a boltban. Arra gondoltam, hogy veszek hozzá két szál lecsókolbászt és csinálok egy jó paprikáskrumplit. De aztán sajnáltam a krumpli kilójáért 200 forintot adni, így aztán nem lett belőle semmi. A diétámtól egyébként megtehetném, a paprika a múlt heti halászlével le van tesztelve, a krumplit sem tiltja egyetlen diétás iromány sem, itt egyedül csak a pénztárca szabja meg, hogy hogyan is dönt az ember. Még mielőtt farizeussággal  vádolna bárki leírom, hogy meg tudnám éppen engedni magamnak a 200 forintos krumplit is, csak valahogy nem érzem ezt az árat értékarányosnak, így nem szívesen adok ki ennyit egy kiló krumpliért. Ugyanígy voltam ezzel a Balatonnál is mikor ott nyaraltunk. Úgy éreztem túl nagy haszon van az ottani árakon csak azért mert a magyar tengernél vagyunk, így aztán ez volt az első és utolsó családos nyaralásunk a Balatonnál. Még mielőtt valaki túlságosan sóhernek tartana leírom, hogy voltunk viszont kétszer Görögországban ahol nagyjából ugyanazok az árak voltak mint azon a nyáron a Balatonnál. Ott viszont ezt elfogadhatónak tartottam.

Én egyébként imádom a paprikáskrumplit kolbásszal és savanyú uborkával. Életemben ez volt az első étel amit főztem, mégpedig úttörő koromban, egy somlyói kirándulás alkalmával. A Somlyó hegy a falunktól nem messze van, ha kirándulni akartunk akkor vagy oda mentünk vagy a Széleskőhöz. Magassága 397 méter, ha ott voltunk mindig felmentünk a tetejére is, ez hozzátartozott a kiránduláshoz. A Széleskő viszont egy tengerszem, egy nagyon mély, tiszta vizű tó, amelyet hegyek (de minimum) dombok és sziklák vesznek körül. Egyszer majdnem belefulladtam. Az történt ugyanis, hogy én szépen úszkáltam benne, amikor valami miatt hirtelen kapálózni és fulladozni kezdtem. Én máig sem tudom miért volt velünk egy több méteres gurtni, a barátom azt dobta be és én azt elkapva ki tudtam mászni. Ha nincs az a gurtni akkor nekem annyi.

De kanyarodjunk vissza a Somlyóhoz és a paprikáskrumplihoz. Szóval az úttörő csapatunk kirándult a Somlyóra és a magunkkal vitt edényben és nyersanyagokból paprikáskrumplit főztünk. Hogy ez feladat volt-e vagy csak úgy gondoltuk, hogy enni ott is kell, tehát miért ne főzhetnénk paprikáskrumplit, már nem tudom. De életem legjobb paprikás krumpliját akkor ettem, pedig kolbász sem volt benne. Emlékszem még a lábas oldaláról is letakarítottuk kenyérrel az odaragadt krumplit. Ez a paprikáskrumpli szeretetem későbbre is megmaradt, anyám gyakran főzött otthon, soha nem dobtunk ki belőle egy grammot sem. Anyám mestere volt annak mi mindent lehet beledobálni a paprikáskrumpliba. Valószínűleg ez a változatosság annak volt köszönhető, hogy kolbász nem  mindig volt a háznál, egyéb maradékok viszont annál több. Ma is egyik kedvenc ételem, gyorsan megvan, finom is, csak hát manapság kicsit drága. De néha megengedheti magának az ember, úgy hogy hétfőn mégis csak veszek 2 kilót és kirúgok a hámból.